Fekete Csütörtök

A mai sok szempontból az elsők napja. Az első december 24-e, amit a családomtól távol töltöttem és még valamennyit dolgoztam is. Az első teljesen saját készítésű tiramisum. Az első alkalom, amikor sikerült rendesen kihúznom a gyufát a host-anyukánál. Az első átsírt karácsonyi ajándékbontásom. Az első magányos szentestém. Most éreztem igazán, mennyivel jobban tudna esni egy egyszerű ölelés bármilyen ajándéknál…

Reggel volt egy két órás műszakom, ami elég nyüzsgősre sikerült, végül a család valamivel 10 előtt elment otthonról. Nekem még azért kiadtak jó pár rendrakásos feladatot, de a gyerekekkel már nem volt dolgom aznapra. Miután megreggeliztem és beraktam egy mosást, nekiálltam a tiramisu készítésének. A robotgép beindításával bajlódtam egy ideig, de ezt leszámítva minden simán ment, a mascarpone sajt olyan volt, mint otthon, így örültem, hogy legalább a szokásos karácsonyi menünknek ez a kis része nekem is meglesz.

Az összeállítása közben zenét hallgattam és egész jó hangulatom kerekedett, így kezdtem reménykedni, hogy mindennek ellenére mégse lesz ez egy olyan rossz karácsony. A krém elkészült, és valami kávé-szerűséget is sikerült kotyvasztanom (sosem kávézok, így ez most nem rutin művelet volt), mire rá kellett jönnöm, hogy egy hozzávaló mégis csak hiányzik, mégpedig a kakaópor a tetejére. Az összes szekrényt átkutattam, de sehol nem volt, így elhatároztam, hogy aznap még boltba is megyek, hiszen nem járja, hogy az egyetlen karácsonyi menüm ne legyen tökéletes. Bepakoltam a „félkész” tiramisukat a hűtőbe és kicsit leültem szusszanni, amikor megjött a család. A kiadott feladatokkal még nem teljesen készültem el, a konyha-rendberakás se volt 100%-os, és még a kislány szobáját se takarítottam ki, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar visszaérnek. Persze nem panaszkodtam, hiszen nálunk a kommunikáció kétirányú, és mindkét oldal inkább hallgat :D

Ezután fogtam magam és elmentem kakaópor vadászatra, először a közeli kis boltok irányába, hátha szerencsém lesz. Az anyuka ma is pedzegette a kimozdulás témát, kérdezgetett, hogy nem vágyom-e friss levegőre, nem rossz-e folyton itthon ülni. Hát, ha az embernek nincs kivel mennie, rohadt hideg van, plusz még egy világvírus gyorsan terjedő friss mutációja is pont Londonban ütötte fel a fejét, akkor tényleg, kinek ne lenne kedve sétálgatni egyet? Jó, persze ehhez vegyük hozzá, hogy otthonülő típus vagyok, és vírus nélkül se annyira ugrok a szabad levegő örömeiért. (Kivéve, ha velem görkorizhatsz;) - a főszerk.)

*** A most következő rész - erősen lehangoló és depresszív jellege miatt - csak erős idegzetűeknek ajánlott. Vagyis, aki nem szereti a drámát és a nyafogást, lapozzon!;) ***

A vásárlásban relatíve szerencsém volt, a második boltban találtam kakaóport (persze bitang drága volt) és az egész cidriző kirándulást 20 perc alatt letudtam. Otthon elvégeztem az utolsó simításokat a tiramisun, aztán beebédeltem a tegnapról maradt húslevesből. Szépen elpakoltam mindent magam után és áthelyeztem a székhelyem a raktárszobába. Alig voltam fent pár perce, mikor az anyuka kopogtatott az ajtómon és megkérdezte, hogy használtam-e a robotgépet a sütimhez. Itt már nagyon rosszat sejtve rögtön az kérdeztem, hogy mit rontottam el, mire kiderült, hogy a húsos ételekhez való eszközöket használtam a tiramisu készítéshez, amiben a sajt révén tej is volt. Az anyuka nagyon ki volt akadva, látszott, hogy alig tudja visszafogni magát, nyomatékosan megkért, hogy mindig, de mindig kérdezzek, mielőtt használok valamit, és nagyon fújtatva levonult. Nekem már a válaszoknál is csak dadogásra futotta, aztán persze bocsánatot kértem (de éreztem rajta, hogy ezzel akkor nem tudott mit kezdeni) és kétségbeesésemben még annyit kinyögtem, hogy akkor esetleg megmutatná-e, hogy melyik keverőtálat kellett volna használnom, mire még odavágta, hogy a tejes dolgokhoz nincs ilyen tálja, mert ő minden süteményt tej nélkül készít. Kb. ez volt a zárása, én meg épp ahol voltam lehuppantam a földre és a lépcsőn ülve próbáltam túltenni magam ezen az újabb fiaskón. Onnan jól hallottam, ahogy a férjének is elmeséli az esetet, hogy most új tálat kell vennie, és ma nem tud mit használni, szóval tiszta ideg volt. A pasi nyugodtabban kezelte a dolgot, de a nőnek tuti jól megalapoztam a karácsonyi hangulatát.

Nem tudom mennyi ideig kuporogtam a lépcső tetején, de a korábbi jókedvemnek már a morzsáit se tudtam összekaparni ezek után, és persze a karácsonyi videochatek még csak ezután következtek. Toni kb. pont azután hívott, hogy összekaparva magam a földről visszavonultam a szobába és a jól bevált módszer szerint egy filmmel próbáltam elterelni a figyelmem. Persze a hangom azonnal elárult, és nem kellett fél percnél több, megint sírtam. Ebben már benne volt az elromlott karácsony, az, hogy másoknak bosszúságot okoztam, plusz, hogy nálam kevesebb alkalmatlan ember van, ami a bocsánatkéréseket illeti (Ági mesélhetne). Ráadásként a tirumisunak már csak a gondolatától is a rosszullét kerülgetett.

Toninak meg is mondtam, hogy most egyáltalán nem vagyok karácsonyi hangulatban, és jobb lesz, ha kihagyjuk a videochatelést. Ezzel le is tettük a telefont, én megint kifújtam az orrom, és a film is kezdett működni. Egy 10 perc elteltével már úgy gondoltam, hogy képes leszek sírás nélkül végignézni az otthoniak ajándékbontását és általános jó hangulatát. Ahogy azt én elképzeltem…

A dolog úgy áll, hogy már a karácsonyfa látványától újra könnyezni kezdtem és kb. az egész eseményt végigpityeregtem. Szerencsére a többiek kedvét láthatóan nem rontottam el, de az tuti, hogy nem nyújtottam kellemes látványt. Nagyon jópofa ajándékok kerültek elő, mindenkinek volt minek örülnie, és egy-egy pillanatban nekem is sikerült elmosolyodnom. Sziszi rénszarvasos fejdíszben feszített, amihez elmondása szerint a piros pizsama felsője passzolt, ezért azt vette fel, és ehhez percenként dobálta a haját is, hogy teljes legyen az összkép. Toni, aki - a természetesség és a kényelem jegyében - már több, mint egy hónapja csak vízzel mos hajat, szép kontrasztot adott mellette. (Héé! Nem is vetted észre, csak mikor meséltem.:) A "csak vízzel" pedig még azért sántít...de dolgozom rajta:D - a főszerk.) Ő idén nem akart ajándék-dömpinget, inkább a csináld magad vonalat preferálta, így az ajándékait ő készítette, és ilyeneket is szeretett volna kapni. Sziszitől kapott is egy nagyon ötletes meglepetést, ami egy csomó különböző alkalomra szánt borítékból állt össze. Őszintén szólva, ilyet én is szívesen kapnék:) (Finom célzás, mi? Mielőtt elkezdenél irigykedni, nyisd ki, amit tőlem kaptál... - a főszerk.)

Apa megkapta az x+1. vezeték nélküli fülhallgatóját (fogyóeszköz nálunk), egy karácsonyi zoknit, és egy rakat csokit. Anya arcmaszkokat és egy új könyvet tudhatott a magáénak. (És a leveleim? - a főszerk. - Hogyne, természetesen, elnézést a mulasztásért:) - az író) Annyira keserédes volt az egészet „kívülállóként” (Naa:( - a főszerk.) végignézni, hogy több ilyet nem kívánok átélni.

Ezután jött még az Ágiékkal való közös videochat, de itt még volt fél órám újra rendbe kapni magamat, hátha most képes leszek kevésbé feltűnően szomorkodni. Hát, a dolog annyiban sikerült, hogy most legalább nem sírtam el magam, de Papáék persze észrevették, hogy nem vagyok épp a topon. A beszélgetés azért szépen folyt, párszor próbáltak bevonni, de csak röviden válaszoltam és inkább az oldalvonalról szemléltem az eseményeket. Idén Ágiéknál se volt karácsonyfa, viszont annyi kocsonyát csináltak, hogy nem győzik osztogatni. Az Apa által küldött halászlevet is már napok óta eszik, de még abból is sok van, szóval legalább kaja-fronton érződik kicsit a karácsonyi feeling.

Azért már én is kicsit jobb hangulatba kerültem mire elbúcsúztunk, a filmem végére pedig már csak egy kis csendes melankólia maradt bennem. Közben írtam még egy bocsánatkérő levelet az anyukának, bízva benne, hogy ez idő alatt már talán ő is megenyhült kicsit, de válasznak csak annyit kaptam, hogy ne aggódjak miatta. Hát, ez annyira nem győzött meg, hogy ezután majd nyugodt szívvel tudjak lemenni, de sok mindent már nem tudok tenni.

Anya még kétszer felhívott az este folyamán, én megettem egy kis tál tiramisut (csak azért mertem lemerészkedni, mert közben megint elmentek otthonról) és ezzel véget is ért a Szenteste.

<<< Na, ma (12.31) egy hete írtam a fenti bejegyzést, amikor még friss volt az élmény. Most visszatekintve már biztos rövidebb lére eresztve és objektívebben tudnám megírni, és ma már egyáltalán nem tűnik olyan nagy dolognak az egész. Mindezzel együtt sem változtattam az eredetin semmit, hiszen az adott pillanatban remekül tükrözte a lelkiállapotomat, amit később vicces lesz visszaolvasni:DD