Kedd

Mai menetrend: 7:30-9, 14:30-19.

A reggel gyorsan elrepült, a szünetemben megint beszippantott az aktuális sorozatom, de azért a kurzussal is haladtam egy kicsit. A délutáni műszakot ruha leszedéssel és hajtogatással indítottam, aztán a kislánnyal játszottunk egy kicsit, aki ma megint jó hangulatban volt. A kisfiú a nagymamánál töltötte a napot, fél 4 körül hozták haza, onnantól hármasban vadultunk:)

A kislány behozott egy pohárnyi dobókockát és azzal akart játszani, de persze a kisfiú is azonnal szemet vetett az új szerzeményekre és a nővére ez alkalommal hiába akart kedvesen megosztozni vele rajta, a kis dömper az összeset magának akarta :D Normál körülmények között kitört volna a csetepaté, de aznap a kislány nagyon felnőttesen viselkedett és nagylelkűen az egészet odaadta az öccsének, majd szépen kérve próbált tőle legalább egyet-kettőt visszakapni. Ez sajnos nem vált be, pedig olyan szép lett volna:) Végül a vesztes fél sértődötten kivonult a szobából, tudtunkra adva, hogy most nagyon „szomorú” és majd akkor jön vissza, ha az öccse nem viselkedik ilyen undokul. Ezután többször be- és kijött, megismételve a korábban elmondottakat, de mivel nem látta, hogy ez bármilyen hatást gyakorolt volna a delikvensre, végül csalódottan összekuporodott a kanapén.

A kislánynak a héten van ez a tábornak nevezett programsorozata, amit megint zoom-órák formájában tartanak. Az anyuka barkács-műhellyé alakította az étkező asztalt, minden letakarva, a szép székek félretolva, a kislány pedig tetőtől talpig védőruhában feszítve várta az óra kezdést. Később nagy büszkén mutatta nekem (és mindenkinek, akivel találkozott) a karján lévő csillámos „tetoválást”, ami elvileg nem könnyen fog lejönni. Hát majd meglátjuk… Mindenesetre az étkező asztal tele volt pakolva egy csomó mindennel, így felvetettem a kis búslakodónak, hogy rajzolhatnánk. Szerencsére tetszett neki az ötlet, így mindannyian kivonultunk, a kislány egyedül, én meg a kissráccal az ölemben nekifogtunk a munkának.

A kisfiúnak tetszett a terülj-terülj-asztalkám és rögtön nekiesett a filceknek, de rajzolás helyett inkább a kupakok leszedése is visszarakása kötötte le. A visszarakás már nem ment olyan könnyedén, így ott én is besegítettem, különben a kezétől az orra hegyéig a szivárvány összes színében pompázott volna mire végeztünk. Így sem úsztuk meg egy pár paca nélkül, de visszafordíthatatlan károsodás nem történt:) 

Nem sokkal később megint kicsaptak minket a kertbe (úgy tűnik ez egy új hagyomány kezdete), ami nem is lenne baj, csak ilyenkor nincs időm rendesen felöltözni (hisz nem én vagyok a lényeg) és a bentre használt otthoni nacim nem mindig a legalkalmasabb a nyirkos kertben való játszadozáshoz.

Most nem jött váratlan vendég, így végig hármasban csapattuk, a kislánnyal „fociztunk”, a kisfiú pedig többnyire egy helyben állva nézett minket. Volt egy két eltanyálás, de semmi súlyos, mire pedig beértünk már kész volt a vacsora. A kislány megint a nagymamánál aludt, így választottunk neki ruhát másnapra (ez meglepően könnyen ment), utána pedig vihettem a kisebbik szívem csücskét fürdeni. Az este már nem volt semmi fennforgás, elpakoltam a konyhában és ezzel vége is volt a napnak.