Márc. 22 - 26. – A peszah előtti utolsó hét – rákészülés, vagy kikészülés?/1
Most próbálom megint összekaparni az akaraterőmet egy újabb bejegyzéshez, de még mindig nem jött vissza az a könnyedség, amivel eddig róttam az oldalakat. Na, de sebaj, a bajban az ember egyik jó barátja a hangrögzítő alkalmazás. Mivel megint napokig nem volt kedvem legépelni a történteket, így szépen felvettem a telefonomra hangfájlként, hogy legalább ne felejtődjenek el a részletek. Most jutottam el odáig, hogy na jó, meghallgatom őket és gyorsan összeütök valami vállalhatót - a vicc az egészben viszont az, hogy már pár hét távlatából sem úgy tekintek az akkori eseményekre, mint amikor még friss volt az élmény.
A sztori röviden annyi, hogy a peszah előtti utolsó héten már nagyban zajlott a rákészülés, nagy bevásárlás, nagy takarítás stb és alapszabályként az volt kiadva, hogy a konyhán kívül nem lehet máshol étkezni, a konyhából ne is vigyünk ki semmit (teszem azt például a kissrácnak se adjak semmi ropogtatni valót, amikor sétálni viszem). Természetesen mindezt tudomásul vettem és minden nap kötelességtudóan a konyhában reggeliztem, ha zavartak, ha nem (a keddi napon a takarítónő is korán jött és olyan alapos takarításba kezdett a reggelizésem alatt, hogy konkrétan kezdtem rosszul lenni a vegyszerszagtól). Ehhez képest azt kellett tapasztalnom, hogy az előírások sokkal inkább vonatkoznak rám, mint rájuk, hiszen az apuka továbbra is felvitte a reggelijét a dolgozószobájába és ők a vacsorát sem a konyhában költötték el.
Ez az egész kétkulacsosság azon a héten nagyon érzékenyen érintett és az akkori hangfelvételem is elég ízesre sikeredett, ma visszahallgatva viszont csak jót mosolyogtam rajta. Az adott pillanatban persze még ezek után is el fog kapni a hév (és ezt az kapja a nyakába aki először felveszi nekem a telefont:D), de már érzem, hogy évek múltán visszagondolva az ittlétemre és ezekre a nevetséges szabályokra már nem lesz bennem tüske, csak egy vicces anekdotával lettem gazdagabb:D)
Visszakanyarodva erre az ominózus utolsó hétre, elég stresszes voltam már minden miatt. A konyhát szisztematikusan kezdték kiüríteni, és minden nap újabb utasításokat kaptam arra vonatkozóan, hogy mit használhatok és mit nem. A hűtőből folyamatosan ürítették ki a régi kajákat, ott is már ki volt alakítva egy polc, ahová már a következő hétre való ellátmány volt felhalmozva és biztos, ami biztos ezt a bizonyos polcrészt el is kerítették (valószínűleg cellux-szal rögzítették az a pár oldalnyi papírt, ami így függönyként funkcionált erre az átmeneti időre a „régi” és az „új” kaják között…).
Nekem többször is el lett mondva, hogy mihez, mikor és meddig nem nyúlhatok, de már olyan feszültségben voltam, hogy magamtól nem is nagyon mertem még csak egy szendvicset sem összedobni, inkább a közös étkezéseknél ettem többet, mint a barna medve,aki készül a téli hibernálásra.
A mosogatógépek és a sütők is alapos tisztításon estek át, így csütörtökre már azokat se lehetett használni. Az anyuka elmondása alapján a nagyszülőknél a teljes étkészletet is kicserélik majd az ünnepre, nálunk ez kicsit kevésbé drasztikusan zajlik: a régi edények el lesznek zárva a konyhaszekrényekbe, amiket majd valamilyen módon „lezárnak”, és a pultra lesz kipakolva néhány „új” cucc, de csak mértékkel. A gyerekek etetéséhez egy rakat műanyag tálkát is bevásároltak, plusz pár szintén eldobható tálat a melegítéshez. Szóval kb. ez volt a hadiállapot szerda estére, folyt. köv. :)
