Hétfő

A reggelt rögtön egy erőteljes pulzusszám emelkedéssel kezdtem. Utólag visszagondolva semmi meglepő, csak a régi nóta, egyedül a volumene miatt reagáltam most keményebben a szokottnál. A mosogató tele volt mosatlannal, a csöpögtetőben halomban állt a tiszta edény, a  szemetest kiürítették, de nem tettek bele új zacskót, plusz az azóta keletkezett szemét a mellette lévő pulton került gyűjtésre. A kisfiú etetőszéke darabokban, gondolom a könnyebb tisztíthatóság kedvéért, de nem úgy tűnt, hogy ezt meg is ejtették, csak belehajították a mosgatóba. Vagyis biztos úgy gondolták, hogy reggel, mikor leérek, ennek a letisztítását és összeszerelését is simán megoldom még a kisfiú reggeli teje előtt… És mi lett volna, ha a gyerek hamarabb felébred, és már vele a kezemben érkezem le? Most, hogy visszaemlékszem rá, megint felmegy bennem a pumpa! Szóval mindent rendbe raktam, a kisfiút megetettem. Ezután jött a következő dolog az aznapi listámra. A tisztába rakásra készülve nem találtam sehol a törlőkendőt. Alapesetben (tehát, amikor nem cseszi fel az agyamat ennyi minden korábban) nem lett volna nagy ügy, de az akkori lelkiállapotomban már magamban isteneltem. Amúgy nem most fordult elő először, hogy ahol találnak egy törlőkendős dobozt, azt adott esetben fogják és elviszik, aztán nem törődnek vele, hogy az nekem hiányozni fog. Ez amúgy egy olyan dolog, amire mindig ügyelek, hogy mind a konyhában, mind a játszószobában, ahol pelenkát szoktam cserélni, mindig legyen kéznél egy csomag, mert idegesítő akkor keresgélni, amikor már a gyerek is a kezemben van. Szóval visszatérve a hiányzó törlőkendőre, szerencsére viszonylag könnyen megtaláltam a babakocsi aljában. Miután végeztem, a szokott mozdulattal kivágtam az ablakon a kakis pelust (ez annyira jól hangzik, hogy felröhögtem XDD -a főszerk.), erre azt láttam, hogy a kertkapu is tárva nyitva állt. Egy szó, mint száz, aznap reggel kb. minden, amit hiányosságként rendszeresen a szememre vetnek, az szépen el volt cseszve általuk.

Annyira felspannoltam magam, hogy már egy kész levelet fogalmaztam meg fejben, amit akkor még elképzelhetőnek tartottam, hogy oda is adok nekik. Persze ezt mind az akkori dühöm és igazságérzetem táplálta (a levelet egyébként aznap később meg is írtam, Toni még lektorálta is:), de miután lenyugodtam, már nem volt nagy kedvem belemenni a dologba. (Elő fog fordulni megint, és megint feldühödsz... persze a nagy nyugiban nincs kedve az embernek felhozni, de gondolj bele, hány ilyen lehet még fél évig...Ezért van az, hogy ők is veszik a fáradságot és minden alkalommal kikérdeznek, mit és miben sütöttél, vagy nagy türelmesen elmondják, mi nem tetszett nekik aznap. A te lelki nyugalmad érdekében, és a gyümölcsöző együttműködés kedvéért fel is hozhatnád a sérelmeidet, úgy, hogy az nagyon evidens és jogos kérésnek tűnjön (mert az is) a mindig kedves, mindig udvarias brit szülőpárnak. Mit szólsz? -a főszerk. - Amit szoktam. Teljesen jogos érvelés:) - az író)

Rátérve a napom kellemesebb részeire, egész végig a kisfiúval voltam, édespofa volt. Délután sétáltunk majdnem egy órát, közben Anyával beszéltem. Miután hazaértünk, a gyerekkel a kezemben felmentem kicsit pakolni. Ágyneműt cseréltünk, felvittük a szennyest, leszedtük a tiszta ruhát, azt levittük, eltettük, és akkor se gurultam le a lépcsőn, amikor a gyerekkel együtt a ruhát is lehordtam. Szóval jó csapat voltunk. Én hoztam a fizikai erőt a buliba, ő meg a cukiságot:)

Vacsira a gyerekek húslevest kaptak, nem volt túl sok, csak egy kis tányér jutott nekem, ezért a nő mondta, hogy majd szól, ha az ő kajájuk is kész lesz. Ez történetesen bableves volt aznapra (Hahaha - a főszerk.), amúgy jó volt, de ettem volna valami szilárdat is:) Mondjuk egy kis töpörtyűt:D (XDDDDDDDDD - a főszerk.)

A vacsi után szinte egyáltalán nem kellett a gyerekekkel foglalkoznom, az apjuk átvállalta őket, így csak a rendrakás volt, meg elkezdtem a szennyest különválogatni.  Eközben szólt fel az apuka, hogy kellene egy kis segítség a kisfiú körül. Le is mentem, ő meg addig felment csekkolni a mosnivalót, és anyám, be is tett egy mosást ott fél 7-kor, és megkért, hogy majd teregessem ki. Én úgy vagyok vele, hogyha már a mosás az én feladatom, akkor ne kontárkodjon már bele, és főként ne pakoljon már be olyan mosást, amit a munkaidőm lejárta után teregettet ki velem. Tudom, csak 10 perc az egész, de akkor is, maga az elv zavar. Ha már mindenképpen aznap akar még mosni, akkor teregessen is ki, hiszen mire a mosás kész volt, már ő is simán ráért, a gyerekek addigra már aludtak. Ajj, messzire gurította a pöttyöst ma a csapat…:) (Teljesen megértem!!! - a főszerk. - A lelkitársamtól ezt el is várom;) - az író) (Na drágáim, akkor végre átérzitek az elmúlt húsz egynehány évemet... XDD - Anya szerk.)