Szombat

Szinte az egész napot átvészeltük egymás látása nélkül, de az idillt megzavarta a pasi, aki még este 11 után feljött hozzám, hogy lehet, hogy majd el kell ugrania az anyukáért, aki még nincs itthon és ha még fent leszek, akkor tudnék-e figyelni a gyerekekre, ha felébrednének. Természetesen igent mondtam, de mivel külön kihangsúlyozta, hogy emiatt nem kell fenn maradnom, így 10 perccel később lefeküdtem:)

Vasárnap

Ma kiderült, hogy az Izraelben lévő nagymamával vannak gondok (jelenleg mesterséges kómában van), ezért maradt ki az anyuka előző nap olyan sokáig és ezért ilyen feszült most a hangulat a házban. Az anyuka mesélte el röviden a szitut délután, aztán el is ment lefeküdni, mert előző éjszaka csak egy órát aludt.

Hétfő

Megint egy este berakott mosás, amiről újfent megfeledkeztek/feltételezték, hogy a munkaidőm után is simán kiteregetem.

Ma kiolvasott könyv: Tökéletes kémia

*Mint az látható az elmúlt hetekben nem sikerült rávennem magam a blog írásra, amit egyrészt a rám ható impulzusok félelmetes hiányára vezetek vissza, de ez csak az egyik ok. A másik, ennél jóval erősebb tényező az általános ellustulásom, ami miatt lényegében már semmihez nincs kedvem és energiám. Nagyon remélem, hogy nem esem depresszióba itt a végére, hiszem egyrészt itt a tavasz (és úgy döntöttem, hogy a napsütés és a depresszió nem kompatibilisek:), másrészt már csak 125 nap van hátra, az már semmi:)

Egy harmadik ok (amit inkább csak kibúvóként használtam), hogy drága édesapám megjegyezte, hogy tisztára átmentem panasz-özönbe, ami annyira nem vonzó olvasmány. Na, de mit csináljon az ember lánya, ha az élet nem fenékig tejfel? Szóval ez is csak megerősített abban, hogy hanyagoljam az írást egy ideig (már saját magamnak sem tetszettek a bejegyzéseim, és az nem jó jel…), de most úgy döntöttem, nem hagyom veszni az eddigi munkámat és csak végigcsinálom ezt az egy évet (blog írásban is), ha ritkásabb feltöltésekkel is.

Szerda

Ezt a napot egy kisebb extázissal zártam, ugyanis kibújva a „bocs, hogy élek” aurámból, átkapcsoltam „én vagyok a főnök” üzemmódba. Megmakacsoltam magam és eldöntöttem, hogy ma csak azért is sikerülni fog a kiscsaj fürdetése - és a dolog működött. Határozottan, de nem idegesen végigcsináltam azt az idegölő 20 percet, aminek a végén végre a kádban kötött ki és teljesen egyedül meg is mosakodott. Mondjuk, ha azt hinném, hogy a szülők egyik nap se fürdetik meg rendesen akkor alaposabban megcsutakoltam volna, de gondoltam egy napot kibír a sajátos fürdési rutinjával is.

Csütörtök

A mai napon kétszer is megszívattak és sajnos mindkettő a dezinformáltságra vezethető vissza. Hol engem, hol egymást nem tájékoztatták a legújabb fejleményekről.

A mai menetrend szerint azt az ukázt kaptam, hogy fél 4-re legyek az utca végén lévő fogorvosi rendelőnél babakocsistól, mert ott fogom felvenni a gyereket a fogászat után. Ezt még délelőtt beszéltük meg, aztán nem esett róla több szó. Délután aztán nem sokkal fél 4 előtt indultak el, szóval furcsa volt az egész szitu, de mivel nem kaptam új infót, nem sokkal utánuk én is elindultam gyalog. Az idő vacak volt, jó szeles és mire odaértem az eső is rákezdett. Már 20-25 perce várakoztam a parkolóban, mire úgy gondoltam, hogy most már rákérdezek, hogy mi van, de ekkora épp kijöttek. A nő nagyon meglepődött, hogy ott talált, mint kiderült, azóta változott a terv és eleve csak akkor kellett volna jönnöm, ha ők nem hazulról, hanem a parkból mennek a fogorvoshoz. Röviden szólva, beszoptam. Eléggé átfáztam és annyira nem is esett jól a dolog, de persze most is elintéztem egy „nincs semmi gond”-dal és szépen haza sétáltam. - Miért is nem csodálkozom??:DD - Anya Szerk.

Este később még negyed órával túlcsúszott a munkaidőm is, mivel azt is elfelejtették, hogy csak fél 7-ig vagyok aznap. Ezen az estén sokkal kevésbé emelkedett hangulatban tettem le a lantot. - "Nehéz az".. - Anya Szerk.

Péntek

Apró bosszúságok.

Megint én mentem fel a kislánnyal hogy segítsek neki ünnepi puccba vágni magát, de mint utóbb kiderült a ruha, amit választottunk nem „Sabat-ra való” volt, és a kislány által külön kért „Elsa-fonás” sem nyerte el az anyja tetszését, ugyanis láttam, hogy az átöltöztetése után azt is kibontotta. Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de akkor is rosszul estek.

Aznap fél 5-ig dolgoztam, de akkor ők még nem indultak. Az anyuka még 4 körül megkért, hogy vigyem el a fiút sétálni, így kicsivel fél 5 után értünk haza, akkor lent is hagytam a gyerekeket az anyjukkal. Valószínűleg én is mondhattam volna valamit, akár csak egy szimpla elköszönést is (több ötlet is átfutott az agyamon, de egyiket sem éreztem elég természetesnek, és vérbeli introvertáltként inkább csak csendben felsunnyogtam), de tény, hogy ezek után az egész család úgy ment el itthonról, hogy egy odavetett hellót se kaptam. Ami még érdekes volt, hogy a tévét bekapcsolva hagyták, gondolom már kezdetét vette a Sabat, mire észbe kaptak, de különös, hogy nekem se mondták, hogy kapcsoljam ki. A paranoid felem megint működésbe lépett és már várom a következő udvarias lecseszésem. Komolyan már a húgommal való veszekedés is hiányzik, ott legalább pontosan tudtam hányadán állunk. Este, mikor 10 után megjöttek elkaptam pár mondatfoszlányt, de nem tudtam megállapítani, hogy rólam van-e szó, amikor azt mondták, hogy „…tudtad, hogy ezt csinálta…?”. Szerencsére fel már nem jöttek, így ha rólam is volt szó, nem követhettem el olyan fatális hibát. 

Hétfő

Az anyuka Izraelbe visszarepülő tesója most úgy tűnik megússza a két hetes hotel karantént, ugyanis bevezették a mozgásérzékelős bokaláncot. Na ezt kapjátok ki! Ezután már a chipbeültetés fog következni.

Nagyban megy a készülődés a hónap végi pészah-ra. Ez a következő zsidó ünnep, amit lesz szerencsém megtapasztalni. Most annak érdekében, hogy én is teljesen képben legyek, utána olvastam és ki is gyűjtöttem a legfontosabb betartandó szabályokat.

• Kovászt tartalmazó termékek: Az egyik az a kötelezettség, hogy otthonukat teljesen megtisztítsák minden kenyérmorzsától és egyéb kovászos ételtől, cháméctól. Az előírás szerint a kovászos “ne legyen látható” és “ne legyen fellelhető”: ki kell takarítani, fel kell kutatni és meg kell semmisíteni. Ez mindenre vonatkozik, ami Peszáchkor nem kóser – azaz olyasmi, ami chámécot tartalmazhat -, akkor is, ha nincs benne szemmel látható cháméc, mint a kenyérben, a száraz tésztákban, a búzalisztben.
• Az eladás: A gyakorlatban az ünnep egész ideje alatt érinthetetlen - kovászost tartalmazó - termékeket nem semmisítik meg, hanem félreteszik, és a rabbi közvetítésével “eladják” egy nem zsidónak, hogy az ünnep nyolc napja alatt ne legyen birtokukban. Peszách után minden visszakerül a birtokukba, az eladás mégis törvényes. (Ilyet az "én családom" azt hiszem nem csinál, „csak” el fognak zárni minden ilyesmit. Ahogy kivettem a szavaikból le lesznek ragasztva a konyhaszekrények, hogy véletlenül se nyissuk ki…)
• Az edények: Peszáchkor nem használhatják a rendes edényeket és evőeszközöket, mert azok chámécosak. Sok háztartásban van elkülönített edény- és étkészlet, amelyet csak Peszáchkor használnak (nálunk is így van, ha jól hallottam). Akinek nincs külön peszáchi edénye, annak ki kell kóserolnia a rendes edényeket (vagy venni teljesen újakat:). 
• A széder: A nagy felkészülés után, az ünnep első két estéjén kerül sor a hagyományos széderre, az ünnepi vacsorára. A széder során minden zsidónak
  • maceszt kell ennie, lehetőleg kézzel gyúrt, “smurá” maceszt
  • négy pohár bort kell meginnia a megjelölt időkben, elsőként a kidusnál (lehetőleg vörösbort)
  • keserű füvet kell ennie
  • el kell mondania a Hágádát, az egyiptomi kivonulás történetét. A “hágádá” szó “elbeszélést” jelent
  • Dicsőítő zsoltárokat (Hálélt) kell mondania.

            (Erről még egyáltalán nem meséltek nekem, gondolom azért, mert engem nem fog érinteni.)

Az ünnepi kitekintés után kicsit még kiírom magamból a napi bosszúságaimat. Nekem már ez is felér egy stresszlevezetéssel:D

4-5 napja egy halom cuccot halmoztak az első és második emeleti lépcsőre (amit ugye általában csak én használok) és ma jutott el a nőci odáig, hogy igazából annak egy nagy része csak papír szemét és legyek szíves majd dobjam ki alkalomadtán.

A földszintről felvezető lépcsősoron három napja vesztegelt egy plüssállat, meg egy műanyag malac és láthatóan ez sem zavarta őket. A mai ebéd után minden szennyest bevágtak a mosogatóba, ellenben a pasi nem rest minden egyes alkalommal számon kérni rajtam, ha ebéd után nem mosogatok el egy tányért.

Ahogy délután lementem az előszobán keresztül a konyháig minden tele volt kintről behozott szöszökkel és sárdarabokkal, ami megint úgy tűnik senkit nem zavart (nem úgy ha én felejtettem volna egy szem kukoricát a pulton), a nappali asztalon pedig megint nyitva találtam az anyuka felnőtt színezőjét egy halom filctoll kíséretében, szóval biztos az vette el az idejét.

Oké, ez most keserűre sikeredett és amúgy nem sajnálom tőle a színezgetést, vesse bele magát, csak értékelném, ha közben engem is hagynának élni. Persze az esetek 99%-ában a pasi cseszeget, ma is nagy baljósan rajtam ütött reggelizés közben, hogy a kisfiú cumisüvegének tetejét a kajadarálóban találta. Miután ezt is bejelentette csak nézett rám, én néztem vissza (nem tudom mit várt, mondjuk, hogy pironkodva bevallom, hogy beleejtettem pár napja és reméltem senkinek sem tűnik fel??), aztán egy 10 másodperces néma szempárbaj után megkért, hogy legyek óvatos. Oké. De feltenném a kérdést, nem lehet esetleg, hogy a kedves feleséged, vagy netalántán te nem figyeltetek oda?? Mint a múltkor a vaj esetében, amikor szintén nagyon finom inkvizíciónak vetett alá a benne talált morzsák okán, mire közöltem vele, hogy hónapok óta nem ettem vajat. Azért komolyan ne próbáljanak már mindent rám kenni! Ha az ajtó marad nyitva azt persze gondolkodás nélkül magamra vállalom, de ami sok az sok! - Megnéztem volna azt a szempárbajt.. :DD de szívesen venném, ha a szádat is kinyitnád, nem csak a billentyűket ütögetnéd..persze nem szemtelenül, de mégis.. - Anya Szerk.)

Szerda – Csütörtök

Sikerült 18+ -ra átállítanom a korhatár besorolásom a család Disney+ előfizetésén, ami új távlatokat nyitott az életemben (értsd: további komoly függőségek vannak kialakulóban, élen a Dr. Csont-tal, ami nem is értem miért ilyen korhatáros…). A héten egy X-Men alapú sorozatba csaptam bele, amiből 2 nap alatt sikerült 10 db 40 perces részt lepörgetnem, szóval magabiztosan állíthatom, hogy nagyon hasznosan töltöm a napjaimat.

A kislánytól hol meleget, hol hideget kapok, de legalább az elmúlt napokban nem folyamodott tettlegességhez. Továbbra is úgy gondolja, hogy a „kérem” szó használatával bármit megkaphat, vagy ha az nem is segít, akkor még ott van a „tényleg nagyon akarom”. Végül is ha azt vesszük, hogy a felnőttek is elvárják, hogy egy szépen kérlek után teljesítse a kéréseket, nem csoda, hogy azt gondolja, hogy ez visszafelé is hiba nélkül kellene működjön.

Péntek

Újabb hét telt el, megint egy kicsivel közelebb kerültem a végéhez. Jó lenne legalább az oltást minél hamarabb megkapni, akkor már nagyobb biztonsággal mennék be a városba és le tudnám foglalni magam egy kicsit a maradék időre.

A család fél hat után távozott, én levonultam a nappaliba filmezni. Összedobtam magamnak egy melegszendvics-szerűséget és retró szellemben megnéztem a Hófehérkét. Sosem gondolta volna, hogy ilyen jót fogok rajta szórakozni. Kb. minden második jelenet hajazott valamiben az itteni életemre, így a családot és Tamiékat bombáztam széttrollkodott film részletekkel. Összességében volt már rosszabb péntek estém:D (ez tényleg csúcs volt, megérné ide is betenni..:DDD Anya Szerk.)

Szombat

Sziszi megint elfelejtette a reggeli sorozat nézésünket, de nem is nagyon bántam, legalább még szundizhattam egy kicsit. Kimostam, kiporszívóztam (egyiket sem élveztem különösebben:), Sziszi végül hazaért a bevásárlókörútról, szóval a filmnézést is letudtuk, így már csak az esti angol óra maradt. A lányok most is ügyesek voltak, az egyetlen probléma a Sziszi által hozott zene hallgatásával volt, amivel 40 percig izzadtunk. Nem kevesebb, mint 58 szó volt kihagyva, mégis a szám közepén lévő rap rész tette fel a koronát az egészre. Mondanom sem kell, kivétel nélkül mind nagyon élveztük.

Hétfő

Reggel már fent volt mindkét gyerek mire lementem, így a kisfiút már vihettem is öltözni. Megint nem várt meglepetéssel fogadott, akkora adagot termelt, hogy a hasától a térdéig úszott a cuccban, ennyi törlőkendőt még soha nem használtam egy alkalomra.

A délelőtt ezen kívül eseménytelenül telt, legalábbis számomra. A kisfiú óriási hisztit csapott ma (egy óra hosszáig üvöltött, de úgy, hogy az ember már tényleg attól tartott, hogy megfullad), de kis elégedettséggel nyugtáztam, hogy ezt már a munkaidőmön kívülre tartogatta. A szülei hallhatólag nem tudtak mit kezdeni vele és én két emelet magasságból is nagyon jól végig tudtam követni az eseményeket.

A szünetemben tovább bővítettem filmes repertoáromat. Már nagyon régóta érdekelt a Rómeó és Júlia Leonardo DiCaprio-s feldolgozása, de nagy csalódás volt. A shakespeare-i beszéd modern környezetbe való átültetése nagyon természetellenesen hatott, konkrétan egy bandaháborúvá alacsonyították a sztorit. Annyira nem tetszett az egész, hogy lényegében átpörgettem mindent, kivéve ahol a főszereplők voltak, tehát még azt sem mondhatom, hogy legalább megnéztem volna.

Ennek ellensúlyozására választottam mára egy másik filmet is, ami viszont nagyon tetszett:) Ezek mellett azért tanultam is, bár az elmúlt napokban erősen megcsappant a lelkesedésem. Valószínűleg azért, mert elérkeztem a nyelvtan blokkhoz, ami elég száraz, de azért majd csak átrágom magam ezen is. (Hajrá! Anya Szerk.)

Ma megnézett film: Belle (Ez a 18. sz. végén játszódó kosztümös film volt egy mulatt származású hölggyel a főszerepben.) Itt már a helyszín megfogott, ugyanis Hampstead-ben játszódik a sztori, egész pontosan a Kenwood kastélyban, amit már én is láttam, mióta itt vagyok. A történet Belle  az akkori angol társadalomba való - igen csak problémás - beilleszkedését taglalja. Mint félvér gyereket, első látásra éppen csak, hogy megtűrték maguk között, viszont nem elhanyagolható öröksége okán mégsem lehetett figyelmen kívül hagyni. Belle persze nem elégedett meg a megtűrt szerepkörrel, így a film során végigkövethetjük, hogyan tör ki a neki állított korlátok közül és találja meg helyét a világban.

Kedd

Ma fél 11-ig voltam a picivel, így egy délelőtti séta is be lett iktatva a programba. A kisfiú már napok óta nem hajlandó meginni a tejét, se reggel, se este, ma viszont sikerem volt nála, szóval jól indult a reggel. 

A szülők a rengeteg cirkusz és hiábavaló győzködés után eljutottak odáig, hogy a kislány végre büntibe került. A hétre beszüntették a tévézést, iPad-ezést és társait, ami mellesleg már a kisfiúra is nagyon ráfért, hiszen borzasztó, hogy a rajzfilmje nélkül már enni sem hajlandó. A dolog amúgy egész jól ment, a kislány lefutotta a szokásos köröket, de a szülők tartották magukat. (Te pedig végig kibicelhetted az egészet...:D Anya szerk.)

Csütörtök – Péntek

Megint eltelt két nap és szinte semmit sem tudok írni. Kezdem teljesen elveszíteni az ihletem és csak azért írni, hogy írjak, már nem tűnik olyan nagy hajtóerőnek. Szinte minden nap eszembe jut mennyire szeretnék már hazamenni. A napokban néztem egy filmet, amiben a nőci komoly betegségből lábalt ki és a felépülése után néhány héttel megjegyezte, hogy miután kiderült, hogy rendbejön, azt várta, hogy ezek után minden megélt napfelkeltét értékelni fog, de ahogy teltek a napok, ez az érzés is elmúlt és minden visszazökkent a rendes kerékvágásba.  Most kicsit én is úgy érzem, hogy ha egyszer végre újra otthon leszek majd minden napot nagyon fogok értékelni, de persze ha reálisan nézzük, ez is csak ideig-óráig lesz így. Igazán nagy kár, hogy gyakran csak akkor tudjuk értékelni a dolgokat, ha valami rosszabbat is megéltünk. Lehet következőnek egy afrikai országba kéne bennem, hogy igazi viszonyítási alapom legyen és rögtön nem találnék semmi panaszkodni valót a mostani helyzetemen:D

Szombat

Sétáim során, akármerre megyek, mindenhol nyílnak a nárciszok és társaik, csicseregnek a madarak, szóval minden a tavasz közeledtét hirdeti. Hiába van még 5 hónap hátra, azért ettől mindig jókedvem lesz:)

Megnézett film: The other woman (Amikor a feleség összeáll a szeretővel, sőt rögtön kettővel, ha már ott tartunk és együttes erővel kifingatják a csélcsap hapsit. Ezen a filmen még sokadjára is nagyon jót szórakoztam:) (Csajok bosszúja - idősebbeknek..:DD - Anya Szerk.)

Kiolvasott könyv: Mr. Bridgerton elcsábítása

Vasárnap

Este megkértek egy kis babysitterkedésre. A gyerekek már aludtak, mikor elmentek, de a kislány sajnos felébredt és megint nem voltam jó neki. Bármivel próbálkoztam, bármit kérdeztem tőle, csak a szüleit akarta és negyedórára sírás-rívás után derült ki, hogy amúgy vécére is kellett mennie. Mivel azon kívül, hogy segítettem neki a fürdőszobában, úgy éreztem, hogy semmit sem tudok tenni érte, inkább magára hagytam a szobájában (úgy éreztem a puszta jelenlétem is irritálta) és letelepedtem a lépcsőre, hogy halló- és látótávolságon belül legyek, ha szüksége van rám. Sajnos még nem aludt vissza, mire az anyja hazaért, de egy kis nyüszögés után aztán megnyugodott.  

Megnézett film: 12 Dates of Christmas

Kiolvasott könyv: Sir Phillip-nek szeretettel

Szerda

A kiscsaj este konkrétan egy centire az arcomtól üvöltötte a képembe, hogy milyen csúnyán-csúnyán viselkedtem. De persze nem ez volt a napom egyetlen fénypontja és még csak nem is a legelső.

Ma reggel csak másfél órát dolgoztam (tényleg majdnem csak annyi volt), de a kissrác kétballábbal kelt fel, így az sem volt fáklyásmenet. A reggeli után negyed órán keresztül üvöltött és most az istennek se tudtam megnyugtatni, aztán az egész nap is ennek fényében telt el. Reggel végül az apja jött le, addigra már 10 féle játék volt körülöttünk a földön, amivel próbáltam szórakoztatni, de csak üvöltött tovább és dobálta magát. Napközbenre a nagymama gondjaira bízták, így nekem is nyugtom volt egy pár órára.

Délután én mentem érte és azt az utasítást kaptam, hogy vigyem magammal a parkba és vigyek labdát is. Én úgy értelmeztem az apuka szavaiból, hogy a kislányt meg az anyja viszi oda suli után és ott találkozunk, mert amúgy nem szokták megszabni, hogy hova menjünk. A kissrác attól a pillanattól bömbölt, hogy átvettem és csak kis, lélegzetvételnyi szüneteket hagyott. Kötelességtudóan mentem vele a játszótérre és csak az nyugtatott meg valamelyest, hogy az anyja is ott lesz és vagy megnyugtatja, vagy hazaenged vele. Hát a reményeim minden perccel egyre fogyatkoztak egyenes arányban az ingerültségemmel és a kényelmetlenségemmel, ugyanis az én kis drágám volt az egyetlen sivalkodó gyerek a grundon, így természetesen elég nagy figyelmet vonzottunk. Próbáltam mindent. Letettem, akkor a lábamra csimpaszkodott, hogy vegyem fel. Felvettem, akkor meg dobálta magát és persze szünet nélkül üvöltött. Próbálkoztam a labdával, hintáztatással, játékautóval, sétával, minden hasztalan. 20 perc után már olyan faarccal fogtam a vagdalkozó gyereket, mintha napi 24 órában ennek lennék kitéve, plusz kezdtem aggódni, hogy mindjárt rám hívják a gyámügyet, így visszakötöttem a babakocsiba és elindultunk haza. Útközben felhívtam az anyukát, nehogy kapjak a fejemre, hogy nem ott voltunk, ahol lennünk kellett volna, de mint kiderült, nemhogy úton lettek volna, de minden jel szerint nem is terveztek jönni. Még meg is kérdezte, hogy miért hívtam… Utólag persze ezt sem tisztáztuk és nem derült ki, hogy az apuka informált-e félre, vagy mi a csuda történt.

Otthon aztán kis szünetekkel ugyan, de folyt a műsor és végül a kertben kötöttünk ki, ahol végre megnyugodott. Előtte megint volt egy összeszólalkozásom a nővérével, aki közben filctollal rajzolt. A párbeszéd a következőképpen zajlott:

• Mosd meg a kezed kérlek, csupa filctoll lettél.
• Nem is!
• Nézd meg a kezed, tiszta barna.

A kislány beismerve a vereségét, balra el, kezet mosott. Visszatérte után a második felvonás:

• Mutasd a kezed, rendesen megmostad?
• Igen!

Az ujjai még mindig barnák voltak…

• Nézz oda, még mindig barna a kezed, mosd meg újra.
• Neeeem!!! Ne beszélj hozzám! (ha magyarul beszélne, tuti azt mondta volna, hogy fogjam be…:D
• Kérlek mosd meg a kezed még egyszer. (Lassan kezdem magam egy papagáj és egy robot jól fésült keverékének érezni…)

Anyuka bekiabál, hogy mi ez a kiabálás.

• Kinga gonosz volt velem!

Erre én már nem is mondok semmit. Mosom kezeimet (helyette is:D), kínlódjon vele valaki más. Ekkortájt jött meg az apja is, akinek még egyszer ordítva elpanaszkodta, hogy milyen gonosz voltam vele. Az apja erre elnagyolt elborzadással egyetértett vele, hogy tényleg borzasztó dolog, hogy arra kértem mosson kezet. Az anyjától meg kapott egy újabb kioktatást arról, hogy hallgasson a felnőttekre. Az ezt követő események fényében azt mondanám most sem sikerült nagy benyomást tenni rá.

Visszatérve a kerti csoportunkra, először az anyuka, én és a két gyerek voltunk kint, majd a nőcit nem sokkal később leváltotta a nagymama.  A kisfiú ezután őt követte mindenhová és csak akkor nem sírt ha az 5 méteres körzetében tartózkodott. Mikor a nagyi menni készült a picit is bevitte magával, így ezután kettesben maradtunk a kislánnyal. Ekkor megint teljesen normális volt, homok híján föld-várat építettünk és vagy fél óráig teljes nyugalomban elbeszélgettünk.

A vacsora is csendben zajlott, sültcsirke volt, hasábburgonyával és borsóval, szóval volt mit feltakarítanom. Vacsi után mindkét gyereket felvittem fürdeni, de a kislány megint ellenkezett, így az akkor már nyugodt picikémmel kellett csak foglalkoznom. Egy idő után fura lett, hogy olyan csöndbe volt és a fogmosásnál ki is derült, hogy még tartogatott valamit a vacsiból a szájában és ezért volt olyan néma. Próbáltam kiimádkozni belőle, de nem jött össze, így egyelőre annyiban hagytam a dolgot. Miután felöltöztettem felmentünk teregetni és hajtogatni.

A gyerek nagyon nyugisan eljátszott közben (ezúttal előrelátóan becsuktam a szobám ajtaját, így nem tudott kedvenc időtöltésének hódolni, ami az éjjeliszekrényem tartalmának széthordása szokott lenni), szétszedte a kukát, meghempergett a szennyesben és kidobálta a kosárból a vizes ruhát. A mosógépet is megpróbálta kikapcsolni, de ott még idejében megállítottam. Idő közben a kaját is sikeresen kipiszkáltam a szájából (majdnem leharapta az ujjam közben), így tiszta lelkiismerettel adhattam le.

Még negyed órát kellett elütnöm, szóval kivittem a szemetet, rendbe raktam a konyhát, majd a nappali felé vettem az irányt, mert láttam, hogy időközben ott is nagy rumli lett. Épp végeztem a mágneses elemek elpakolásával, mikor berontott a kiscsaj és szó szerint nekem esett, hogy mi a fenét gondoltam, hogy leromboltam az építményét. Itt megjegyezném, hogy nem igen volt mit lerombolnom, mert ami ott volt, azt még épület kezdeménynek se nevezném. Én ezt is faarccal fogadtam és akkor se moccantam egy tapodtat se, amikor úgy tűnt, hogy mindjárt tíz körömmel esik nekem. Utólag belegondolva azért egy kicsit ijesztő volt, ahogy nekem rontott. Tényleg ideje lenne veszélyességi pótlékot kérnem:)

Az anyja premier plánban nézhette végig az egészet, így megint elborzadhatott a csemetéje magatartásán. Én elhúztam a színről, a lányka tovább üvöltött és végül elérte, hogy anyjával újra nekiálljanak felépíteni azt a valamit.

Így fejeztem be a munkanapot, de ez sem a vége a boldogításomnak, mert ezután az anyuka még feljött utánam, hogy számon kérje a kislány iskolai pulóverét. Ezt a kört már aznap az apukával is lefutottam, de most a nőt is megnyugtathattam, hogy holnapra megszárad két pulóver is, de megint úgy indult lefelé, hogy még az utolsó mondatot se fejeztem be és nem tűnt elégedettnek. Hát megjegyezném, én sem voltam az…

A kislány közben lenyugodott és felszólításra többször is bocsánatot kért, aztán még azt is felkiabálta nekem, hogy szeret. Válaszoltam neki, de biztos nem hallotta, mert ezután még feljebb vette a hangerőt, úgy mondta, hogy „Azt mondtam szeretlek!”. Gondolom ez nála még ugyanolyan fordulat, mintha azt mondaná, hogy megint a legjobb barátja vagyok, szóval erre én is hangosabban visszaválaszoltam, hogy én is. Persze ez semmit nem változtat a helyzeten, nevezetesen, hogy másnap valószínűleg megint el fog küldeni a búsba.

Miután másodszorra is bezárkóztam még hallhattam az újabb hisztirohamát (biztos megpróbálták megfürdetni, vagy hasonló minden racionalitást nélkülöző kéréssel fordultak hozzá :), aztán 8 óra körül elcsendesedett a ház.

Hétfő – Kedd

A kisfiúval egyre szorosabb a kapcsolatom, kezdem úgy érezni, hogy ő lesz az egyetlen, aki igazán hiányozni fog miután hazamentem. Minden nappal egyre okosabb és egyre több mindent ért. Már jön, ha hívják, odahozza a cipőjét, ha mondjuk, hogy sétálni megyünk és a „nem” szó jelentését pedig holtbiztos, hogy tudja, mert olyankor csintalan vigyorral azon az ennivaló arcocskáján lesi, hogy mikor kapom el. Akkor tud a legjóízűbbeket kacarászni, amikor várja, hogy mit lépek egy-egy akciója után.

Azért örülök, hogy akkor már nem leszek itt, amikor eléri a nővére jelenlegi életkorát, mert a jelek alapján ott is lesznek falremegtető hisztik dögivel. Ha már szóba került a kislány, vele hol így, hol úgy vagyunk. A jobb napjain többször is elmondja, hogy szeret és békésen játszunk együtt, máskor viszont a lehető legszemtelenebb kis vakarcs, akit volt szerencsém ismerni. Aminek viszont örülök, hogy nem kifejezetten rám „pikkel”, mert ezekben az epizódjaiban mindenkivel egyformán bunkó. Egyik nap délután itt volt a nagymamája direkt miatta (mivel egész reggel utána hisztizett), a kisasszony viszont épp rajzfilmet nézett és nem hogy nem ölelte meg, de konkrétan közölte vele, hogy ne zavarja már, mert nem hallja a műsort…

Azt mondják a kamaszkor nehéz, de esküszöm ennek a 3-4 éves kornak is megvannak a maga szépségei:)

Emellett pedig ott vannak az idomításomra tett további próbálkozások, amiket egyre nehezebben viselek (igazából nem is a kislány előkamaszkora, hanem az együttélés nehézségei teszik rá a pontot a minél hamarabbi távozási vágyamra).

Kedd este a kislány újfent nem akart fürdeni (már hétfőn sem hagyta, hogy én fürdessem és mint utóbb kiderült, csak a szülei fürdőszobájában volt hajlandó alávetni magát a procedúrának) és addig hisztizett, míg az anyja belement, hogy aznap ne fürödjön. Erre referálva jött oda hozzám nagy fennhéjázva, hogy minek fürdettem meg az öccsét, hiszen aznap nem is kellett volna fürdeniük. Lenyeltem a visszavágást (csak nem állok le vitatkozni egy három évessel), de már komolyan elegem volt aznapra.  

Péntek

Mai menetrend: 8-11, 11:30-12:30, 15-17

A reggeli 3 óra egész gyorsan eltelt, bár most nem tudtunk sétálni menni. A kislány 4 körül jött meg az anyjával, és többszöri kérésem ellenére a kabátját a konyhában, a csizmáját pedig az előszobában szórta szét. Ekkor épp fegyelmezős hangulatban voltam, így ő hiába ugrott előre a „menjünk játszani!” fázisra, én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy kapjon már a fejéhez, nem így kellene viselkedni. Próbáltam megértetni vele, hogy ezt nem így kellett volna és legalább legközelebb ne így csinálja, a végén odáig jutottunk, hogy ő sértődött meg rám. Közölte, hogy szemtelen voltam (ez nem a legjobb fordítása a szónak, de a „csintalan”, vagy „rakoncátlan” kifejezés sem tetszett:) és kérjek bocsánatot, különben nem lesz a legjobb barátom. Hát, gondolom nem kell kifejtenem mennyire hagyott hidegen a fenyegetése, amúgy meg is mondtam neki, hogy kettőnk közül ő nem viselkedett rendesen. Ahogy folytattuk a szóbeli huzavonát az általa használt kifejezések egyre ismerősebbnek tűntek, mígnem leesett, hogy a Peppa Pig egyik epizódjának jelenetét forgatja újra (az említett részben Peppa és Suzy legjobb barátok, de nagyon összekapnak, majd végül a szülők békítik össze őket azzal, hogy mindketten kérjenek bocsánatot). Innentől már minden nevelő célzatát elvesztette a helyzet, mert a felismeréstől nevetőgörcsöt kaptam, aztán már minden mindegy alapon végigmentem a kijelölt úton és háromra bocsánatot kértünk egymástól. A pontos vétkemet még mindig nem tudom, de gyanítom, hogy a kislány akaratával való bármiféle ellenszegülés maga után vonja a legjobb barát státusz megvonását. Ennek okán ezt én nagyjából napi egyszer el is vesztem, de a mai „békülésünk” után újra a köreibe fogadott:)

Szombat

A család megint házon kívül töltötte a napot, így én is lejjebb vehettem a készültségi fokozatot. Mostam, porszívóztam, csináltam magamnak ebédet és szorgalmasan tanulgattam is mellette. Az angol óra is jól ment, most mindenki extra erőfeszítéseket tett, hogy nagyrészt angolul beszéljünk az óra alatt és jól is ment a dolog. Az óra végén 3 db dalhallgatós feladatot csináltunk, ezúttal két plusz fővel a Szabó család részéről.

Ma befejezett sorozat: Descendants of the Sun (fél 12-ig fennmaradtam miatta, de megérte:)

Vasárnap

A család ma már itthon volt teljes létszámban, de az anyuka reggeli után elvitte a srácokat a Hyde parkba, így a földszinten is nyugodtan mozoghattam. Nagyon szép idő volt, tisztára beütött a tavasz, 14 fok és napsütés (na jó, nem szegedi napsütés, csak londoni, amit otthon még felhősként jellemeztem volna, de változnak a viszonyítási alapok:)), így aznap már muszáj volt egy kicsit kimozdulnom. 2 körül indultam tavaszi kabátban, sapka és kesztyű nélkül és nagyon élveztem. Anyával és Apával beszélgettem útközben (több, mint egy óráig) és azt fejtegettük, hogy ki mit mondana 5 tulajdonságként a másikra ami a legjellemzőbb rá. Nagyon vicces volt és olyan érdekes, hogy mennyire másként látnak mások, mint ahogy mi gondolunk magunkra. Összeveszés végül nem lett a dologból, de a szüleim egymástól függetlenül több ízben is rám akarták csapni a telefont:)

Ezen a napon is szépen haladtam (10/3 kész van, 96%), plusz este film-maratont tartottam.

Ma megnézett filmek: Erin Brockovich, Carrie Pilby

Szerda

Mai menetrend: 8-11, 15:30-18:30

Mióta fél 8-ról 8-ra csúsztatták a munkakezdésemet, ők sem nagyon igyekeznek felkelni és a kissrác reggeli rutinja is fél órát csúszik, hacsak nem ébred fel magától. Eddig ugyebár nagyon szigorúan be kellett tartanom az etetési, meg fektetési időket, nehogy bekavarjak a bioritmusába, de úgy látszik most már ezek a szabályok is lazulnak.

A kislány előző este a nagymamánál aludt, így a reggel nagyon csöndesen telt. A kisfiúval együtt reggeliztünk és ugyanazt is ettük. Itt kint nagyon népszerű a weetabix nevű reggeliző pehely, amit tejbe szoktak megpuhítani (az amúgy tenyérnyi darabok szépen szétesnek benne), aztán esetleg mézzel ízesítik. Én méz helyett banánt nyomtam még bele, a kisfiúnak meg a kedvenc joghurtját tettem bele és egy almát is elfeleztünk mellé. Mivel épp nem esett, reggeli után sétálni is elmentünk. Kihasználtam az átmeneti nem-sírását és több,mint egy óráig bóklásztunk mindenféle irányban.

A szünetemben nagyrészt olvastam, de azért tanultam is, aztán fél 4-kor elmentem a kisfiúért a nagymamához. Hazaérve aztán a két gyerekkel ökörködtünk, mígnem a picinél elszakadt a cérna és mindenáron az apját akarta (vagy legalábbis ezt ismételgette) és semmivel sem tudtam megvigasztalni. Közben a kislánynak vécére kellett mennie, de aztán csak az anyjának akarta hagyni, hogy kitörölje a fenekét, az anyuka viszont épp a vacsorát csinálta, és amúgy sem rajong a kiscsaj ilyetén hisztijeiért, szóval ignorálta a lányt. Végeredményben ott voltam két bömbölő gyerek között és mindkettő visszautasította a segítségem…

Jobb híján nekiálltam a konyhában pakolni, mialatt a szülők (nagyrészt az apuka) elhárították a hisztiket. A vacsora alatt viszonylagos nyugalom volt köszönhetően a csodatévő gyerek műsoroknak (Peppa után egy éneklő tipegő első iskolai(!) napját követhettük végig:).

Aznap nagyon kiadós vacsink volt, rántott hús, sült krumpli, borsó (amit már én is megeszek, sőt meg is kedveltem) és káposztasaláta. Rendesen jól laktam és a gyerekek is szépen ettek.

A fürdetés az megint más lapra tartozik. A kisfiúval persze nem volt semmi gond, de a kislány kijelentette, hogy nem fürdik, nem és nem. Megint anyai közreműködésre volt szükség, de még ezután is hisztizett (még a kádban ülve, vizesen és félig szappanosan is azt ismételgette, hogy ő bizony nem fürdik:), így én a kisfiúval elhagytam a viharzónát és azt hiszem végül az anyja fürdette meg.

A munka végeztével Sziszivel sorozatoztunk egyet, aztán órákig olvastam, majd még lelkiismerettől hajtva a kurzusommal is foglalkoztam (10/2 részegység befejezve, teszt 96%:)

Csütörtök

Mai menetrend: 8-10, 15-19.

Elég eseménytelen nap volt, hacsak azt nem számítjuk, hogy a kissrác reggel akkorát kakilt, ami már oldalt kifolyt a lábaira is a pelenkából. Reggeliztetés, sétáltatás, pihi. Ruhapakolás, uzsonnáztatás, sétáltatás.

Vacsorára shepherd’s pie volt, az az egyik itteni kedvencem, de a gyerekek is nagyon szeretik, szóval mindenki rendesen evett:) Hajmosós nap volt (a kicsiknek), ami a kislánynak megint nem tetszett (érdekes, hogy egy lány ennyire utál fürdeni…), de szerencsére ez nem az én problémám volt (miután a kisfiúval végeztem, valaki más szenvedett meg vele és még a hajszárításhoz sem hívtak:).

Legújabb kiadott feladatom, hogy minden nap ürítsem ki a pelenka-szemetest. Juhhé….

Ma kiolvasott könyv: Tisztességes ajánlat

*10 perc torna