Péntek 13

Csak estére jutott eszembe, hogy péntek 13 van, de hiába próbáltam valami említésre méltót találni a napi események között, sajnos ez a nap is pont olyan unalmasan telt, mint a többi. Az egyedüli esemény Anya szülinapja és Sziszi névnapja volt, amit már előre feljegyeztem magamnak, hogy nehogy magamhoz méltóan elfelejtsem. A köszöntést már hajnalban megejtettem, ami viszont csak nekem volt korán, ők otthon már a bevásárlókörútjuk végén jártak.

Nem sokkal 4 után végeztem - a korai napnyugta jóvoltából -, de sajnos semmivel sem voltam kevésbé fáradt. Az esti németet elég használhatatlan állapotban vészeltem végig, miközben a magamba kanalazott Nutellából próbáltam energiát gyűjteni. Végül az estét olvasással töltöttem, aztán 10 óra felé a szülők is hazaértek (a gyerekek a nagyinál maradtak) és vége volt a napnak.

Szombat

A héten igyekeztem egyre hamarabb és hamarabb kezdeni a napot, hátha pár hét után sikerül annyi időt megtakarítani reggelente, hogy egy torna beleférjen a munka előtt. Ez persze most még nagyon nagyra törő álom, hiszen még az első alkalomnak se duráltam neki magam, de bízom benne, hogy vasárnapra összeszedem magam.

A korábban keléseimnek hála, már hétvégén is 8 előtt felkeltem (ilyenkor képes vagyok 9-ig az ágyban fetrengeni, mióta itt vagyok... Fura, otthon még hétvégente is képes voltam 7 előtt felkelni…), aztán 9-ig elfoglaltam magam, amíg arra vártam, hogy lent is legyen valami mozgás. Mikor még 9-kor sem volt semmi, lelopakodtam reggelizni (a lépcső szörnyen nyikorog, szóval a lopakodós rész kevés sikerrel ment) és sikerült egyedül be is fejeznem (nyugisnak nem nevezném, mert végig készenlétben voltam, hogy bármikor lejöhetnek).

11 körül már egyedül voltam itthon, így aztán elkezdtem gondolkozni, hogy mit is csinálhatnék nagy szabadságomban. Továbbra is rajtam volt a „semmihez sincs kedvem” hangulat, így a süti sütés hosszadalmas folyamatát hamar elvetettem. Kiporszívóztam fent, aztán muszáj volt az élelmezésemen gondolkozni, ugyanis most nem igazán hagytak nekem semmi ebédnek valót. A tojásrántottát már megjátszottam pénteken vacsira, boltba pedig nem volt kedvem menni, már csak a folyamatosan zuhogó eső miatt sem. Végül elkezdtem a neten böngészni valami könnyen elkészíthető recept után, és találtam is kedvemre valót. Az Angliában közkedvelt jacket-potato nekem is nagyon bejött, ez pedig lényegében annak egy továbbfejlesztett változata volt. Itt nem az egész krumplikat kellett a sütőben megsütni, hanem előre megfőztem a krumplit, amiből aztán egy krumplipüré-szerűséget alkottam (persze nekem már első próbálkozásra bele kellett kontárkodnom a receptbe és a két mezei burgonya mellé egy édesburgonyát is becsempésztem). Egy jénai tál aljára került a paradicsomszószos babkonzerv, erre jött a krumplipüré, aztán az egész meg lett szórva sajttal. Legnagyobb megkönnyebbülésemre és örömömre nagyon jól sikerült, még csak el sem sóztam:)

Így hát lett meleg ebédem (közben a konyhai eszközökben sem tettem kárt) és a Nemzet aranya kíséretében fél  körül kellemesen megebédeltem. A konyhai ténykedésem alatt bármit is használtam, utána rögvest el is mosogattam (még a szülők által otthagyott csészét is elraktam) és folyamatosan igyekeztem rendet tartani magam körül. Persze, tudom, hogy ez nem akkora teljesítmény, de amikor az ember otthon van a saját (vagy a szülei:) konyhájában, akkor nem olyan nagy ügy, ha úszik a konyha egy rövid ideig. Mivel most nem otthon vagyok, igyekszem minden lazaságot elkerülni és tényleg minden alkalommal úgy hagyom el a helységet, hogy ha épp akkor toppannának be, akkor se legyen gond. Vagyis én legalábbis így gondoltam. Este, mikor megjöttek és a gyerekeket is ágyba tették, feljött az apuka. Egy egész képzeletbeli listával érkezett, amiből kiderült, hogy igyekezhetek, ahogy akarok, valamit úgyis mindig fognak találni. Igazából mindent udvariasan sorolt fel, amit kifogásoltak odalent, csak ez a folyamatos (még a szabadnapjaimon is szünet nélküli) készenléti állapot lassan kezd felőrölni. Példának okáért tudom, hogy nem szokták szombatonként használni a mosogatógépet, ezért én is mindent kézzel mosogattam el és még a csöpögtetőről is elpakoltam, mert nem szeretik, ha otthagyom az edényeket. Ma az volt a problémájuk, hogy a mosogató szűrőjében maradt némi étel, és nem vittem ki a szemetet. Ezen kívül a pasi rákérdezett, hogy mihez használtam a krumplinyomót (nehogy esetleg a húsos krumplinyomó valami tejtermékhez érjen), itt szerencsére megnyugtathattam, hogy csakis a krumplihoz.

Ezek, bevallom, nem nagy dolgok, nem nagy kérések, csak tudom, hogy ők közben milyen dolgok miatt nem zavartatják magukat. Például van, hogy a gyerek használt pelenkája napokig a folyosón hever (nem az én közreműködésem által), mert az adott pillanatban nem dobták ki, aztán valahogy ottmaradt. Ők is képesek nálam sokkal nagyobb rumlit hagyni a mosogatóban, és még sorolhatnám, mégis, amikor nekem sorolják, hogy mit és hogyan kellene csinálnom, valahogy mindig azt az érzést keltik bennem, hogy én vagyok a legrendetlenebb a házban. És igen, tudom, hogy nem vagyok a tisztaság élő szobra, de (szerintem) említésre méltó rumlit még sosem hagytam magam után és valahogy mindig azt érzem, hogy minden apróság miatt kiselőadásba kezdenek. Ez a legfőbb oka, amiért nem szeretek itt se főzni, se sütni - maximum ha senki sincs itthon, de akkor is végig stresszelem a folyamatot, hiszen gyakorlatilag bármikor betoppanhatnak. (...esetleg ezt megbeszélni velük? Csak említés szintjén, hogy ez téged frusztrál, és igenis odafigyelsz a konyhára...- a szerk.)

Persze az ő házuk, az ő szabályaik, ezért sem mondom, hogy igazságtalan lenne a helyzet, csak annyit sikerült leszűrnöm az eddigi tapasztalataimból, hogy ez nem feltétlenül passzol az én habitusomhoz. Az, hogy még hétvégén sem tudok ellazulni, nem igazán tesz kiegyensúlyozottá, így azt kell, hogy mondjam, hogy az ilyen bentlakásos élet nem nekem való.

Este még megtartottuk a szokásos angolórát Zsuzsiékkal (a napom e lényegi momentuma majdnem megint nem került említésre:) és a mostani alkalommal Tami (fogalmazás helyett) egy maga költötte verssel szórakoztatott minket. Azon kívül, hogy megint nagyon jópofára sikeredett, a pláne az volt, hogy még hibát se találtam benne:)) (Woohoo, fighting Tami;) - a szerk.)