Hétfő

Ilyen fárasztó másfél órám még nem volt... A kis pöttöm ma kifordult magából, folyamatosan hisztizett, majdnem kiugrott az etetőszékéből, aztán önhatalmúlag elkezdte kipakolni a bevásárlást, nyitogatta a szekrényeket, majdnem lesodort egy jénai tálat, szétlocsolta a vizét és valahol talált valami zselé állagú cuccot, amit nem tudom, hogy megevett-e... A reggelizésről nem nagyon akart hallani, a zabpelyhét szétszórta, a tejét kifröcskölte, aztán még tapicskolt is egy kicsit benne, hogy a ruhájára is jusson. Komolyan olyan volt, mint egy filmjelenet, amikor a főhősre épp nagyon rájár a rúd... 5 perccel 9 előtt, végül az apja is lejött megnézni, hogy mi ez a ribillió. Addigra már cafatokban lógtak az idegeim és a bevásárlás kipakolása, meg a mosogatógép pakolás és konyharendbetétel még csak ezután következett...

A délután szerencsére már békésebben telt, az anyuka a kislánnyal odavolt valahol, így megint egyedül a kisfiúval kellett foglalkoznom, de most megemberelte magát. Jó sokáig aludt, így megint volt időm pakolászni. Ez alkalommal egy halom takarót és egyéb rongy-szerűséget szelektáltam ki. Mondanom sem kell, hogy ezekből is volt egy kazallal.

Kedd

A kisfiú szerzett egy szép lila monoklit a játék-konyhaszekrénnyel való viharos találkozása során. Hiába áll az ember konkrétan mellette, ha az álló helyzetéből hirtelen billen ki, nem tudok időben odakapni, hogy elkapjam.

Sokáig izgultam reggel, hogy vajon az anyuka mit fog hozzá szólni, de mivel pont egy meeting közben sikerült elkapnom a vallomásommal, így a nagy rohanásban nem csinált ügyet belőle. Tényleg van igazság abban, hogy a rossz híreket jó időben tálalva sok mindent meg lehet úszni:)

Szerda

Reggel az apuka tanácsára hagytam a kisfiút a konyhában játszani, amíg az ottani teendőimet végeztem. Hát a dolog számomra nem a legjobban sült el. Először még percenként rohangáltam utána, amikor a szemetes, vagy a koszos seprű ragadta meg a figyelmét, aztán sikeresen megakadályoztam, hogy kirámolja az edényeket, de miközben épp mosogattam sikerült kiöntenie az egyik reggelizőpelyhet, ami aztán beterítette a terepet. Amennyiszer addigra elmondtam neki, hogy „Nem!” szerintem ezt a szót hamar meg fogja tanulni. A végső kis akciója után, fogtam és nem túl gyengéden beraktam az etetőszékébe, majd még határozottan közöltem vele, hogy most aztán nyugiban ott marad, amíg feltakarítok utána. A söprögetésem és ide-oda mászkálásom kellően lekötötte, így nyugton volt. Sajnos nem hiszem, hogy határozott fellépésem hatására viselkedett így, pedig milyen szép lett volna:)

A reggeli hajtás után még megkaptam extra feladatnak az ezüst gyertyatartó kifényesítését, külön kiemelve, hogy ez most minden más napi feladatomnál előrébb való. Hát, oké, csak aztán ne panaszkodjanak, ha nem volt időm elrakni a tiszta ruhát… Végül rafináltan megoldottam a dolgot és a feladataim összevonásával a kisfiúval együtt teregettünk és pakoltunk. A sétáltatása után fogtam és felhoztam magammal a tetőtérbe és hagytam, hogy szétszedje a helyet, amíg végeztem a dolgaimmal. Az ötlet egész jól sült el, egészen sokáig bírta hiszti nélkül, szóval ezt a megoldást is megjegyeztem magamnak:)

A reggeli konyha-szétszedős incidenst este el is meséltem az apukának (konkrétan azt mondtam neki, hogy nem volt túl nyerő az ötlete:), mire azt mondta, hogy amikor ő rakja le, akkor mindig nyugodtan eljátszik. Hát kösz, ez most tényleg nagyon kisegített…:)