Péntek

A megfázásom szépen halad a szokott ütemben, elértem a köhögős fázishoz, ami persze az anyukát megint nagyon aggasztja. Megkérdezte, hogy rendesen mindig megmosom-e a kezemet, mielőtt megfognám a kisfiút, de őszintén, még ha nem is mosnám, ki mondana nemet erre a kérdésre? Mindegy, emiatt a közelükben próbálom visszatartani a köhögési ingert, aztán majd csak kilábalok ebből is.

Ma a kislányt öltöztettem és aztán még a haját is hagyta megcsinálni. A tegnapi hisztije mintha meg sem történt volna, ma mosolyogva húzott a szobájába. Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy nem bipoláris-e….:)

Délelőtt a kisfiúval voltam sétálni, rohadt hideg volt, szóval a farmerom alatt hagytam az otthoni gatyámat is, kvázi harisnyaként;) Ez alkalommal a nagyszülők háza felé bandukoltunk, még eszembe is jutott útközben, hogy milyen vicces lenne, ha pont belefutnánk valamelyikükbe. Erre mit ad isten, abban a fél percben, ami ahhoz kellett volna, hogy elhaladjunk a ház előtt, épp hazaért a nagymama a bevásárlásból, és egy kis szemmeresztgetés után fel is ismert minket. Volt nagy örömködés, meg minden, ami után a kisfiú nem is nagyon akart elszakadni, így végül behívott minket a házba egy kicsit. Most végre volt alkalmam egy kicsit jobban körülnézni, persze csak a földszinten, és tényleg rohadt nagy a ház. Maga ez előtér (ez nem lehet előszobának nevezni) nagyobb, mint otthon a konyha és a nappali együtt. Ezen kívül van egy nagy nappali, egy étkező, egy konyha és még egy kisebb szoba, ami régebben talán egy kis könyvtárszoba lehetett, most pedig egy ideiglenes játékszoba.  Ezeken kívül biztos volt még valahol egy kisebb takarítószertár és garázs. És ez még csak a földszint volt… Ez a kis vizit is roppant szemléletformáló volt, most kezdem csak felfogni, hogy a gazdagságnak is hányféle árnyalata van. Elvonatkoztatva a sokkoló beltértől, bírom az ilyen véletleneket. Érdekes belegondolni, hogy minden egyes apró döntésünk befolyásolja a sorsunkat (jó, a mostaninak valószínűleg nem lesznek egetrengető hatásai:D) és sokszor pont csak egy fél percen múlik, hogy összefutunk-e valakivel vagy sem.

A séta után az ebéd is könnyen csúszott, konkrétan minden morzsát megevett, bár ennek ahhoz is köze lehetett, hogy az anyja betette közben az angol gyerkőcök nagy kedvencét, a „Peppa Pig” nevezetű gyereksorozatot. A kissrác konkrétan üveges szemmel tudja bambulni és közben szinte bármit a szájába lehet kanalazni. A „függősége” gyakorlatilag már odáig jutott, hogy képes addig hisztizni utána (a Peppa szót már nagyon szépen, érthetően tudja mondani), amíg be nem kapcsolják neki, sőt, a távirányítót már annyira tudja kezelni, hogy kétszer is láttam, hogy bekapcsolja magának, ha megkaparintja az irányítót. Ijesztő…

Ma megint kaptam egy epres sütit, amit ebéd után el is fogyasztottam, és bár az itteni sütik a hazaiak poros nyomába se érhetnek, azért „duzzogva” megettem:)

A délutáni műszakomban - más dolgom nem lévén -  folytattam a kislány szobájának rendbetételét. Közelebbről megnézve a dolgot, nem tudom nem megjegyezni, hogy a látottak alapján már legalább egy éve nem rendszerezték a felgyülemlő dolgokat, mindig csak dobálták egyik új szerzeményt a másikra. Erre tudtam következtetni mondjuk, abból a szekrény mélyén megtaláltált vadi új 50 fontos cipőről, ami ránézésre lehet, hogy kicsi is a kislányra. Szerintem fingjuk sem volt arról, hogy ott van. A helyzet az, hogy az anyuka kb. kéthetente veszi az új pulóvereket, ruhácskákat és egyebeket a kislánynak, mindezt úgy, hogy a már meglévő ruhatárát sem tudná mind hordani, mielőtt kinövi őket. Egyszerűen kész vagyok valahányszor szembesülnöm kell ezzel a mérhetetlen pazarlással…

A pakolás közben az anyuka és a kislány már el is mentek, így már csak a picit kellett útra kész állapotba rittyentenem. Végül fél 4-kor a család férfi tagjai is távoztak, én meg kettesben maradtam a takarítónővel. A nap további része békés nyugalomban telt (csak egy futár hozta rám a frászt az ajtó előtt való kaparászásával, miközben épp vacsiztam), olvastam meg filmeztem, aztán 9 körül rávettem magam a blogírásra is, amit aztán megállás nélkül negyed 11-ig toltam. Közben a szülők is hazaértek, sőt le is feküdtek, így mikor elkészültem, próbáltam nagyon csendesen fellopakodni, kezemben a laptoppal, töltővel, vízzel. Szerencsére semmit nem dobtam el út közben:D

A héten beszélgettünk az anyukával az ünnepekről és az ezzel járó változásokról. Kiderült, hogy a kislánynak már december 11-étől nem lesz iskola, sőt, a szünidő nagyjából egy hónapig fog tartani. Érdekes lesz… A másik engem érdeklő dologra is rákérdeztem, nevezetesen, hogy lesz-e karácsonyfa, és mit szoktak csinálni. Hát, sajnos kiderült, hogy karácsonyfát nem szoktak állítani (viszont az anyuka nagyon kedvesen megkérdezte, hogy én szeretnék-e, amit természetesen visszautasítottam), viszont a Hanukára rengeteg fánkot sütnek. Így hát belenyugodtam, hogy karácsonyom idén nem lesz, viszont megtapasztalhatom a Hanukát:) (Hajrá Édesem! - AnyaSzerk.)