Toni kifejezett kérésére újra erőt gyűjtök és tollat ragadok, avagy klaviatúrát, hogy megírjam a visszajövetelem sztoriját. (Juhuuuu- a szerk:D)

Most gyorsan visszanéztem, hogy mikor is adtam fel a harcot és április 18.-a bizony nem most volt. Azóta is voltak történések, de az idő tájt nemhogy az íráshoz, de szinte semmihez nem volt kedvem. Ebbe belejátszott az egyre erősödő honvágyam, a folyamatos betegeskedésem miatti általános rossz közérzetem és az első tinderes szárnypróbálgatásom okozta érzelmi hullámvasút is. Az utolsó kirakott bejegyzésem után még írtam pár szösszenetet, ami nem került fel a blogra, így gondoltam indításnak berakok azokból egy kis kollázst. (Jaj, de jó!! - a szerk.)

Április - Május

A szociális életem nagyon felpörgött, minden héten eljártam otthonról, amit akkor nagyon élveztem, kipróbáltam a falmászást, ami nagyon tetszett, emellett pedig rengeteget sétáltam.

Elkezdtem Zsuzsi húgainak is angol órákat tartani, ami érdekes tapasztalat (azóta is tart a dolog). Találkoztam még néhány másik au pair-rel, de sehol sem volt meg a „szikra”, így sajnos életre szóló barátságok nem köttettek.

Már nem emlékszem, hol hagytam abba a sztorit a jövőbeli terveimmel kapcsolatban, de akkor legyen itt erről is egy gyors összefoglaló. Alapból augusztusig maradtam volna, azzal telt volna le az előre megbeszélt egy évem. Ennek szellemében én már tavasszal elkezdtem agyalni azon, hogy mi is legyen a továbbiakban, többek között felraktam az önéletrajzom egy au pair kereső oldalra is. Itt meg is talált egy kedves olasz család és majdnem az interjúig is eljutottunk, amikor a jelenlegi családom is beszállt a licitbe. Röviden, a dolog vége az lett, hogy megegyeztünk, hogy a nyári egy hónapos szabadságom után még decemberig visszajövök (ők szeretnék, ha egész májusig maradnék, de azt a kérdést egyelőre nyitva hagytuk), 95 font helyett ezután heti 140 fontot kapok és napi 6 óra helyett 7-et fogok dolgozni. A nyáron a honvágy-rohamaim közepette ezt többször megbántam, de a mostani fejemmel már pozitívan állok a dologhoz. (Örömmel olvasom :) - a szerk.) Végül is ez csak plusz 3,5 hónap (a karácsonyt idén tuti fix, hogy otthon töltöm), gyűjtök még egy kis pénzt, miközben viszonylag könnyű munkát végzek és az önkéntes nyelvtanulásomra is sok időm lesz.  

Június -  Augusztus

A gyerekekről szólva, azt hiszem, egyre közelebb kerültünk egymáshoz az elmúlt hónapokban. A legnagyobb hírem, hogy a kissrác megtanulta rendesen kimondani a nevemet, így Gagából Kingává avandzsálhattam. Ami számomra hihetetlen volt, hogy a váltás egyik napról a másikra történt és onnantól már hiba nélkül tökéletesen ejtette ki. Ettől annyira odáig voltam, hogy vagy egy tucat hangfelvételem van, ahol beszéltetem:))

A beszéd mellett a járás terén is nagyon szép fejlődést mutat, most már az egyensúlya is szépen alakul, így a sétáink alkalmával már egyre többször „engedem szabadon”:)) Persze azért voltak elesések, de alapjában véve már szalad, mint akit puskából lőttek ki.

A kislány is kezd túl lenni a hisztis korszakán, vele is egészen jól kijöttem az utóbbi időszakban. Egy alkalommal egyedül mentem el a két gyerekkel a játszótérre (az volt az első és eddig egyetlen alkalom, hogy házon kívül is rám bízták őket), ott sem volt semmi gond, a kiscsaj imádnivaló volt, mindig odakiabált nekem, hogy épp hol fog játszani és kicsit úgy csinált, mintha ő hozott volna el engem, és nem fordítva:) (Hahaha - a szerk.)

Augusztus 9-én utaztam haza, ami a reptérre való kijutást leszámítva simán ment. Anyáék feljöttek értem a reptérre, de ez még semmi, hoztak magukkal bodzaszörpöt, váltóruhát és még egy csomó kaját a vegán hamburgerezőből. Szóval haza felé dőzsi volt, én meg majd kicsattantam a boldogságtól. Ez alatt az egy hónap alatt többször azon kaptam magam, hogy egyszerűen csak boldog vagyok már attól is, hogy ott vagyok ahol vagyok, és azokkal, akik körül vettek. Szóval csodás egy hónap volt, sok ökörködéssel, sorozat maratonokkal, jobban és rosszabbul sikerült szülinapokkal, orvosi időpontokkal, biciklizéssel, (görkorival!! - a szerk.) családlátogatással és rengeteg nevetéssel. Végre teljesen önmagam lehettem, és az sem zavart, ha ezért az otthoniak alkalmanként be is szólogattak, hisz én sem maradtam adósuk;) (Nem azért szóltunk be, mert önmagad voltál, hanem azért, amit ez alatt a nagy felszabadultság alatt néha (vagy gyakran) műveltél... van különbség:D - a szerk. - Oh, pedig semmi extra nem volt, csak már nagyon elszoktál tőle;) - az író)

Szerencsére az eljövetel sem volt szomorú, mert tudtam, hogy ezúttal csak rövid időre megyek, és a karácsonyt már együtt töltjük. Már ezt az utat sem éreztem akkora távolságnak, vagy a repülést olyan komoly kihívásnak, tényleg mindent meg lehet szokni.

Anyáék otthon meg most csapnak bele a konyhafelújítás embert próbáló feladatába, az eljövetelemkor már a szétszerelés zajlott (az egyik nagyobb elem kicipelésénél meg is húztam a hátamat:D), és jelenleg a garázsban lehet enni:D Na, ez az egy dolog nem fog hiányozni, bár persze ennek is meg van a maga bája:))

Na, ennyit az elmúlt hónapokról, a következő részben elmesélem az utamat és az első napomat a hűs Albionban.

(Erre vártam egész eddig... és csak egy hosszú trailer-t írtál:D Na sebaj, így is szívmelengető volt a nagy visszatérésed:D - a szerk.)