Vasárnap 

A vasárnapot végül otthon töltöttem, miután kb az utolsó pillanatban mondtam le a terveinket Adrianával. A sztori ott maradt abba, hogy hosszas chatelést követően megvolt a tervünk a kiruccanásra, én pedig még este meg is írtam az anyukának, hogy másnap házon kívül leszek. A dolog vége az lett, hogy miután megtudta, hogy Londonon kívülre mennénk, erősen ajánlotta, hogy napoljuk el a kiruccanást a vírushelyzet súlyosbodására való tekintettel. Engem - amilyen befolyásolható vagyok - persze szinte azonnal lebeszélt, így lefújtuk a dolgot. Adriana nem igazán értette, hogy miért kell lemondani az útról és igazából au pair körökben általánosan azt tapasztalom, hogy nem sokat törődnek az eseményekkel, mindenki igyekszik annyit utazni, amennyit csak tud. Szóval csak én vagyok ilyen nyuszi… (Ez az óvatosság nem árt, nem nyusziság. - a szerk.)

A napot nagyrészt olvasással ütöttem agyon, most egy másik au pair blogját olvastam ismeretszerzés céljából. A legjobban az a bejegyzése tetszett, amiben a mellékállás-keresésről írt. Egy bizonyos Gumtree nevű oldalon adnak fel mindenféle hirdetést, alkalmi vagy rövidtávú munkákról, és ott keresett egy család nyári dadust. A poén a dologban, hogy a család naturalista beállítottságú volt, és előre kikötötték, hogy az idő nagy részét nudista strandokon fogják tölteni, emellett a szállodán belül is a „teljes kényelmet” preferálják. Haláli, hogy miket meg nem hirdetnek, de az még jobb, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy végül találtak is valakit a munkára:D

Hétfő

Az egyetlen említésre méltó dolog a napban a kisfiú nagy hisztije volt, amikor még az apjának sem sikerült megnyugtatnia. Végül visszamentem vele egyedül a játszószobába, és sikerült lenyugtatni, szóval lassacskán szintet lépek:) (Lekopogtad? - a szerk.)

Este megint Dr. Robot-ot néztem a lányokkal. Persze a kis túlórám miatt megint késtem egy kicsit, de most nem volt nagyon vészes. A sorozat továbbra is izgalmas, de a lelkiállapotomnak nem tesz jót. Alapjáraton a filmektől, sorozatoktól könyvektől azt várom, hogy feldobjanak, elfelejtessék a mindennapi gondjaimat és jólesően elmerülhessek egy kellemes fantáziavilágban. Persze megfelelő lelkiállapotban tudom értékelni az elgondolkodtató, komolyabb témájú dolgokat is, de az biztos, hogy nem heti rendszerességgel. Azért emellett a sorozat mellet most kitartok, mert megígértem Taminak, hogy megvárom, mi sül ki belőle, csak utána még legalább egy óráig néznem kell valami mást lefekvés előtt, hogy ne lássam olyan sötétnek a világot:) (Ezt meg tudom érteni, a komolyabb tartalom egy idő után nem emészthető, a világ súlya nyomja a vállunkat... de alkalomadtán szükséges. :) - a szerk.)

Kedd

A kislány úgy érzi, hogy folyamatosan haragszom rá, mert a hisztijei során nem vagyok olyan mézesmázos vele, mint az apukája. Az anyuka jött oda hozzám ma reggel beszélgetni, hogy hát a kislánnyal mostanában nem könnyű (ez barackos túlzás), de nagyon érzékeny korszakban van (áhh, hogy ezt így mondják) és nagyon fogékony a körülötte lévők hangulatára, viselkedésére. Elmondása szerint a gyerek észrevette, hogy az öccsére többet mosolygok (csak nem tudtam leplezni, hogy ki a kedvencem:), neki meg legtöbbször azt mondom, hogy mit csináljon, vagy mit ne. Nos, a saját véleményem szerint a hisztijeit leszámítva a kislánnyal is nagyon jól elvagyok, jókat eljátszunk, tanítgatom, és ő is általában mosolyogva fut oda hozzám. Az, hogy a hisztijei során mindig az apját vagy az anyját akarja, szerintem más lapra tartozik, és nem amiatt van, hogy én nem mutatok elég „bátorítást” felé. Ugyanis az anyuka szerint ez a gond. Azt hiszem, a család kettő helyett is elég bátorítást és biztatást nyújt neki, de ha nekik ez kell, rajtam ne múljon. Konkrét példaként az volt felhozva, hogy a kissrácra mosolyogtam tegnap, a lánykának meg azt ismételtem, hogy mossa már meg végre a kezét, mivel akkor értek haza. A szülei is már 5 perce könyörögtek neki, hogy csinálja már meg, de ha rám nincs szükségük, hogy ilyen esetekben támogatást nyújtsak (a szülőknek), akkor ezentúl befogom. Majd eljátszogatok a kisfiúval és közben bátorítóan mosolygok a kiscsajra, hátha ettől majd hirtelen kedve támad kezet mosni:D (Hahahahaha - a szerk.)

Amúgy nem nagyon látom az anyuka részéről sem ezt a támogató nevelési formát. Ma reggel például fogat mosni nem akart a kis drága, és miután már körbekergettük a földszinten és összekent pár játékot fogrémmel, (az apja meg folyamatosan hol könyörgött, hol zsarolni próbálta,) az anyja nemes egyszerűséggel elkapta, a földön ölbe vette és fizikai fölényét kihasználva próbálta sikerre vinni a feladatot, aminek eredményeképpen a kislány a pulóverétől a homlokáig fogrémes lett.  Szóval ennyit erről… (Hol is tartottam? Ja igen: hahahahaha - a szerk.)