Az elmúlt napok szinte teljesen összefolytak, semmi érdemleges nem történt. Hétfőn videochateltem Ágiékkal, akik a poén kedvéért maszkban és hajhálóban jelentkeztek be, nehogy virtuálisan elkapják a megfázásomat. (Ahahaha:D - a szerk.) Ági az álmatlanságában ezt ötölte ki a szórakoztatásomra, és először valóban meghökkentem. Az első gondolatom az volt, hogy véletlenül egy kórházi platformra jelentkeztem be és néhány műtőssel fogok beszélgetni, de a nagy röhögés hamar a helyére billentette a helyzetet. Amúgy óriási, mekkorát fut ez a maszk használat. Nemcsak az ilyen ugratásokban, de még a divatbemutatókon is ez megy mostanság, a jövőben a 2020-as évek tuti ezzel lesznek fémjelezve. Már a betörők és a rablók is biztos átálltak az új stílusra, hiszen most az a gyanús, ha valakin nem maszk van:D
A videochat-sorozatomat este Zsuzsiékkal folytattam, elkezdtünk egy új sorozatot, a Mr. Robot-ot. Ez már sokkal jobban lekötött, mint a kosaras. A sztori kicsit elvont, de nagyon érdekes, a főszereplő hangját meg egyenesen imádom. A programunkban az egyetlen kavarodást az időpont okozta, ugyanis kivételesen a londoni időzóna szerint adtam meg, így egy „kicsit” megvárakoztattam a lányokat:))
A munkát is megemlítve egy kicsit, az anyuka elmesélte, hogy a kislánynak hiányoztam a hétvégén, ami azért persze jól esett:)
Hétfő éjszaka megint álmatlanságban szenvedtem, most két órát voltam fent, amit végül youtube videónézéssel ütöttem el és igen, ez esetben sikerült megtartóztatnom magam, és senkit nem vertem fel a legszebb álmából:D
Kedden találkoztam két másik au pair-rel. Egyiküket már láttam korábban, így legalább tudtam, kit kell keresni. Sétálgattunk kicsit Hampsteadben, aztán beültünk egy kávézóba beszélgetni. Két óra hosszát ütöttünk el így, szóval jó volt a társaság, jól esett végre egy kicsit kimozdulni. Az esőt nagyrészt megúsztam, csak hazafele út kapott el egy kicsit, az utolsó 10 percben, de az is csak egy könnyű zápor volt.
Szerdára vártuk a már korábban emlegetett magyar festőt, hogy rendbe hozza a beázás miatt elszíneződött mennyezetet. Az eredeti terv szerint már egy hónappal ezelőtt jött volna, de aztán kiderült, hogy az otthoni vakációján elkapta a koronavírust, így előbb le kellett töltenie a karanténját. A kislánynak délután balettórája volt, így csak a kisfiú volt rám bízva, és mivel nem esett, elmentünk egyet sétálni. A kenguru zsebes új pulcsimnak nagy hasznát veszem ezeken a sétákon, a cumitól kezdve a nasiig minden elfér benne, így nem kell kotorásznom a kocsi aljában, ha elkezd nyöszörögni. (Hah, találékony:D - a szerk.) A sétáinkon az egyik, már régóta szembeötlő dolog az volt számomra, hogy az angolok sosem tartják garázsban a kocsijukat. Minden autó egytől egyig vagy a felhajtón, vagy a ház előtt az utca szélén áll, a garázsok nagy része pedig egész más funkciót tölt be. Kívülről még garázsnak látszik, de ahogy az én családomnál játszószoba, úgy másoknál raktár - legalábbis, ha az ablakokban látott tárgyakból jól következtettem. Érdekes, hogy az itteni időjárási viszonyok ellenére (vagy lehet, hogy pont emiatt?) nem nagyon féltik az autóikat, míg Magyarországon mindenki, akit ismerek, próbál minél jobban vigyázni rájuk.
Este a kislány a fagyis játékával foglalta le magát, és amíg ő készítette a bonyolult fagylalt-kompozíciókat, addig nekem a nem kevésbé fontos fogyasztói szerepkör jutott. A legalább három gombócos és öntetes csodák minden egyes gombócát külön kellett megennem, és ő egyesével rakosgatta vissza a helyére, amivel „végeztem”, míg nekem mindig meg kellett várnom az „evéssel”, míg ő ezzel végez. Nagyon aranyos volt, amilyen komolysággal kérdezte, hogy befejeztem-e:D
Éjszakára babysittelés volt betervezve, ami most egy kicsit eseménydúsabbra sikerült a szokottnál. A kislány sírva ébredt fel, és már szobáról szobára bolyongott, amikor felértem hozzá. Váratlanul ért, mennyivel sebezhetőbb volt ebben az állapotban, gyakorlatilag mindent rám hagyott, és semmiben nem kezdett vitatkozni. A vécézés után engedte, hogy megmossam a kezét, nem hisztizett, hogy melyik szappant akarja, (Miért, hány szappan van? - a szerk. - Ne is kérdezd:D - az író) vagy hogy majd ő csinálja egyedül. A sírdogálása közepette csak azt vártam, hogy mikor jön az igazi hiszti, az ok nélküli kiabálással és egyebekkel, de semmi ilyesmi nem történt. Hagyta, hogy visszavigyem az ágyába, és amíg a haját simogattam, pár perc alatt el is aludt. Tök megindító volt, hogy ennyire rám bízta magát, és annyira legalább sikerült megnyugtatnom, hogy vissza tudjon aludni. Neki ez biztosan egy rossz éjszaka volt, talán rosszat is álmodott és az anyukája sem volt ott, de nekem mégis egy pozitív élmény lesz ez a gyerekfelügyelői pályám alatt.
