Szerda

A reggel zökkenőmentesen zajlott, még a kislány öltöztetése és fésülése is. Fél 10-kor aztán az anyuka el akarta vinni a kiscsajt sétálni, de nagyon nem akart menni, kivételesen velem akart maradni. Erre felajánlotta, hogy velük mehetnék. Gyorsan fel is öltöztem, aztán mire leértem, már egy egész családos kiruccanás lett a dologból, de még mindig a kislánnyal voltak gondok. Végül nagy nehezen elindultunk, a kisasszony nagy bánatára nem kapott babakocsit, hanem a saját lábán kellett jönnie, ami ellen extra lassú tempóval lázadt. Mindennek ellenére azért csak odaértünk a játszótérre, de rohadt hideg volt, meg sár és félig befagyott pocsolyák, szóval el lehet képzelni, hogy a két gyerek hogy nézett ki a kiruccanás után… (Hehe, na most már ezt is átérzem - a főszerk.)

A kislány továbbra sem használta a fájós kezét, ami egyre inkább aggasztotta/idegesítette az anyját. Kb. egy órányi gyerekek utáni futkosás és fagyoskodás után értünk haza nyakig sárosan (azt hiszem még én úsztam meg a legjobban:) A gyerekek ruháit szinte mind egy szálig ki kellett mosni, de azt hiszem maradandó bajuk nem lett.

Napközben filmeztem (újabb három részt nyomtam le egyben az újonnan kijött Bridgerton sorozatból), aztán fél 3-kor felrohant hozzám az anyuka, hogy a kislányt viszik orvoshoz a karjával, a kisfiú alszik, figyeljek rá. Na, erre már én is beparáztam egy kicsit, hogy nehogy valami komolyabb dolog legyen a baj, aztán szerencsére kiderült, hogy csak egy kicsit meghúzódott. Mire hazaért, már úgy használta, mintha mi sem történt volna, és boldogan újságolta, hogy egy varázs-dokinál volt:)

Mialatt egyedül voltam a picivel, a nagymama is átugrott egy időre, aztán a kislánnyal egy időben jött még az egyik nagybácsi is. Mivel ilyen magasba szökött az egy gyerekre jutó felnőttek aránya, én békésebb vizekre eveztem és pakolásztam egy kicsit. A vacsi megint hal volt, de aznap sem ebédeltem, aminek köszönhetően estére már olyan éhes voltam, hogy már azt is megettem, sőt, mondhatni behabzsoltam.

Korábban azt hiszem már írtam, hogy a szülők többször is megkértek, hogy a pelenkacsere után rögtön dobjam ki a kakis pelust, de nem ám a benti szemetesbe, hanem vigyem ki egészen a kintiig. Mivel ez több szempontból sem kivitelezhető a gyerekfelvigyázás közben, így forradalmi ötletem támadt. A dolog úgy esett, hogy a kinti szemetes kukák pont a játszószoba ablaka előtt állnak, így amikor nincs időm és lehetőségem kivinni a cuccot, egyszerűen kinyitom az ablakot és rápottyantom a csomagot a kuka tetejére. Szag kint reked, és közben a gyerekeket sem hagyom ott, probléma megoldva:D (Hahaha. Nem bele kéne tenni inkább? - a főszerk. - Ahhoz ki kéne menni, ami megint csak felvetné a gyerekek egyedüllétének problémáját. Az ablakon rács van és a kuka kb. egy méterre van, szóval néha a dobással sem találok oda:) - az író)

Csütörtök

Miután a kislány kézbénulása szerencsésen megoldódott, naná, hogy a kisfiúval történt egy kis baleset. A nappaliban áll egy elég éles szélű dohányzóasztal és a kiskrapek előszeretettel játszik körülötte, amikor ott vagyunk. Na, aznap sikerült szépen lefejelnie és egy Harry Potter-szerű sebhelyre is szert tett. Az anyuka persze rögtön bepánikolt és átkozta az asztalt, amit ő már milyen régen el akart pakolni onnan…  A kisfiú persze túlélte a dolgot, le lett fertőtlenítve a sebe és 10 perc után már vígan szaladt tovább. Az eset következtében az asztal a fotelok mögé lett száműzve, engem meg megkértek, hogy adjak papucsot a kissrácra, mikor reggel leviszem. Csak így magunk között szólva, papucsban sokkal gyakrabban esik el, mint nélküle, de ki vagyok én, hogy beleszóljak?

A mostani életmódomból kifolyólag alig követem a dátumokat, csak az számít, hogy épp hétköznap vagy hétvége van. Ebből kifolyólag az is csak napközben tudatosult bennem, hogy ez a bizonyos csütörtök bizony szilveszter is egyben. Nem meglepő módon nem terveztem semmi extrát, de Toni este meghívott egy közös családi évértékelésre. Nem igazán tudtam, mit várjak a dologtól, hiszen sose csináltunk hasonlót, de persze semmiből nem akartam kimaradni.

A dolog végül egész érdekesen alakult, persze a „gyerek”-front kezdte, mert Anyáéknak nem sok fogalma volt róla, hogy hogyan is összegezzenek. Tanulságos volt végig gondolni, hogy mi minden történt egy év alatt, és hogy ezt a többiek is hogy élték meg. Nekem az volt mellbevágó a visszaemlékezés során, hogy én év elején még egyetemre jártam, január végén diplomáztam, akkor még Pesten éltem, dolgoztam, most meg olyan érzés, mintha már évek óta itt kint lennék. Összességében érdekes volt, de persze mint a családi beszélgetések általában, ez sem maradt egy kis veszekedés nélkül. (Igen? Inkább csak megemlítettünk fájó pontokat is, azért nem vesztünk össze szerintem. - a főszerk. - Hát a veszekedés nálunk szokott módja volt, bár azt elismerem, hogy korántsem a legdurvább ebben a műfajban:DD - az író) Végül aztán elsimítottuk a dolgokat és talán sikerült is néhány konfliktusforrást likvidálni, vagy legalább mérsékelni:)