Míg az otthoniak pihentek, nekem ez a nap is olyan volt, mint a többi. Ennek kapcsán az is eszembe jutott, hogy számomra még az angol nemzeti ünnepek se fognak semmit sem jelenteni, hiszen ebben a munkakörben ezek nem számítanak. Hát ez van, ezzel még együtt tudok élni. :)

8-ra mentem le, lezavartam a reggeliztetést – a kissrác már megint nem fogadta el tőlem a kaját, de hát már kezdem megszokni, hogy vannak jobb és rosszabb napok, és az ember sosem tudhatja, mi jön. A kislánnyal legóztunk, és persze nem okozott meglepetést, hogy ebből is egy szivárványt akart kirakni. Legyen szó rajzolásról, mágnesekről, legóról, vagy bármiről, prioritásunk a szivárvány mindenek előtt:)

Dél körül átjött az anyuka egyik barátnője és áthozta bemutatni azt a bizonyos svájci lányt, akit már korábban említettem. Szimpatikus volt, kiderült, hogy 23 éves, ápoló, és nálam jobban beszél angolul, olyan tempóban, hogy nem mindent értettem meg. Számot is cseréltünk, és megállapodtunk, hogy vasárnapra szervezünk valami programot. Ezzel együtt már 4-re duzzadt a hétvégi terveim leltára, ezen felbuzdulva gondoltam, ma még egyedül teszek egy kis sétát, hiszen olyan szép az idő.

Tökre feldobott a hirtelen ötlet, hogy elugrom egy itteni, csak magyar termékeket kínáló boltba, szép volt az idő, remekül boldogultam az odatalálással, és még az a balsejtelmem sem igazolódott be, hogy aug. 20. lévén nem lesznek nyitva. A bolt maga nagyon tetszett, két magyar eladónő volt, és mintha csak egy térugrás után hirtelen otthon találtam volna magam. Egy csomó dolgot árultak és erősen vissza kellett fognom magamat, hogy csak mértékkel vásároljak. Végül egy tejfölt, egy paradicsom konzervet, egy élesztőt, egy bolognai szószt, és egy csomag túrórudit vettem 9 fontért. Nagyon boldog voltam, tisztára feltöltődtem attól a pár magyar mondattól, amit az eladónővel váltottam, és vidáman sétáltam haza. A visszafelé út már térkép nélkül, minden zökkenő nélkül ment, és nagyon jó időben visszaértem. Boldogan pakoltam ki a bevásárlásomat, felajánlva nekik a túró rudit, hogy kóstolják meg, ez igazán magyar.
Azt mondják, minél magasabban vagy, annál nagyobbat zuhansz. Hát, ezt ma megtapasztaltam.

Mikroszkóp alatt kezdték el vizsgálgatni a szerzeményeimet, hogy mit tartalmaznak, mire kellenek nekem, és lassan egyértelművé vált, hogy:

1, megkóstolni, vagy ne adj isten megenni semmiképp sem fogják

2, a hűtőbe nem igazán rakhatom be

3, legszívesebben az egészet a házon kívül tudnák, vagy még jobb lett volna, ha sosem kerül a közelükbe egyik sem.

A reakciójuk azonnal és tökéletesen lehűtötte a korábbi lelkesedésemet, és az utána kapott részletes magyarázat sem javított sokat a hangulatomon. Elmagyarázták, hogy ők szigorúan mindent csak kosher boltban vesznek, és az otthonukba semmi kétes eredetűt nem akarnak behozni. Persze mindent megkaphatok, csak kérnem kell -mindaddig, amíg az a kosher boltban beszerezhető. Így végezte életem első londoni vásárlása jórészt a szemétben. A túrórudin végül megkönyörültek, és egy teljesen elkülönített részt kapott a hűtőben, de az értésemre adták, hogy ez egy egyszeri, kivételes eset volt. Emellett újra végigmentünk a hús és tej szigorú elkülönítésének fontosságán, külön kihangsúlyozva, hogy ha netalántán egymás után akarnám ezeket enni (amit megtehetek), akkor szigorúan különítsem el a két dolgot. Külön példaként azt hozták, hogy ha marad egy kis kenyerem, ami mellé eddig húst ettem, akkor azt dobjam ki, és nehogy valami tejes dologgal egyem meg. Ezt gondolom kifigyelték, mert előfordult, hogy maradt egy három falatnyi zsömlém a szalámi elfogyta után és én fogtam magam kentem rá egy kis nutellát (persze már a tejes cuccokhoz használható késsel) és úgy ettem meg. Hát, ezt nem tehetem, inkább dobjam ki… Az összes vallási szabály közül ez érint a legrosszabbul, mert ezt színtiszta pazarlásnak tartom. És akkor ne beszéljünk az ártatlanul kidobott tejfölömről…

Ezután még anyuka elmondta, hogy ha véletlenül összekeverném a húsos és tejes edényeket – ami velük is előfordul, ne aggódjak – akkor nehogy elmosogassam, vagy ilyesmi, hanem rakjam félre, mert egy sor eljárásra van szükség, míg bármire is használható lesz a jövőben. Oké, tegyük fel, hogy minden apróságot pöccre pontosan igyekeznek betartani, de akkor az például hogy lehet, hogy a baba nyakába rakott előkék nincsenek húsos és tejes használatúakra bontva? Hiszen azt is sokszor bevágják a mosogatógépbe, hol egyikbe, hol másikba, akkor ez nem okoz helyrehozhatatlan kárt. A korábbiak alapján szerintem már a mosogatógépeket is le kéne cserélni, vagy legalább levuduzni, ha már azt akarják, hogy minden az élén álljon.

Oké, elismerem, most eléggé kiakadtam, és természetesen a jövőben minden előírást igyekszem észben tartani és követni. Az viszont, hogy lényegében soha nem vásárolhatok semmi hazait, és magamnak sem főzhetek a kedvem szerint – a sonkás pizza is ki van zárva, hiszen a tésztában tej van – kicsit az identitásom elvesztésének érzését keltette bennem. Jó, csak a kajáról van szó, de mégis.

Olyannyira elszontyolodtam, hogy amikor megkértek, hogy vigyem ki a kicsit a parkba egy sétára, kapva kaptam az alkalmon, és neki öntöttem ki a szívem az úton - természetesen magyarul. Nála figyelmesebb hallgatóságra akkor és ott nem is találhattam volna. Így kicsit kiadtam magamból a bánatom, és estére már tudtam nevetni a kislánnyal való játék közben.