Péntek

Sűrű nap volt. Ha eddig azt hittem, hogy az én családomban nem sikerülnek jól a születésnapok, hát, most kaptam perspektívát. (Egy kis háttérinfó: Az utóbbi években, nagyjából a kamaszkorunk kezdete idejétől sosem úgy sikerültek a szülinapok, mint ahogy elképzeltük. Ez általában az aktuális ünnepelt hangulatában ütközött ki (itt persze csak hármunkra kell gondolni, Anyáék egyértelműen nem csapnak nagy hűhót a szülinapjuk körül), de az tuti, hogy a nap végére legalább egy valaki sértődötten vonult el. Valószínű, hogy a túl sok TV műsor és könyv elfogyasztásának káros következménye volt az elvárásainkra.)

Visszatérve a sztori elejére, ma volt az anyuka születésnapja, most töltötte be a 27-et és a dolgok nagyon nem az elképzelése szerint alakultak. Nem tudom, hogy neki milyen előzetes elvárásai lehettek a mai nappal kapcsolatban, de két kicsi gyerek anyjaként számítani lehetett rá, hogy a dolgok nem óraműpontosággal fognak zajlani. Kezdésnek a kislány nem aludt jól az éjszaka, át akart menni a szüleihez, akik most nem engedték, hogy náluk aludjon, és volt némi hiszti. Ezt csak pár elkapott párbeszédből hámoztam ki, én erre nem ébredtem fel.

Szóval túlzott elvárások+kialvatlanságból adódó feszkó=az ünnepelt nem volt épp ünnepi hangulatban. Ma is én mentem le először a földszintre és persze a szokásos ünnepi dekoráció fogadott, lufikkal, transzparenssel, meg mindennel. Nem is értem, ezt miért csinálják (a gyerekeknek oké, de a szülőknek minek?), az anyuka egyértelműen nem szereti a lufikat, meg egyáltalán… Tehát az én reggelem a szokásos rutin szerint zajlott, a kisfiú megkapta a tejét, közben én kipakoltam a mosogatógépet, aztán meg be. Komolyan, az utóbbi hetekben napi 3x indítják el csak a tejes mosogatógépet, ehhez jön még a húsos, ha olyan kaja is volt. Otthon mi volt, hogy egy héten kapcsoltuk be ennyiszer…

Szóval a kicsi el volt rendezve, kisvártatva a nővére is megérkezett tele szájjal mosolyogva. Most nem volt szerencsém, nem akart felöltözni, sem enni, csak játszani. A kívánságai azonban ma nem találtak meghallgatásra, a szülei hívták felöltözni és ez bizony erőteljes véleménykülönbséghez vezetett. Azt hiszem innentől lángoltak fel az indulatok, de csak találgatni tudok, mert én csak a show végét láttam. Mi a kiskrapekkal nagyrészt békésen átjátszottuk a reggelt, bár ma őnagysága is érdekes kedvében volt. Az egyik pillanatban vigyorogva eljátszott, aztán egy másodperc múlva elkattant nála valami és nemes egyszerűséggel hozzám vágott egy fajátékot. Azt azért megéreztem, ideje lenne veszélyességi pótlékot kérnem:)

A kislányt végül felöltöztették, az anyuka pedig számítógépen és telefonon fogadta a jókívánságokat a nappaliban, plusz érkezett egy óriási reggeli házhozszállítás, péksüteményekkel, gyümölcsökkel, joghurttal, meg amit el tudtuk képzelni. Az anyukája is átjött egy kicsit, plusz a már meglévő két virágcsokor mellett még kettővel gazdagodtunk. A reggelit problémamentesen zavartuk le, aztán én újra elvonultam a kissráccal (a spéci reggeliből nem kínáltak meg…). (Épp nálunk is zajlik egy szülinapi brunch, engem se hiányolnak.. - a főszerk.) A szokásos reggeli műszakom már a végéhez közeledett, ekkorra már a pici is egyre jobban nyűgösködött, mire az anyja bejött és elvitte. A kislány közben valami plüssállat miatt hisztizett és nem hagyta megcsinálni a haját. Innentől a konyhából asszisztáltam végig a történteket. Azt hiszem, az anyukánál eltört a mécses az emeleten, de itt még nem volt vége az előadásnak. Sétához készültek négyesben, de a gyerekek összekészítése finoman szólva nem ment simán. Az anyuka a kislánnyal ordibált, a pici közben a háttérben visítozott. Az indulatok kicsit elszabadultak, a cipő erre, a plüss egyszarvú meg arra repült, a kislány további tiltakozását pedig az anyuka egy erőteljes „Fogd be!” felszólítással próbálta elhallgattatni. Ez most se vált be (a kiscsajnak még nem alakult ki a természetes önfenntartó ösztöne) és valami csúnyát is mondhatott az anyjának, mert csak annyit hallottam, hogy „Ezt meg ne halljam többet!”. Ezután az anyuka nemes egyszerűséggel kiviharzott az ajtón, az apjukra hagyva mindkét gyereket. Az apuka próbálta visszahívni, hogy legalább a picit vigye magával, és egy pár perces könyörgés után már a babakocsival együtt lépett le. Az apuka ezután felöltöztette a kislányt és távoztak. Nem kicsit lélegeztem fel - amíg el nem mentek, a konyhából sem akartam kilépni, nehogy a nőci útjába kerüljek. Ilyenkor vágni lehet a feszültséget, amit én közismerten nem kezelek jól. Anno Anya veszekedését sem tudtam hallgatni, még ha nem is nekem szólt, és ez a nő annál 10-szer intenzívebben nyomja.

Sajnos nem volt hosszas a nyugalmam, még csak meg sem tudtam reggelizni és már hazajöttek, nem sokat javult kedélyállapotban. 10:38 volt, amikor az apuka felvázolta a kérését, miszerint 10:45-től tudnék-e vigyázni a picire, mert hogy a nővérének skype órája lesz, amiről totál megfeledkeztek. Természetesen igent mondtam, gyorsan bekaptam a reggelim maradékát, aztán vissza a taposómalomba. A következő 2 óra gyorsabban és mérföldekkel nyugisabban telt. A skype óra végén a kislány is bejött és nagyon bújós hangulatban volt. A kisfiú eddigre már elfáradhatott (most szoktatjuk le a délelőtti alvásról, így délre már mindig tiszta kóma) és percekig ringathattam a karomban, úgy ki volt ütve. A kislány talán féltékeny lehetett, mert elég duzzogó arcot vágva húzta-vonta magát a földön. Amikor letettem a picit, próbáltam egy kicsit megpuhítani, mire kinyögte, hogy azt akarja, hogy őt is vegyem úgy ölbe, mint az öccsét. Így ő is megkapta a ringatás adagját:) Erről eszembe jut, hogy én 13-14 évesen még a mostaninál is kevésbé akartam elfogadni, hogy bizony telik az idő, és a dolgok változnak. Foggal körömmel ragaszkodtam minden aprósághoz, ami a gyerekkoromban megszokott volt, és még a magam 180 centijével és 60 kilójával is be akartam mászni Anya ölébe. Szegény, milyen sokat el kellett szenvednie!:) Én meg most a 3 éves kis apróságot is nagynak találtam az öccse után, és nem tudtam hova hajtogatni a végtagjait:D

Ebéd után végre szabad voltam, és azt mondták, a kisfiú ébredéséig nincs dolgom. Szerencsére sokáig aludt, így kb. már csak a felöltöztetésénél kellett segítenem és végeztem is. Kaja most volt bőven (végül a reggeli maradékát is felajánlották…) (Hahaha - a főszerk.), most is több mindent rendeltek össze, mint amennyit megennének.

Mire a kissrác felébredt, már csak annyi idő volt, hogy gyorsan gatyába rázzam, és mentek is a nagymamához. Kaptam még pár rendrakós feladatot, de lényegében ezzel végeztem is aznapra. A napot sorozat-maratonnal zártam, ami lényegesen javított a hangulatomon; nincs is jobb, mint valaki más életébe menekülni a stresszes hétköznapokból:) (Éééniis éééniiiis - a főszerk.)