Végre péntek! Ezt a napot mindig alig várom, hiszen az ünnep miatt általában hamarabb végzek és már itt a hétvége előszele is. Az ember már eleve boldogabban áll neki a pénteknek, és mintha ez a nap gyorsabban is telne.
Ezen a reggelen nem ébresztett fel semmi és senki ideje korán, de ami még furcsább, hogy amikor fél 8-kor lementem még sehol nem volt senki. Kipakoltam a mosogatógépet, meg kikészítettem a reggelit és még mindig néma csend. Már kezdtem azt hinni, hogy ma suli sem lesz, csak nekem felejtettek el szólni, így mikor végeztem, nekiálltam a saját reggelimnek is. Épp elkészültem, mikor a kislány leszaladt a lépcsőn és rögtön a reggelijét akarta. Ezután szépen kettesben megreggeliztünk, majd felmentem vele az emeletre abban a reményben, hogy sikerül rávennem a felöltözésre. Hát ez nem jött össze, de nem akartam a napot hiszivel indítani, így ráhagytam és helyette játszottunk. Eközben kezdett a család többi tagja is mozgolódni és amikor az anyuka bejött szólni, hogy most már aztán ideje felöltözni akkor robbant a bomba. A már szokásos esti hepajhoz hasonlót produkált a gyerek, csak most az anyja a reggeli kávé előtt még annyira se volt hozzá hangulatban, mint általában.
Én mentem a picit felébreszteni, aztán öltöztetés, majd reggeli. A kisfiú ma egész szépen evett, nem is beszélve a kisasszonyról, aki a kiabálás után végre felöltözött, még egyszer enni akart. Az anyja viszont siettette, hiszen már indulni kellett és még a haja sem volt kész, a kiscsaj pedig aznap őt küldte el melegebb éghajlatra. Itt következett némi nevelő célzatú müzli elkobzás, ami csak súlyosbította a hisztit, majd az apjának sikerült valamelyest megnyugtatnia és végül elmentek a suliba. Ezután az apukával megbeszéltem, hogy nekem most a műszakom után rögtön el kell indulnom, hogy beérjek a belvárosba a megbeszélt időre, így megígérte, hogy a kisfiút időben átveszi tőlem. Sajnos ez előtt besikerült egy akkora csomag a kiskrapek részéről, hogy a kaki a háta közepéig ért. Ezt még indulás előtt megnyertem magamnak, így jó pár nedves törlőkendővel felszerelkezve nekiveselkedtem a dolognak. Persze a gyerek most se könnyítette meg, össze-vissza forgolódott, szóval az öltöztető asztalt is összekente, egy szóval élmény volt a dolog. Nem gond – gondoltam magamban – végtére is péntek van, mindjárt végzem….
A találkozóra idejében odaértem és öt új ismerősre tettem szert. Mindannyian au pair-ek voltak és mind pár hete érkeztek a városba. Alice és Ingrid Olaszországból jött, Anneli Németországból, Jane Csehországból, Violaine pedig Franciaországból. Természetesen mindenki fiatalabb volt nálam, többségben 19-20 évesek, gimi után, egyetem előtt. Én, a két diplomámmal és a pár éves munkatapasztalatommal kicsit kilógtam a sorból, ennek ellenére megtaláltuk a közös hangot és jól elbeszélgettünk. Többen is megjegyezték, hogy a fiatalabbnak néztek, amitől már is jobb kedvem lett:D
A Sky Garden-be terveztünk felmenni, ami egy nagyon magas épület, kilátóval és étteremmel a tetején. A bejutáshoz a repülőtérihez hasonló biztonsági ellenőrzésen kellett átesnünk (megint gazdagabb lettem egy motozással), de végül mindenki bejutott. A 35. emeletre mentünk és a kilátás tényleg jó volt, de a múzeumhoz hasonlóan ez sem igazán fogott meg. A belső tér tele volt növényekkel és szépen volt kialakítva, de akkor már inkább egy parki sétára szavaznék. Ezzel együtt is jó volt viszont, hiszen a társaságért már megérte és legalább ezt is lehúzhatom a látnivalók listájáról. Mivel egyikünk sem tervezte ezen a fancy helyen elverni szerény fizetését, a körséta után távoztunk is és beültünk egy kávézóba beszélgetni. A különböző témák közt való csapongás során mindig kettes hármas csoportokba verődtünk, így több mindenkivel tudtam komolyabban beszélgetni és soha senki nem szorult a társalgás peremére. Olyan érdekes, hogy 6 idegen egy idegen városban milyen hamar fel tud oldódni egymás társaságában. Kitárgyaltuk, ki hol lakik pontosan, hány „gyereke” van, milyen a munkabeosztása és persze a fizetése. Mint kiderült, én az alsó kategóriához tartozom, rajtam kívül mindenki heti 100 font felett keres, az egyik lány pedig 150-et kap. Persze a fizetés nagyban függ a városon belüli elhelyezkedéstől, a gyerekek számától, a munkaórától és persze az ezen felüli juttatások is minden esetben mások, szóval még így se érzem, hogy rossz helyzetben lennék. Szép környéken, kedves emberek mellett, jó körülmények között és egyáltalán nem túlhajtva elégedett vagyok a helyzetemmel.
A lányok különböző nemzetiségű családoknál vannak. Violaine egy amerikai családnál, akik kifejezetten francia lányt kerestek, az olaszok félig olasz családnál, Jane félig cseh családnál, szóval csak Anneli van hozzám hasonlóan angol anyanyelvű házban. Szerencsére eddig mindenki elégedett a családjával és a munkakörülményeivel, szóval azon kívül, hogy a gyerekek sokszor lefárasztanak minket negatív tapasztalat még nem volt. Nagyjából egy órát töltöttünk a kávézóban, utána egyhangúan úgy döntöttünk, hogy ideje haza indulni, szóval fokozatosan csoportokra szakadva, ki-ki megkereste a legjobb útvonalat haza fele. Alice-szel egész sokáig együtt utaztunk, kiderült, hogy elég közel lakik hozzám, de a metrón már nem beszélgettünk, egyrészt a zaj miatt, másrészt talán mivel vele voltam a legkevésbé egy hullámhosszon.
Otthon még volt kb. egy órám a műszak kezdésig, szóval nyugisan megebédeltem, majd jöttek a szokásos feladatok. A kisfiúval aznap is nagyot sétáltunk, szinte végig nyugiban, aztán vacsi és kis játék és már el is telt a nap. A család 6 óra körül távozott otthonról, hogy a nagyinál töltsék az estét, így magamra maradtam:) Távozóban még adtak pár kisebb feladatot (konyha rendberakás, mosogatógép pakolás, felsöprés), ennek alapján pedig úgy döntöttem, hogy akkor már inkább kicsit porszívózok, a konyhát és a saját szobámat is beleértve. A végére már teljesen kipurcantam, bepusztítottam a maradék csokis kalácsomat, majd jöhetett egy kis megérdemelt tévézés. Pénteken a Jurassic World-öt néztem meg, de sajnos nem ért fel az eredeti Jurassic Park-hoz (korábban nem létező szuper-dínókat „gyártanak”, mivel a T-rex már uncsi(?)), de azért egyszer nézhető volt. A filmnézés közben megpróbálkoztam egy zacskó chips-szel is, de azt hiszem az nem az én ízvilágom, mert kb. 10 darab után nem is kívántam többet, szóval visszatértem a jól bevált csokihoz:)
A szülők csak 11 körül értek haza, addigra én már az ágyamban készültem a lefekvéshez, így aznap este már nem beszéltünk, de remélem a konyha állapotával elégedettek voltak:)
