Péntek
A kissrác a héten nagyon ingerlékeny volt. Ha valamit nem ért el, nem bírt kibontani, vagy egyéb számomra nem világos sérelem érte, rögtön hisztiben tört ki. Már előre látom, hogy ez mennyivel rosszabb lesz majd ha már meg is tudja fogalmazni a mondanivalóját.
A gyerekek már egy hete nem hagyják aludni a szülőket, a kislány rendszeresen velük is alszik, gondolom valamikor az éjszaka folyamán engedik be, amikor már nem lehet máshogy lecsillapítani.
Reggel hosszú műszakot nyomtam és csak 10-kor tudtam reggelizni. A kissráccal már előtte a konyhába vonultam és ott felügyeltem az ámokfutását pakolászás közben. Így történt, hogy a lábfejére borította a nővére kisszékét és jó véraláfutásos is lett a nagylábujja. Én épp háttal álltam, így nem láttam, hogy a lábára esett a cucc, csak azt, hogy felborult. Pár percig nem is derült ki, hogy mi miatt sír olyan keservesen, aztán az apukája fedezte fel a problémát. Szépen lefertőtlenítette neki, pár perc után már szaladt is tovább, mint akinek kutya baja.
A pici legnagyobb hisztijeit kizárólag a Peppa pig nevezetű gyerek műsor bekapcsolásával lehet csillapítani. Ebéd előtt is olyan dührohamot rendezett, hogy csuda. Dobálta magát, csapkodott össze-vissza, komolyan, ha ezt a szokását megtartja, Ákos gyerekkori kitörései kismiskák lesznek hozzá képest. A legijesztőbb az egészben, hogy szerintem nagyon is tudatosan csinálja, mert ahogy bekapcsolják neki a műsort, a hisztit mintha elvágták volna és üveges szemmel tapad a képernyőre. Nagyon számító egy gyerek lesz belőle is. Ha majd a nővérével összefognak ott a szülőknek teljesen befellegzett…
Az ebéd szintén nem volt könnyű menet. Amint meglátta az elé tálalt tojásrántottát jött a következő dühkitörés, odáig jutottunk, hogy már hárman próbáltuk valahogy megnyugtatni (Még Peppa se segített..). Végül az apja arra jutott, hogy valószínűleg az ebéd ellen volt kifogása, ezért kapott egy csomag kekszet. Na, az bevált és mialatt a kekszet ropogtatta néha be tudtam csempészni egy-egy falat tojást is a szájába. Kabaré volt...
Mostanra már annyi részt volt szerencsém (többször is) megnézni, hogy kedvem támadt egy kis Peppa Pig elemzéshez:D Szóval a sztori főszereplője Peppa malac, aki a szüleivel és az öccsével él egy dombra épített házban. Kedvenc tevékenysége a sáros pocsolyákban való fel-leugrálás (ez miden epizódban előjön valamilyen formában) és persze ezt a rajongását az egész családja és kiterjedt baráti köre is osztja. A legjobb barátja egy birka (Suzi Sheep), de osztályában van még elefánt, zebra, nyúl, farkas, kutya, póni és róka is. Érdekes módon minden állatnak hasonló a testfelépítése, csak az orruk, meg a fülük formájában vannak egy kicsit diverzifikálva. A településen van minden a szupermarkettől a tűzoltóállomásig, de érdekes módon bárhová is vetődjünk az egyes epizódok alatt, mindenhol ugyanaz a nyúl dolgozik. Az eddigi élményeim alapján volt már könyvtáros, eladó a szupermarketben, fagyiárus, szuvenírbolti eladó és ő a pilótája a mentőhelikopternek is. Mindezzel együtt is sokkal kipihentebb, mint a nővére, aki a karrier helyett az anyaságot választotta:D
A főszereplő állatoknak (akik már csak bizonyos hanghatások kedvéért acsonyodnak le állati énjükhöz) vannak saját háziállataik, így a kacsák, a tyúkok (meg azt hiszem minden szárnyas állat), a teknősök, a halak és a hüllőfajták megmaradtak alapértelmezett értelmi szintjükön és a korábban említett felsőbbrendű állatok hasznát és szórakoztatását szolgálják. A húsevő-növényevő dilemmával egyáltalán nem engedték zavartatni magukat, mindenki müzlit és pizzát eszik. (Jól van, azért ezt pár részben kiegészítik számottevő mennyiségű zöldséggel és gyümölccsel is, hiszen fontos a jó propaganda.) Tehát minden állat békében és harmóniában él együtt (az egyik részben ezt dalba is öntik:(((…) és teljes egyetértésben pusztítják az agysejtjeimet:D (Óh, a régi jó kis hétvégi reggeli rajzfilmjeink, ugye szívem...?? - Anya szerk. - Nem, mert azok mindig nagyon színvonalasak voltak:D - az író)
Szóval ennyit a kisfiú kedvenc, addiktív mesesorozatáról. A kislány ízlése ennél már jóval kifinomultabb, de arról majd egy másik alkalommal:)
Az ebédeltetés után volt egy szabad másfél órám, utána teregettem, hajtogattam, kicsit színeztünk a kislánnyal, aztán meg építettünk egy több emeletes házat mágneses elemekből. A kisfiú csak negyed 4 fele ébredt fel, akkor kapott uzsit (persze csak a Peppa Pig mellett volt hajlandó elfogyasztani) aztán 4 óra körül mindenki eltávozott.
Mai film: Journey 2: The Treasure Island (kellett egy szusszanásnyi szünet a sok romantikus saláta között:) Persze azért ennek a végén is volt egy csók a két korban közel álló ellentétes nemű egyed között, de gondolom ez már kötelező elem bármilyen műfajt is nézzen az ember.)