Kedd

Mai menetrend: 7:30-9, 14:30-19.

A reggel gyorsan elrepült, a szünetemben megint beszippantott az aktuális sorozatom, de azért a kurzussal is haladtam egy kicsit. A délutáni műszakot ruha leszedéssel és hajtogatással indítottam, aztán a kislánnyal játszottunk egy kicsit, aki ma megint jó hangulatban volt. A kisfiú a nagymamánál töltötte a napot, fél 4 körül hozták haza, onnantól hármasban vadultunk:)

A kislány behozott egy pohárnyi dobókockát és azzal akart játszani, de persze a kisfiú is azonnal szemet vetett az új szerzeményekre és a nővére ez alkalommal hiába akart kedvesen megosztozni vele rajta, a kis dömper az összeset magának akarta :D Normál körülmények között kitört volna a csetepaté, de aznap a kislány nagyon felnőttesen viselkedett és nagylelkűen az egészet odaadta az öccsének, majd szépen kérve próbált tőle legalább egyet-kettőt visszakapni. Ez sajnos nem vált be, pedig olyan szép lett volna:) Végül a vesztes fél sértődötten kivonult a szobából, tudtunkra adva, hogy most nagyon „szomorú” és majd akkor jön vissza, ha az öccse nem viselkedik ilyen undokul. Ezután többször be- és kijött, megismételve a korábban elmondottakat, de mivel nem látta, hogy ez bármilyen hatást gyakorolt volna a delikvensre, végül csalódottan összekuporodott a kanapén.

A kislánynak a héten van ez a tábornak nevezett programsorozata, amit megint zoom-órák formájában tartanak. Az anyuka barkács-műhellyé alakította az étkező asztalt, minden letakarva, a szép székek félretolva, a kislány pedig tetőtől talpig védőruhában feszítve várta az óra kezdést. Később nagy büszkén mutatta nekem (és mindenkinek, akivel találkozott) a karján lévő csillámos „tetoválást”, ami elvileg nem könnyen fog lejönni. Hát majd meglátjuk… Mindenesetre az étkező asztal tele volt pakolva egy csomó mindennel, így felvetettem a kis búslakodónak, hogy rajzolhatnánk. Szerencsére tetszett neki az ötlet, így mindannyian kivonultunk, a kislány egyedül, én meg a kissráccal az ölemben nekifogtunk a munkának.

A kisfiúnak tetszett a terülj-terülj-asztalkám és rögtön nekiesett a filceknek, de rajzolás helyett inkább a kupakok leszedése is visszarakása kötötte le. A visszarakás már nem ment olyan könnyedén, így ott én is besegítettem, különben a kezétől az orra hegyéig a szivárvány összes színében pompázott volna mire végeztünk. Így sem úsztuk meg egy pár paca nélkül, de visszafordíthatatlan károsodás nem történt:) 

Nem sokkal később megint kicsaptak minket a kertbe (úgy tűnik ez egy új hagyomány kezdete), ami nem is lenne baj, csak ilyenkor nincs időm rendesen felöltözni (hisz nem én vagyok a lényeg) és a bentre használt otthoni nacim nem mindig a legalkalmasabb a nyirkos kertben való játszadozáshoz.

Most nem jött váratlan vendég, így végig hármasban csapattuk, a kislánnyal „fociztunk”, a kisfiú pedig többnyire egy helyben állva nézett minket. Volt egy két eltanyálás, de semmi súlyos, mire pedig beértünk már kész volt a vacsora. A kislány megint a nagymamánál aludt, így választottunk neki ruhát másnapra (ez meglepően könnyen ment), utána pedig vihettem a kisebbik szívem csücskét fürdeni. Az este már nem volt semmi fennforgás, elpakoltam a konyhában és ezzel vége is volt a napnak.

Vasárnap

Megint sikerült 8-kor kelnem és még csak különösebben éhes sem voltam, hiába hagytam ki az előző nap a vacsorát. Sziszivel megnéztük az aktuális sorozat részünket, ezután lementem reggelizni (megint volt palacsinta), majd kb 3-ig szinte egy helyben ültem és ki is olvastam az aznap elkezdett könyvemet:)

Este megcsináltam egy 40 perces streching-et és kikapcsolódásként újrakezdtem egy régi kedvenc sorozatomat. Ahogy Anya szokta mondani „nem volt kedvem újat befogadni” :) (Hihi, a vér nem válik vízzé...:DD - Anya szerk.)

Ma kiolvasott könyv: A vikomt, aki engem szeretett

Hétfő

Mai menetrend: 8-10, 11:30-12:30, 15-18

Reggel a kissráccal a felöltözés után áthúztuk az ágyneműjét, aztán kapott egy kiadós reggelit, majd elmentünk sétálni a szitáló esőben. Most jól viselte az utat, Anyával is tudtam beszélni közben. Pontban 10-re értünk haza, így a leadása után rögtön reggelizhettem. A napokban teljesen ráfüggtem az előző nap elkezdett koreai sorozatra (Descendents of the Sun), úgyhogy most minden szabad percemben azt nézem, a reggelizés után megmaradt szűk órácskát is erre fordítottam:)

Amikor lementem a következő etapra a kisfiú épp nagyon rossz kedvében volt, az anyja semmivel nem tudta megnyugtatni, végül már az apja is lejött a ricsajra és átvette. Ebédre szerencsére krumpli volt (és arra még nem volt példa, hogy azt visszautasítsa), így azt könnyen lezavartam.

Délután az anyuka megkért, hogy vigyem ki mindkét gyereket a kertbe. Akkor épp nem esett, de minden vizes volt, a kő meg ráadásként csúszott is, így az első pár perc azzal telt, hogy a kisfiú másodpercenként borult, mint a tekebábu, én meg nem győztem felállítani. A kislány nagyobb sikerrel maradt talpon, de ő aztán a hintáról esett le, szóval nem győztem kapkodni a fejem, hol egyikre, hol másikra. Nem sokkal később megjött a legfiatalabb nagybátyjuk (nálam is fiatalabb egy pár évvel), így négyesben folytattuk az ökörködést. Volt ott bújócska, fogócska (természetesen megint cipelni kellett őket), aztán a kislányt jó pár percre lefoglalta a sapkám próbálgatása is.

A kislány a hétvége kompenzálásaként ma a nagymamánál aludt, így a kisfiúval kettecskén maradtunk. Ezt kihasználva fel is cipeltem magammal ruhát hajtogatni, aztán meg a kislány ágyneműjét is áthúztuk. Délutánra egész combos kis izomlázam lett a derekamban, meg a hátamban az egész napos cipelésüktől, és estefelé már nagyon komótosan vonultunk egyik helyről a másikra. A vacsorával ma nem volt szerencsénk, tésztát kapott, amiért nincs oda (ez irányú ellenszenvét meg tudom érteni, az itteni tésztás kaják elég semmilyenek). Végül talán két-három falatot sikerült belediktálnom, így megpróbálkoztam egy almával, de sajnos annak sem lett nagyobb sikere. A vacsi után végig mentünk az összes gyerekszobán rendet rakni, 2 perccel 6 előtt pedig még megörvendeztetett egy telepakolt pelenkával. Mivel láthatóan senki nem akarta tőlem átvenni a porontyot, levittem az anyjához majd nagy nehezen  felvonszoltam kimerült testemet:)

Este még filmeztünk egyet a lányokkal és eközben meg voltam győződve, hogy én aznap már tuti nem fogok megmozdulni, de aztán végül mégiscsak rávettem magam egy 20 perces átmozgató tornácskára. Egy hős vagyok:) (Az vagy bébi! - Anya Szerk.)

Szombat

A korai lefekvésnek hála már 8-kor talpon voltam, de Sziszi piacra ment otthon, így elhalasztottuk a sorozatnézést későbbre. Mivel most mindenki otthon volt, gondoltam gyorsan lemegyek reggelizni mielőtt a gyerekek kelnek, hiszen előttük nem használhattam, teszem azt a főzőlapot sem. Az anyuka már lent volt a nappaliban, de amikorra kész lett a kásám már a kislányt öltöztette fent. Mire leértek már végeztem is az evéssel.

A délelőttöt tevékenyen töltöttem a raktárszobámban, készültem az angol órára, haladtam a kurzusommal (10/1 részegység befejezve, teszt 100%:) és közben egyik mosást tettem be a másik után. Az itthon tartott Sabat nagy előnye volt, hogy nem kellett az ebéden agyalnom, annyi maradékból lehetett válogatni. Dél előtt nem sokkal felhívtam Ágiékat, a velük való beszélgetéstől mindig jó kedvem kerekedik. Most is folyton egymás szavába vágva meséltek, hol Papa hurrogta le Ágit, hol Ági tette helyre Papát, nekem meg nagyon vicces volt nézni és hallgatni az évődésüket. Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy a családban minden házasság ilyen harmonikus és most Papáékkal példálózva még 50 év után is képesek egymást húzni. Ha nekem nem is lesz ilyen szerencsém, jó tudni, hogy azért létezik:) (Miért ne lenne? - Anya Szerk.)

Az ebéd-kérdés végül a várakozásaimmal ellentétben nem magányos hűtő-fosztogatással zárult, hanem a kislány feljött, hogy megkérdezze szeretnék-e megint velük enni. Természetesen igent mondtam és nagy örömömre, ő is kijelentette, hogy szeretné, ha megint mellette ülnék:) A rossz napjai mellett, tud ő is aranyos lenni.

Együtt mentünk le a konyhába, ahol megint terülj-terülj asztalkám volt. A megmaradt rizshez és krumplihoz paradicsomos húsgombóc és valami édes-szószos csirke volt kirakva, rengeteg féle salátával köretnek. Az ünnepi körítés az előző naphoz hasonlóan zajlott, rituális kézmosás, áldás, szőlőlé, kalács-törés. Aznap a Netflix kínálatról esett szó és az általuk felsorolt temérdek sorozat/film között csak a Friends-ben és a Bridgerton-ban találtunk közös pontot. Ami érdekes volt, hogy az anyuka által soroltak közül egy csomóra rá tudtam vágni, hogy „Nem láttam, de hallottam róla. Anyukám nézte és mesélte.” Az egész párbeszéd végül azt a képet festette, mintha Anya kész Netflix megszállott lenne, én meg túl sokat beszélek vele:D (És melyik nem igaz?? :DDD - Anya Szerk. - Ha így vesszük, oké :DD - az író)

Az ebéd előtt és után játszottunk egy kicsit a kislánnyal. Mostanában orvososdit szeret játszani és legtöbbször Elsa és Anna baba személyesítik meg a betegeket. Elmondása szerint lázuk volt és naaaagyon sokáig ágyban kell maradniuk. Amikor megkérdeztem tőle, tudja-e, mi az a láz ingatta a fejét:) A diétás kosztjuk csokis-vaníliás levesből állt, ebből jó sokat kellett enniük, viszont a szakértő kezelés ellenére sem akartak felépülni, Igazán nem tudom, hol rontottuk el…

Desszert: a tegnapi kakaós piskóta, az anyuka sima piskóta tortája, meg egy harmadik piskótás süti, de ezen volt egy kis lekvár. A desszertek között náluk mindig kell, hogy legyen gyümölcs is, ami ezúttal sárgadinnye és a tegnap kóstolt fura gyümölcs volt. (Már tudjuk a nevét: licsi - Anya Szerk.)

Délután megtartottuk az angol órát (több, mint 2 órás volt),  a 3 listening feladat alatt most már Zsuzsi nem egy, hanem két testvére is közreműködött, majd Sziszi egy kiadós room-tour-ral zárta a szeánszot.

A napot vacsora nélkül zártam, mivel az angol után nem éreztem olyan éhesnek magam. Holnap reggelre gondolom egy lovat is meg bírnék majd enni:D

Ma megnézett film: Cinderella III.

Péntek

Délelőtt sétáltunk a kisfiúval. A héten jól bevált trükként alkalmaztam a Peppa Pig-es könyvek felolvasását a rajzfilmnézés helyett és újdonsült képességemet ma a sétán is be kellett vetnem. A kisfiú 5-10 perc után megint jó hangosan rákezdte, amit először cumival és nyugtatgatással próbáltam orvosolni, sikertelenül. A kudarc után, végső mentsvárként a magunkkal hozott mesekönyv felolvasásába kezdtem bele, ott ahol épp voltunk a parkban, kicsit lehúzódva a járda szélére. A kisfiú azonnal elhallgatott és minden szavamon csüggödt (meg a könyvön:), én meg próbáltam elvonatkoztatni a gondolattól, hogy mennyire nevetségesen festhetek a babakocsi mellett guggolva, ahogy épp Peppa malac olaszországi nyaralásáról tudósítok a témát megillető lelkesedéssel. Az olvasás alatt teljesen csendben volt, de ahogy becsuktam a könyvet, ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Mivel nem szándékoztam huzamosabb időre tábort verni a nulla fokban, így elindultam vele hazafelé, és közben elkezdtem fejből újramesélni neki a korábbi sztorit. Csodák csodájára ez bevált és elhallgatott a drága, viszont ennek is hamar a végére értem, és mivel már untam a banánt, áttértem a Piroskára. Már nem emlékeztem pontosan a történetre, így néhány ponton improvizáltam, de a közönségem nem emelt panaszt, így ezt is sikerként könyvelhettem el:) (Kihagytad, hogy a fejből mesemondásnál Peppát angolul, Piroskát viszont természetesen magyarul mesélted neki. :) - Anya Szerk. - Ezer bocsánat:D - az író)

Délután a kislánnyal játszottunk, ő volt Belle baba, én pedig a beszélő óra. Én, az óra, udvariasan érdeklődtem Belle programja iránt, mire Belle részletesen kifejtette, hogy készül az aznapi Sabat-ra. A kislánynak mindez nem is volt furcsa, mivel még a rajzfilmet se látta, de én magamban nagyon jót derültem a párbeszéd abszurditásán:)

Ma, nem kis meglepetésemre, sor került az első közös Sabat vacsorámra is a családdal. A dolog úgy esett, hogy 5-kor járt le a munkaidőm és mivel a család aznap otthon töltötte a péntek estét, így ez egybeesett náluk az ünnepi vacsora időpontjával. Én ekkor épp a picivel voltam a játszószobában, amikor az apuka bejött és megkérdezte, hogy ennék-e velük, vagy inkább később egyedül. Mivel éhes voltam (és elég kíváncsi is), így persze rávágtam, hogy szívesebben vacsoráznék velük. Így esett, hogy megtapasztalhattam egy Sabat vacsorát az elejétől a végéig, aminek az élményeit most részletesen ki is fogom fejteni:)

1, Az apuka hadarva felolvas egy könyvből héber nyelven (rákérdeztem, és a kisfiú miatt a nagy sietség, hogy minél hamarabb ehessen:)

2, Egy speciálisan erre a célra tartott (és minden bizonnyal megszentelt) kancsóba vizet töltenek és ezzel aztán mindenki kezet mos.

3, Újabb felolvasás, ezúttal gondolom a bor (nálunk szőlőlé) lett megáldva, majd elfogyasztva.

4, Ráolvasás a kalácsra, amiből aztán a családfő mindenkinek tör egy darabot (én is kaptam:).

5, Mindezek után mindenki kivonult a konyhába, hogy szedjen a svédasztal szerűen kirakott fogásokból.

Összességében nagyon jó élmény volt, nem feszengtem, jót ettem és még kicsit beszélgettem is. Bár biztosítottak róla többször is, hogy egyáltalán nem kell segítenem, én azért hozzájárultam a romok eltakarításához, közben az anyukával beszélgettünk is és a desszerthez is lehívtak, ami kicsit később készült el. Volt kakaós piskóta és apple-crumble vanília sodóval, plusz egy fura nevű gyümölcs (képtelen voltam megjegyezni a nevét:), amit még életemben nem láttam korábban, nemhogy kóstoltam volna. A diónál kicsit nagyobb, színe a rózsaszín és a barna  közt mozog, kemény héja van, belül meg fehér és olyan gumis állagú. Egy magja van a közepén, az íze pedig olyan édeskés. Szumma szummárum ilyen jót már régen nem vacsoráztam, plusz biztos ez volt az első olyan vacsorám, amit nem egyedül, vagy a gyerekek etetése közben zavartam le.

Szerda

A 8 órai kezdés nagyon kényelmes volt, hozzá tudnék szokni:)

A mai nap menetrendje: Délelőtti séta a kissráccal, majdnem délután is mentünk megint, de aztán a nagymama lecsapta a kezemről. Fél 6-kor végeztem volna, amiből 5:40 lett, de ugyan ki figyeli az órát:)

Estére még becsúszott egy kis babysittelés is, de az apuka (egyem a szívét), addig ott maradt a kislány ágya szélén, amíg az el nem aludt. Így könnyű dolgom volt, lényegében semmit nem csináltam csak végig lent gépeztem. A babysittelés az esetek többségében nekem egy szabad estét jelent, amikor nyugiban lehetek lent, nem terhelek senkit a jelenlétemmel és attól se kell félnem, hogy engem zargatnak.

Nekilendültem az online kurzusomnak is és legalább egy másfél-két órát azt is nyomattam, de kellett is, ha tartani akarom magam a saját menetrendemhez. Szóval összességében jó estét zártam, a szülők 9 körül megjöttek, de hamar fel is mentek, a gyerekek pedig végig csendben voltak.

Csütörtök

A kislány egész nap egyik zoom óráról a másikra „járt” és persze vele együtt az anyja is. Nem tudom, meddig fogja ezt idegileg bírni, mert már két nap után állandóan csak azt hallom, ahogy sóhajtozik:))

Reggel 8-10-ig a kisfiúval voltam, jó sokat evett reggelire, aztán kb. elfoglalta magát a játszószobában, én meg elálmodozgattam mellette. Valaki folyamatos jelenlétére mindig szüksége van, néha odahoz nekem egy-egy játékot, vagy a tenyeremben próbál tornyot építeni, de amúgy gyakran magában is szépen elvan. Most már szinte mindig jön, ha hívom, olyan is van, hogy a szülei jelenléte sem zökkenti ki, ha az egyik szobából a másikba menvén elhaladunk melletük. A megnyugtatása is már mindig sikerül, hacsak a szülők hamarabb ránk nem törnek, szóval kijelenthetem, hogy kellően összemelegedtünk:) (Éljen!:D - Anya Szerk.)

Az ebédnél megint meghívott vendégünk volt Peppa személyében, így sikerült betuszkolnom a száján az anyja által készített mogyoróvajas szendvics egy részét. Délután egy ideig együtt játszottam a két gyerekkel, aztán elindultunk a kissráccal sétálni, de ez ma nem volt hosszú életű. Olyan hisztibe lovallta magát, hogy Apával se tudtunk közben rendesen telefonálni, így egy átszenvedett fél óra után haza robogtam vele.

Alig értünk haza és vetkőztünk le mindketten (a kisfiú a hazatérés pillanatában abbahagyta a sírást, de aztán meglátta az anyját és egyből újrakezdte), mire lejött az apuka és javasolta, hogy játszunk egyet a kertben, hogy kifárasszuk kicsit a lurkókat. Annyira örültem a javaslatnak, hogy csuhaj!

Szóval kalap, kabát vissza, a bömbölő 1 éves beletuszkolása egy overallba és már mehettünk is. Az apuka is csatlakozott hozzánk egy buborékfújó gép kíséretében, de nem nagyon öltözött be. Felvett egy edzőcipőt, meg egy közepes vastag kabátot, amit persze nem gombolt be és ennyi. Se sapka, se sál, se kesztyű. Ehhez képest mi a gyerekkel olyanok voltunk, mint akik a sarkvidékre készülnek. Talán csak egy fülvédő hiányzott még a szettünkből. Ja, és minderre ráadásként, amikor az anyuka bentről megkérdezte milyen az idő, az apuka rávágta, hogy „freezing”, vagyis rohadtul hideg van. Eddig azt hittem, csak a filmekben divat, hogy a szereplők nyitott kabátban vacognak a hidegben, de most első kézből való beszámolóval tanúsíthatom, hogy ezeknek a jeleneteknek mégiscsak van valóság alapjuk. Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy vajon mekkora mínusz bírhatná rá, hogy becipzározza azt a szerencsétlen kabátot. -20 esetleg? De lehet, hogy akkor is csak kijelentené, hogy már nem érzi az ujjait és vígan menne tovább….(Biztos "hideg kúrát" tart...Anya szerk. - Jaj, ne is mondd! Ma is kivitte a picit a hátsó udvarra és úgy ment ki vele ahogy volt. Egy szál póló, nadrág, meg papucs zokni nélkül... - az író)

A kislányt is megpróbálták rávenni, hogy jöjjön ki velünk, így egy ideig a két gyerek nagy egyetértésben üvöltött, a csajszi meg végül bent maradt. Kint röpködtek a buborékok (és a mínuszok), a kisfiú meg boldogan szaladgált, így hát várható volt, hogy ezek az ingerek meghozzák a kellő eredményt és lám tényleg nem kellett soká várni, a kislány is kijött. Miután szemrevételezte a buborékfújó gépet, bemutatta mit tud a pótkerekekkel ellátott új biciklijén. Az apuka instruálta, én meg közben a picit csúszdáztattam. Folyamatosan jött a mantrájával, hogy még, még:))

A biciklizés után még fogócskáztunk, aminek az lett a vége, hogy az egyik gyerek az én karomban, a másik az apukáéban, és így kergettük egymást. (Hát ez óriási! Szinte látom magam előtt az idilli képet...:DDD - Anya Szerk.) A hideg, a jeti szerelésem, plusz a kiscsaj már nem elhanyagolható súlya hamar kikészített. Kifulladtam, kipirosodtam és rendesen megizzadt a hátam is. A gyerekek persze nagyon élvezték, de mi a pláne az olyan fogócskában, ahol csak cipelik az embert? Persze mi is voltunk olyan hülyék, hogy bevállaltuk:D (Önismeret: 5 - Anya Szerk.)

Miután bementünk, én nyugisan eljátszottam a kissráccal a játszószobában (értsd: ő szétdobált mindent, amit talált, én meg leheveredtem a földre és ott pihegtem ki a fáradalmaimat), majd jött a vacsi. A kislány az egész napos zoom órák után este az egyik barátnőjével csevegett, na hogy? Hát persze, hogy zoom-on:) A vonal mindkét oldalán élénkek és hangosak voltak a résztvevők, a beszélgetés közepe táján ráakadtak a speciális effektekre (amivel polipfejet, meg még ki tudja mit raktak be a saját fejük helyére), azokkal nagyon jól elvoltak egy ideig, majd egészen bevadult a dolog és a kislány addig hadonászott, míg ki nem öntötte az előtte lévő levest. A konyha és az iPad úszott a húslevesben, így az incidenst követően rövid úton búcsút kellett venniük. Az én műszakom nagyjából e körül ért véget, még segítettem a romok eltakarításában, a kisfiút leadtam az apjának és mehettem is a dolgomra.

A laptopommal megint leköltöztem a nappaliba, de sajnos újfent nem volt sokig maradásom, egy újabb meeting miatt. Megint mentem a konyhába (ahol most nem nyitották rám az ablakot), de végigasszisztálhattam az apuka vacsorakészítését (közben még a boltba is elugrott valami hozzávalóért), de egyikünk se szólt a másikhoz (kivéve, amikor egyet tüsszentettem), szóval próbáltam úgy tenni, mintha nem feszélyezne a jelenléte.

Ma kiolvasott könyv: Add meg magad szerelmem (Viking trilógia 3.)

Hétfő

A kisfiúval töltött reggeleim egyik új mintája, hogy sokszor kivágja a balhét, hogy vegyem fel, utána viszont akár 5-10 percig is csendben el van a karomban amíg teát főzök, pakolok, stb. Nem hagyja, hogy ellustuljak:)

Mosási hajcihő, sokadik felvonás: újabb kéréseket kaptam arra vonatkozóan, hogy hogy csináljam a mosást, de most már nemcsak nekik mondok egy semmitmondó okét, hanem magamban se nagyon csinálok ügyet belőle. Valószínűleg sosem lesznek elégedettek velem, én megteszem, amit tudok, és már csak 5 hónap és három hét van hátra:)

A picivel megint simán ment este a hajmosás, az utána való játék közben meg már a kislány kislépcsőjére mászott fel, aztán meg ugrott le. Ha nem fogtuk közben (amit amúgy nem nagyon akart hagyni), akkor meg egyszerűen le is esett. Cuki, ahogy nap, mint nap valami újat próbál, de a veszély érzékelésén még van mit dolgozni. Már egyre többször akar önállóan enni is, ami van amikor sikerül, és van amikor nem, de a végén mindig nagy lesz a disznóól:D

Az estét szokás szerint a lányokkal való sorozatozással zártam - Zsuzsinál folyton elment a net és szaggatottan beszélt, mint egy robot, Tamival meg dőltünk a röhögéstől az elkapott szófoszlányok hallatán:D

Exkluzív hír, hogy este jelentkeztem egy TEFL-tanfolyamra (röviden angol tanár-képző, amivel külföldön és online lehet aztán oktatni), szóval vége az unalmas óráimnak, a sok tengés-lengést megint az agytágítás veszi át:) Be kell valljam, azért már hiányzott, hogy valami értelmessel is kitöltsem a napjaimat, így még ha sorsfordító dolgok nem is sülnek majd ki belőle, nekem már akkor is megéri:)

Kedd

A kislány iskolájában egy gyerek koronavírusos lett, ezért bezárt az egész suli. Innentől megint jönnek a zoom órák és az itthoni káosz. A beosztásomat is gyorsan áthangszerelték a hét maradék részére, amiben a pozitívum, hogy már 5-kor végzek.

Amúgy nálunk most épp mínuszok vannak és hó, amit első kézből tapasztalhattam a kisfiúval való délelőtti sétánk során. Ebédre jacket-potato-t kaptak, amiből nekem is jutott, aztán ágyba tettem a kölköt és végre szusszanhattam egyet. Ezután már egy csak egy rövid műszakom volt 3-5-ig, de az azért mozgalmasra sikerült.

3-kor a pici még aludt, ezért gyorsan kivittem a kukákat a ház elé, hogy azzal már ne legyen gond, majd a kislány jött oda hozzám, hogy játszani akar. Ebből kikövetkeztettem hogy jó napja volt, hiszen már sokszor előfordult, hogy a látványomra hátraarcot csinált. Szóval ma igényt tartott a társaságomra, ennek örömére pedig karkötőt készítettünk. Pici, különböző alakú és színű műanyag mütyüröket kellett ráapplikálni egy csupasz, ugyancsak műanyag karkötőre. Ilyenekkel csak az öccse távollétében játszhatunk a pici tartozékok miatt, arra meg ritkán akad lehetőség, de most kihasználtuk. Még nem voltak készen a művek, amikor a kisfiú már felébredt, így el kellett pakolni, viszont a kiscsaj mindenképp viselni akarta a félkész alkotását. Ja, azt még nem is említettem, hogy egész nap Elsa-kosztümben parádézott, ami egy aprólékosan kidolgozott, strasszos-tüllös, uszályos, földig érő kék ruhából, tiarából és jogarból állt, valamint mindenkitől megkövetelte, hogy Elsának szólítsa:)

Szóval visszatérve a délutáni állapotokhoz, volt két gyerekem, az apuka meetingen ült, az anyuka pedig elment otthonról. Az uzsonnáztatás alatt a kislány körbe-körbe táncolt az uszályát kergetve, és mindenkit meg akart fagyasztani (ez Elsa varázsereje), amire én vevő is voltam és igyekeztem minél komikusabb arckifejezésekkel „megfagyni”. Ráadásként az egyik alkalommal, a „felolvadásom” után meglepetésszerűen eléugrottam, amitől megijedt, felbukott az uszályában és hanyatt vágódott. Volt is sírás-rívás, de sikerült meggyőznöm róla, hogy az apukája akkor nem ér rá, ezért ne rohanjon rögtön fel hozzá. Ennek ellenére azért vagy 5 percig kiabált az apja után, de aztán sikerült megvigasztalnom (eltereltem a figyelmét az orrán lévő szempilla megemlítésével:). Ezután buliból a tiaráját próbálgatta fel rám és mire az anyukája hazaért már teljesen el is feledkezett az eséséről.

Az új beosztásom értelmében 5-től szabad lettem volna, de mivel ekkorra esett a gyerekek vacsoráztatása, amit szemmel láthatóan senki nem tudott/akart átvállalni, így volt egy laza 20 perces túlórám. Biztos nekik is mindenütt járt az eszük, csak azon nem, hogy én már nem dolgoznék, csak ilyenkor én sem tudom mit kéne csinálni. A gyerekeket persze nem fogom otthagyni, meg 20 perc sem a világvége, csak nem tudom, hogy nekik egyáltalán feltűnik-e. Mindenesetre ezek után a konyhát már nem tettem rendbe. (Csak keményen!! :DD - Anya Szerk.)

Este belevetettem magam a tanfolyamom elejébe. A bevezetőben rengeteg útmutatás volt az online felület használatához, meg a szabályok és feltételek részletes ismertetése, ami még rendben is volt, csakhogy ezután jött egy konkrét teszt, aminek teljesítése kellett a kurzus tényleges elkezdéséhez, olyan kérdésekkel, mint hányszor lehet kitölteni a fejezeteket záró tesztet. Ezen először jót mosolyogtam, aztán mihez tartás végett írtam egy 100%-os tesztet. Emellett megszabtam magamnak egy ideális május végi kurzus befejezési időpontot és ez alapján csináltam egy időbeosztást excelben. Kezdésnek és a mai napra elég is volt ennyi:)

Péntek

Húzós beosztás: reggeli hajtás fél 8-tól 11-ig, majd fél óra szünet és megint. Reggelizni nem tudtam, csak gyorsan bekaptam egy péksütit, aztán mentünk a kicsivel sétálni. Jó nagy kört tettünk meg, több mint egy órás túra volt és sajnos most nem volt csendes hangulatban, végig hol nyökögött, hol jobban feltekerte a hangerőt.  

Délután minden nyugis volt, a kisfiú hamar felébredt, megetettem, aztán kicsit játszottunk és mentek is a nagyihoz. Vacsorára burgonya krokettet sütöttem a meglévő sült hús mellé, minden sértetlen maradt, de a végtermék megint sótlan lett. Kezdem azt hinni, hogy az itteni sóval nem stimmel valami…:)

Ma kiolvasott könyv: Fagyos tüzek (Viking trilógia 1.)

Szombat

A reggelt a Sziszivel megbeszélt sorozatnézéssel indítottam, amit az én időm szerint 8-ra beszéltünk meg. Hát azt nem mondom, hogy elaludtam, de azt se, hogy felkeltem volna. Az egészről a tegnapi könyv tehetett, amit hajnali 1-kor fejeztem be (egyszerűen muszáááj volt a végére érnem;), így reggel 8-kor még nem igazán voltam a topon:) Sziszi kicsit meg is orrolt, hogy ő is megszenvedett a maga 9-es kelésével és milyen dolog az, hogy én még ágyban vagyok, de aztán túllépett rajta, és megnéztünk egy részt. A másnapi randinkat viszont egy fél órával későbbre raktuk:D

Este a szokásos angolozással zártam a napot (igaz, hogy 5-kor kezdünk, de mindennel együtt csak 8 után váltunk el:). Ismétlő órát tartottunk, ami a mi esetünkben az elmúlt 2 hónap szóanyagának újratanulását jelentette (cirka 400 volt, meg se kottyant, ugye lányok?:). A mai óra különlegessége, hogy a közkedvelt levezető dalhallgatásunkra Zsuzsi öccse, Balázs is becsatlakozott, hogy összemérje tudását a csapattal. A pontok alapján, csak Sziszi tudta lepipálni, de egy teszt, nem teszt, szóval meglátjuk mit produkál legközelebb:)  

Mai film: Treasure Planet (animációs)

Vasárnap

Ezen a reggelen már frissebb voltam, plusz az extra fél óra is segített, így már a raktárszobába is eljutottam a megbeszélt időre, sőt még egy mosást is betettem. Mikor ezután lementem a konyhába, már az elkészült palacsinta várt, reggeli után meg egész délelőtt olvastam, aztán böngésztem a neten.

Cudar idő volt, havas eső, 0 fok, amit semmi kedvem nem volt a bőrömön is érezni, így a séta ki volt zárva.

Ma kiolvasott könyv: Lángoló szívek (Viking trilógia 2.)

Csütörtök

*5 perces nyaktorna, pipa:)

A kislány ma is kiakasztott. Ma nem küldött el konkrétan a fenébe, de minden apróságot amit csinált, 10-szer elismételt nekem, mintha legalábbis dicsőítő éneket várt volna tőlem azért, mert épp kakilt. Igen, ezt többször és a házon átkiabálva adta a tudtomra, amikor épp az öccsét vetkőztettem…

Játék közben nagyjából rendben volt (most nem rúgott meg), de aztán jött a fürdetés. Vagyis a fürdetés előtt még semmibe vette a kérésem, hogy segítsen rendbe rakni a játszószobát, de az szóra sem érdemes. Az előbbiekből kifolyólag ő már hamarabb felrohant, míg mi a kissráccal lent pakoltunk, aztán mire felértünk már csak a vécén trónolva láttam. Az öccsével már menetkészen álltunk (egy szál pelenkában az ő részéről) és nekiálltam fürdővizet engedni, de a csajszi ekkor még mindig a vécén ült. Mikor elkezdtem fürdetni a picit, na akkor jelentette be, hogy végzett, de nem kért a segítségemből, mondván ki tudja törölni a fenekét egyedül is. Ezzel a kijelentéssel párhuzamosan akkurátusan elkezdte letekerni a vécépapírt és ezzel el is volt, csak a papír kezdett lassan elfogyni. Ekkortájt elégeltem meg a dolgot és elvettem tőle a gurigát, visszaadva neki egy értelmes hosszúságú darabot. Erre bezzeg éktelen ricsajba kezdett – megint nem értettem hogyhogy nem jöttek be rá a szülők – amit percekig abba se hagyott, plusz a kapott vécépapírdarabot is elhajította. Többször elmondta nekem, hogy nem viselkedem vele kedvesen, mire visszaválaszoltam, hogy én sem tartom kedvesnek az üvöltözését. Ezen lehet, hogy elgondolkozott, mert néhány perc után lemászott a vécéről, visszaszerezte az elkobzott gurigát és egy teljesen normális mennyiséget leszakítva felhívta a figyelmemet, hogy most kedves volt. Megkérdeztem tőle, hogy a vécépapírral, vagy velem? Mert a magam részéről nem fogok elolvadni csak és kizárólag a papír pazarlás átmeneti szüneteltetése miatt…

Visszatérve a kislány már igen huzamos ideig elhúzódó tevékenységére (*széklet ürítés, és ami ezzel jár), a fürdetésből hátra fordulva azt kellett látnom, hogy elölről hátra nyúlva próbálja kitörölni a fenekét. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ez így nem lesz jó és megint felajánlottam a segítségemet, de mostanában az önálló korszakát éli és előszeretettel hangoztatja, hogy egyedül is meg tud mindent csinálni.  Így tehát nem volt alkalmam rendesen kitörölni a fenekét, de arról meg tudtam győzni, hogy legalább ne húzza vissza a bugyiját, hanem rögtön vetkőzzön le és jöjjön a kádba. Apró győzelmek:)

Megint megtapasztaltam, hogy a gyerekek valahol nagyon egyszerű teremtmények, ugyanis a kislány persze elsőre nem akart a kádba jönni, merthogy nem akart fürödni, de mikor azt mondtam neki, hogy csak azt akarom, hogy a vízben játsszon rögtön készségesebb lett. A kádba berakás után meg már azt csináltam vele, amit akartam:D

Végül mindkét gyerek tiszta lett és a hajukat is megmostam, amikor végszóra megjelent az apuka és szívességként feltüntetve elragadta a fiamat! Én meg ott maradtam a kislány vízből való kiimádkozásának problémájával, a hajszárítás mindig macerás feladatával és nem voltam túl boldog…

A mai balhé mégis ott pattant ki igazán, hogy a kiscsaj mindkét új hálóinge a szárítón lógott (vizesen), őnagysága pedig mindenáron hálóinget akart felvenni. Ezáltal az esti menüben volt hatalmas műbalhé, mentőkísérlet a szülők részéről a hálóing gyors megszárításával (sikertelen volt), valamint csöndes asszisztálás az én oldalamról, ami nyomdafestéket nem tűrő gondolatokat palástolt. Nem hiszem el, hogy lehet ennyire elkényeztetni egy három és fél éves gyereket! Az életben mindent meg fog talán kapni? Nagyon csúnya lesz, ha ebből a burokból kilépve szembesülnie kell a való világgal, de persze az is lehet, hogy örökre benne marad. Esetleg ő is majd valami családi vállalkozásban dolgozik, kifog egy akaratgyenge férjet és éli világát mindhalálig. Fú, na most kiírtam magamból a feszkót, máris jobb:)

Kedd

A reggel rendben telt. Délután egyedül voltam a gyerekekkel, egy fél óráig jól is ment a szimultán szórakoztatás, de miután a kislányt kivittem a vécére már nem jött vissza:) Gondolom meglátta az anyját valahol és kint ragadt.

Mai filmek: Next, Juliet Naked

*Nyaktorna pipa

Szerda:

Az anyuka reggel sebtében megváltoztatta a beosztásom. Eldöntötte, hogy a kisfiút is magával viszi amikor a kislányt viszi iskolába fél 9-kor, és 8-kor szólt nekem, hogy nég előtte gyorsan reggeliztessem meg. A korai szabadulás fejében megnyertem az ebédeltetést is 11:30-tól 12:30-ig, de ma nem volt hiszti egyikből se. Ez is last-last minute kérés volt, de ugye én rugalmas vagyok:) (Easy going, open minded!! :DDD - Anya Szerk.)

Most már minden nap ráveszem magam legalább egy negyedórás nyaktornára, olyan idegesítő a folyamatos nyak,- hátfájásom. Beléptem abba a korba, amikor ez már normális:D (Nem,ez még nem az a kor.. - Anya Szerk.)

A szokásos asztalomnál ültem a nappaliban, amikor az anyuka arra járt és a következőket mondta: „Nyugodtan ülhetsz ennél az asztalnál, csak használat után mindig simítsd ki a terítőt…” Hát oké, ezt is hozzáadom a listához…

A jövő tervezésem közepette, ami jelenleg bősz internetes kutatásból áll, többek között ráakadtam egy angoltanárképző tanfolyamra és aztán erre a témára fókuszálva órákra elvesztem az internet bugyraiban. Annyi a lehetőség, mint égen a csillag, rengeteg különböző iskola és képzés, szóval megkezdtem a tájékozódást.

Este a két gyerekkel voltam egyedül a kislány szobájában, aki a korábbi figyelmeztetések ellenére újfent rángatni kezdte az öccsét, és ezúttal sikeresen az ágya lábához koccantotta a fejét. Szerencsére vér nem volt, de a pici persze nagyon sírt, a kiscsaj viszont nem mutatott fikarcnyi megbánást sem, sőt meg volt sértve, hogy számon kértem a viselkedését. Mostanában gyakran reagál így, amikor leszidom ezért-azért. Eközben a kisfiú végig bömbölt - már azt vártam mikor viharzanak be a szülők – én meg próbáltam nyugtatgatni, de a kislány még az erre a célra használt plüss akármit is kirántotta a kezemből, mondván az övé. Mikor próbáltam megértetni vele, hogy a viselkedése korántsem jó, azzal folytatta, hogy mi vagyunk az ő szobájában - mintha az mindent mentene, amit ő ott csinál. Én már teljesen kész voltam tőle, amikor felhúzott orral lerobogott a szüleihez, otthagyva engem a „romok” között.

Amint végre kettesben maradtunk, sikerült lenyugtatnom, sőt megnevettetnem a kis szemem fényét, amitől egészen felvidultam. És mindehhez csak egy plüss macit kellett táncoltatom vicces hanghatások közepette:) Kezdek belejönni a dologba:)

Mai reveláció: Mégis zavarja őket, ha a kimosott ruha egy ideig vizesen áll a kosárban. Fél év után ez is kiderült, bár így még furcsább, hogy volt mikor éjszakára a gépben felejtették a cuccot.

Mai film: Három férfi és egy kishölgy

Hétfő

Ez is eljött, a mai nap volt itt tartózkodásomnak pontosan a közepe!! Hol a pezsgő?:D

Az ünnepi hangulatom sajnos nem ragadt át a környezetemre. A kislány kategorikusan elutasította a személyemet, konkrétan abban a pillanatban ahogy meglátott közölte, hogy nem beszél velem. Estére ezt az attitűdöt valamelyest levetkőzte (úgy játszott velem, mint máskor), így megkérdeztem tőle, hogy mégis mi volt a problémája velem. Hebegett-habogott valami zagyvaságot, aminek se füle, se farka nem volt, szóval gondolom ez életkori sajátosság nála.

Napközben megcsináltam egy 40 perces pilatest, amire roppant büszke voltam:) Ezután még sétálni is elmentem, szóval a levegőzés is megvolt aznapra.

Ezen a napon megjöttek az új ruháink is Szegedre, amiket otthon Anya és Sziszi mind felpróbált és részletes videofelvételekben be is mutatott. Ezzel a mulatsággal is jó sok idő elment, a ruhák nagy része jó méret volt szerencsére, de ahol nem ott jókat lehetett röhögni, ahogy éppen lógnak, vagy nem mennek fel:D

Vacsoráztatásnál a kisfiú megint kivágta a hisztit, hogy Peppa Pig-et nézhessen, amit meg is kapott, de akkor meg a kislány kezdte rá, hogy ő nem ezt akarja nézni. A dolog vége az lett, hogy a kissrác Peppa Pig-et nézett a csajszi iPad-jén, míg a kislány megkapta az apja laptopját, hogy a malacos helyett egy kutyás rajzfilmet nézhessen (ami egy sokkal komolyabb műsor…). Annyira kiakasztott az elkényeztetésnek ez a magasiskolája, hogy inkább szorosra zártam a szám, nehogy valami kicsusszanjon rajta. (Hja szívem, van az a nap, amikor az embernek nincs kedve/ereje küzdeni az elemekkel,csak szeretne minél hamarabb túlesni a dolgon...lásd etetés. :) Anya Szerk.) A slussz poén az egészben még az volt, hogy amíg csak az iPad-en ment a Peppa és a kislány azon hisztizett, hogy azt nem akarja és persze ennélfogva enni sem volt hajlandó, láttam, hogy amúgy sokszor rajta felejtette a szemét és mikor már a két különböző cucc ment egyszerre, akkor is legalább 50%-ban  a malacokat figyelte...

Eddig már olyan nagyon vártam, hogy félidőnél legyek, de most elborzaszt a gondolat, hogy még ugyanennyi idő vár rám. Mostanában, hogy olvasom az au pair kereső hirdetéseket, ahol azt írják, hogy szeretnék, ha a gyerekeikkel a sajátunkként bánjunk hát nevetőgörcs kerülget. Úgy sem szólhatunk bele, hogy hogyan nevelik őket, büntetést nem adhatunk, szóval már az ötlet is nevetséges.

Visszatérve a jelenlegi családomra, egyre gyakrabban érzem, hogy vizet prédikálnak és bort isznak, most már nem csak a konyhai tevékenységük, hanem a gyereknevelési módszereik kapcsán is. Gyakran hangoztatják, hogy nem akarják, hogy a gyerekek ennyit tévézzenek, ehhez képest odáig juttatták őket, hogy már enni sem hajlandóak audiovizuális támogatás nélkül. Nekem egyre gyakrabban mondogatják, amikor átadják őket, hogy próbáljam meg őket elszakítani az iPad-től, ők bezzeg az esetek 80%-ában benyomják a tévét, ha velük van a gyerek és hiszti esetén sem próbálnak meg alternatívát javasolni.

Ahh, most úgy feldühített már a leírása is! (Lélegezz!! Anya Szerk.)

Mai film: Jupiter ascending