Külföldi kalandjaim - Az élet au pair-ként

Külföldi kalandjaim - Az élet au pair-ként

Április 5. – Mitől ünnep az ünnep?

2021. április 22. - Agnik19

Így, hogy már túl vagyok több jelentős ünnepen (karácsony, húsvét), és az ittlétemből adódóan az ünneplés hiányán, az ötlött fel bennem, hogy valószínűleg ilyen lenne az is, ha úgymond véglegesen elköltöznék otthonról. A dolgok jelenlegi állásából kiindulva nagy biztonsággal kijelenthetném, hogy egyedül élnék, és család hiányában nem hiszem, hogy túl nagy, vagy akár bármennyi hangsúlyt fektetnék ezekre az alkalmakra. Nekem minden ünnep nagyrészt a családról szólt, hogy együtt vagyunk, megyünk meglátogatni Ágiékat Kanizsára és ott találkozunk a távolabbi rokonokkal is - és ez az, ami hiányzott az elmúlt időszakban. Anya, Apa és Sziszi a karácsony otthon töltése után most Húsvétkor hármasban mentek családlátogatóba és bár szinte minden nap beszéltünk (sokszor videohívásban is), ez azért nem volt ugyanaz, mintha ott lettem volna. Vagyis, mintha ott lettünk volna, hiszen velem párhuzamosan Toni is kihagyta ezt az alkalmat.

Itt szinte teljesen elfelejtve úsznak el mellettem az ünnepek, március 15-e is majdnem kiment a fejemből, nem is beszélve a húsvétról. Természetesen nem volt sonka, meg tojás (a locsolkodást meg sem említem, mert Apát leszámítva csak elvétve voltak locsolóim:)), de ezek szinte nem is hiányoztak, annál inkább a valahova tartozás érzése. A húsvéti hétvége volt a peszah utolsó pár napja is, tehát ha úgy vesszük nem maradtam ünneplés híján (arról mindenesetre megemlékeztem mikor végre újra elkészíthettem a reggeli zabkásámat…:D), de itt jobb híján az oldalvonalról figyelhettem az eseményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://aupairineurope.blog.hu/api/trackback/id/tr8816504636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása