Szerda

Ezt a napot egy kisebb extázissal zártam, ugyanis kibújva a „bocs, hogy élek” aurámból, átkapcsoltam „én vagyok a főnök” üzemmódba. Megmakacsoltam magam és eldöntöttem, hogy ma csak azért is sikerülni fog a kiscsaj fürdetése - és a dolog működött. Határozottan, de nem idegesen végigcsináltam azt az idegölő 20 percet, aminek a végén végre a kádban kötött ki és teljesen egyedül meg is mosakodott. Mondjuk, ha azt hinném, hogy a szülők egyik nap se fürdetik meg rendesen akkor alaposabban megcsutakoltam volna, de gondoltam egy napot kibír a sajátos fürdési rutinjával is.

Csütörtök

A mai napon kétszer is megszívattak és sajnos mindkettő a dezinformáltságra vezethető vissza. Hol engem, hol egymást nem tájékoztatták a legújabb fejleményekről.

A mai menetrend szerint azt az ukázt kaptam, hogy fél 4-re legyek az utca végén lévő fogorvosi rendelőnél babakocsistól, mert ott fogom felvenni a gyereket a fogászat után. Ezt még délelőtt beszéltük meg, aztán nem esett róla több szó. Délután aztán nem sokkal fél 4 előtt indultak el, szóval furcsa volt az egész szitu, de mivel nem kaptam új infót, nem sokkal utánuk én is elindultam gyalog. Az idő vacak volt, jó szeles és mire odaértem az eső is rákezdett. Már 20-25 perce várakoztam a parkolóban, mire úgy gondoltam, hogy most már rákérdezek, hogy mi van, de ekkora épp kijöttek. A nő nagyon meglepődött, hogy ott talált, mint kiderült, azóta változott a terv és eleve csak akkor kellett volna jönnöm, ha ők nem hazulról, hanem a parkból mennek a fogorvoshoz. Röviden szólva, beszoptam. Eléggé átfáztam és annyira nem is esett jól a dolog, de persze most is elintéztem egy „nincs semmi gond”-dal és szépen haza sétáltam. - Miért is nem csodálkozom??:DD - Anya Szerk.

Este később még negyed órával túlcsúszott a munkaidőm is, mivel azt is elfelejtették, hogy csak fél 7-ig vagyok aznap. Ezen az estén sokkal kevésbé emelkedett hangulatban tettem le a lantot. - "Nehéz az".. - Anya Szerk.

Péntek

Apró bosszúságok.

Megint én mentem fel a kislánnyal hogy segítsek neki ünnepi puccba vágni magát, de mint utóbb kiderült a ruha, amit választottunk nem „Sabat-ra való” volt, és a kislány által külön kért „Elsa-fonás” sem nyerte el az anyja tetszését, ugyanis láttam, hogy az átöltöztetése után azt is kibontotta. Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de akkor is rosszul estek.

Aznap fél 5-ig dolgoztam, de akkor ők még nem indultak. Az anyuka még 4 körül megkért, hogy vigyem el a fiút sétálni, így kicsivel fél 5 után értünk haza, akkor lent is hagytam a gyerekeket az anyjukkal. Valószínűleg én is mondhattam volna valamit, akár csak egy szimpla elköszönést is (több ötlet is átfutott az agyamon, de egyiket sem éreztem elég természetesnek, és vérbeli introvertáltként inkább csak csendben felsunnyogtam), de tény, hogy ezek után az egész család úgy ment el itthonról, hogy egy odavetett hellót se kaptam. Ami még érdekes volt, hogy a tévét bekapcsolva hagyták, gondolom már kezdetét vette a Sabat, mire észbe kaptak, de különös, hogy nekem se mondták, hogy kapcsoljam ki. A paranoid felem megint működésbe lépett és már várom a következő udvarias lecseszésem. Komolyan már a húgommal való veszekedés is hiányzik, ott legalább pontosan tudtam hányadán állunk. Este, mikor 10 után megjöttek elkaptam pár mondatfoszlányt, de nem tudtam megállapítani, hogy rólam van-e szó, amikor azt mondták, hogy „…tudtad, hogy ezt csinálta…?”. Szerencsére fel már nem jöttek, így ha rólam is volt szó, nem követhettem el olyan fatális hibát.