Szombat

Szombaton megint elsétáltam a Kenwood Parkba, ami most dugig volt emberekkel. Kb. olyan volt, mint a ligetben sétálni május elsején, szóval képtelen voltam egy csendes zugot találni. Egy órát sétálgattam, aztán hazafelé vettem az irányt, és nagyjából ez volt minden izgalom, amit a szombatomról el lehet mesélni. (Kiegészítés: Tami hiányolta az angol óra megemlítését, így utólag elmondanám, hogy természetesen ezen a szombaton is megtartottunk és a lányok jobbnál jobb irományokkal szórakoztattak. Az eltelt időre való tekintettel konkrétumokra nem emlékszem, de biztos szuper óra volt:)))

Vasárnap

Egész nap otthon voltam, reggel részesültem a szokásos palacsinta menüből, aztán végre kicsit egyedül lehettem a házban. Este megint babysittelni kellett, de a múlt hetivel ellentétben most teljes nyugalom volt, mindkettő végig aludta a műszakomat.

Hétfő

Nehezen indult a reggel, mindkét gyerek sírt, hisztizett. A reggeli műszakom után mostam, pakolásztam, aztán lazítottam kicsit. Este a kislány megint kivágta a hisztit, konkrétan megint elküldött melegebb éghajlatra, így végül nem kellett a fektetésnél segédkeznem, csak a konyhát vágtam puccba. Vacsira édesburgonya-répa leves volt a menü – érdekes volt….

Kedd

A kisfiú fejlesztő játékokkal való lefoglalása nem kis feladat, ugyanis jobban szereti a játékok csomagolását, mint magukat a játékokat. (hahaha:D - a szerk.) Ma megint hosszan eljátszott a kétdarabos puzzle papírdobozával, de miután nem sikerült szétcincálnia, a következő lépés az volt, hogy ki-bepakolászta a puzzle darabokat és ezzel nagyon jól elvolt magában. A kiadott feladatom az volt, hogy játsszak vele önfejlesztő játékokat, és végül is senki nem mondhatja, hogy nem fejlődött: szerintem sokat javult az elpakolás terén, ami nem egy elhanyagolható kvalitás.(Hahahahaha. Az apjának is így add elő légyszi:D "Meg fogod te még ezt köszönni." - a szerk.)

A másik kedvenc tevékenységére a felolvasás során derült fény. Az elején próbáltam egy helyben tartani, és a képekre mutogatva (igyekezvén lekötni a figyelmét) olvastam fel neki, de általában rövid úton kicsapja a könyveket a kezemből és aztán percekig elvan azzal, hogy oda-vissza lapozgatja őket.

Szerda-Csütörtök

A viszonylagos semmittevéstől a napok kezdenek teljesen összefolyni. Ha még aznap este nem írom le nagy vonalakban, hogy mik történtek, akkor teljesen kimennek a dolgok a fejemből és úgy érzem, egyáltalán nincs miről írnom. Ha naplóbejegyzések helyett áttérnék könyv-és sorozatajánlók írására, akkor bezzeg csak úgy telnének be az oldalak. Egyre jobban kezdek befordulni és lassan már semmihez nincs kedvem. Ha nem lennének a Tamiékkal közös óráink meg filmnézésünk, akkor a szociális életem hivatalosan is nullára csökkenne. Bár tekintettel arra, hogy az is csak virtuális, már most sem állok valami fényesen. Honvágyam is van, de talán ha nem lenne ez a karantén-állapot és legalább jöhetnék-mehetnék kedvemre, akkor az is csökkenne. Így, hogy gyakorlatilag semmi új inger nem ér, igen nehéz lelkesedést kicsikarnom magamból bármilyen tevékenység iránt. Azért, nagyon remélem, nem leszek depressziós, mert a terápiát már tuti nem fedezné a biztosításom:))

Valószínűleg a lehangoló időjárás sem sokat javít a helyzeten, de ezen jó lesz túltennem magam, hiszen még a tél be se köszöntött. Próbálom rávenni magamat, hogy legalább a napi/kétnapi levegőzéseimet betartsam, mert mostanában még arra is hajlamos vagyok, hogy napokig ki se tegyem a lábam a házból. Ha a kisfiút nem vinném rendszeresen sétálni, az egyedüli mozgásformám a földön kúszás-mászás lenne. (Végül is... - a szerk.) Ezen a nívón aluli eltunyuláson felbuzdulva Anyával megint befizettünk online gerinctréningre - a következő kihívás, hogy ténylegesen el is kezdjük csinálni. Mindig a kezdet a legnehezebb, de van egy olyan érzésem, hogy egy ideig minden egyes alkalommal komoly küzdelmet kell majd folytatnom magammal a sikerért…:) (Jaj Kinga, hasonló a helyzetünk most... - a szerk.)