Az előző éjszaka megérkezett az igazi angliai időjárás. Éjjel vihar tört ki: eső, villámlás, ami csak kell. Éjfél körül fel is ébredtem, mert hangosan vert be az eső az ablakomon. Mikor lefeküdtem, még az ajtómat kellett becsuknom, mert akkor a tetőablakon kopogó eső miatt nem tudtam elaludni, éjfélkor meg az ablakot csuktam be, de akkor ki kellett nyitnom az ajtót, hogy kapjak egy kis levegőt. Szóval nem volt könnyű este, de ennek ellenére meglehetősen kipihenten ébredtem, igaz, a szokásosnál kicsit később. A család is akkor ébredezett, a kislány kócosan szaladgált a folyosón, a kisfiúra pedig lent vigyázott az apukája, bár nem tudtam eldönteni, hogy belealudt-e a feladatba:)

A reggeli után - ma a kislány már akkor enni akart, amikor még én sem fejeztem be (általában előttük eszem), így adtam neki is egy tál müzlit, de persze össze-vissza bohóckodott evés helyett – kicsit játszottam a kis krapekkal, aki most egész jól viselte magát. Erről jut eszembe: a reggeliztetésével kiemelkedően jól teljesítettem ma, ugyanis legalább 6-8 szem müzli után még egy fél doboz joghurtot is sikerült beleimádkoznom. A mai siker titka egy kulacs víz és jó sok állhatatosság volt, ugyanis a kisebbik gyerek imád inni, így ha kajáltatás közben itatjuk is, nagyobb eséllyel eszik többet. A másik dolog, hogy hiába kapkodja a fejét jobbra-balra és csapkod a feje körül, muszáj legalább egy kicsit összekenni a száját, mert ha megérzi az étel ízét, utána már sokszor hajlandóbbnak mutatkozik a rendes evésre is. A legtöbb esetben azt szereti, ha kiszórjuk elé a dolgokat és ő eheti meg magától, de ugye ez a joghurtnál nem működik, ott viszont ha jó napja van, akkor nagyon segítőkész is tud lenni. Szépen ül, lerakott kézzel és ügyesen tátog. Ezek az én legboldogabb pillanataim:)

9 óra körül aztán az anyuka megkért, hogy most először vigyem fel én lefektetni a picit. Hát – gondoltam magamban – meglátjuk, hogy ebből alvás vagy visítás lesz. Van ez a hernyóbáb-szerű ruhája az alváshoz, szóval az első kihívás ennek a ráadása volt. Amint ezzel megvoltam, betettem a bölcsőjébe, aztán kezdtem besötétíteni, de akkor már jött az apuka is, és a továbbiakat levette a vállamról. Huh, azért kicsit megkönnyebbültem.

Lent még a kislánnyal labdáztunk kicsit, majd játszottunk egy kis ájulósat. Ez azóta is kedvenc nála. 10 körül az apuka megkérdezte, hogy terveztem-e valamit mára, így felvetettem, hogy elmennék sétálni egy rövidet, ha épp nem esik. Épp nem esett, szóval átvette a kislány pesztrálását, én pedig mehettem utamra, így felvértezve a vegyvédelmi öltözékemmel, nekiindultam a londoni szemerkélésnek. Ugyanis ez volt a nem eső. Hát valóban nem olyan volt, mint az éjjeli égzengés, de egy baseball sapit azért el tudtam volna viselni. Na, mindegy, gyerünk tovább előre, majd csak találok, valami fedettebb részt a parkban, és csak eláll a szemerkélés is később. Hát fedettebb helyet valóban találtam, az esőkabátom jó szolgálatot tett a fenekem alatt a padon, így tudtam egy kicsit nyugiban olvasni, mígnem a kis szemerkélésből rendes eső nem lett. Hát ez ellen már a fölöttem lévő fa nem védett eléggé, így fogtam a cókmókomat, beöltöztem, mint Forrest Gump a rákászhajón, és indultam vissza. Ami számomra furcsa volt, hogy az eső miatt rajtam kívül senkin nem láttam esőkabátot, esernyőt meg pláne. Az angolokat bizony nem fogja kizökkenteni egy kis könnyű nyári zápor. Sortban lévő futók jöttek szembe, és aki csak az utcán volt, legfeljebb egy baseball sapkát viselt védekezésként. Én meg fejlehajtva kapkodtam a lábam hazafelé, nagyon is tudatában annak, hogy én itt bizony kívülálló vagyok. Talán majd egy év múlva én se bajlódom már esőkabátokkal, hiszen lehetőségem lesz megszokni bőven:)

Itthon az anyuka mondta, hogy hívott korábban, hogy kocsival felvegyen hazafele, de persze nem hallottam, és amúgy sem mentem messzire. Megint megkérdezte, hogy nincs-e szükségem még valamire a boltból (hogy egyem meg a jó szívét), de biztosítottam, hogy a múltkor vásárolt felvágottakkal még hetekig kihúzom:)) Azóta fent vagyok a tetőteremben, a család meg közben elment itthonról. Dél körül lementem ebédelni, és ma volt az első kiadós, ízlésemnek megfelelő ebédem, ami bár most sem meleg kaja volt, de már hasonlított az otthoni szendvicseimhez. Barna kenyeret tartanak, ami ezzel együtt finom puha, tehát teljesen jó, és végre volt egy csomó felvágottam is, így ma megkóstoltam egy szimpatikusnak látszó vékonyra szelt pulykásat. Nagyon finom volt és volt még majonéz is (megnéztem a hozzávalóit, nincs benne tejtermék, tehát a szigorú előírások betartásával szabadon ehettem a hús mellé:), meg ettem hozzá kaliforniai paprikát és paradicsomot is. Egyszóval fejedelmi ebéd volt :D Hétvégére már beterveztem, hogy amíg távol vannak, csinálok magamnak rántott cukkinit sült krumplival, már előre várom.

Az ebéd után fent lazultam, míg kettőkor kaptam egy üzit az anyukától, hogy fél 3 helyett csak fél 4-re érnek vissza, plusz megkért, hogy rakjam rendbe a kislány szobáját, mert rengeteg hajba való cuccot hagyott szanaszét. Ebből az lett, hogy teljesen átrendeztem és rendbe raktam a a fésülködő szettjét, és megállapítottam, hogy amennyi csatja és hajgumija van, annyi nekünk a húgaimmal talán egész eddigi pályafutásunk alatt volt. És a kiscsaj még csak 3 éves… Elképzeltem, milyen fancy cuccai lesznek mondjuk 10 év múlva, és fejben kikalkuláltam, hogy a tárolásra valószínűleg a fenti raktárszobát kell gardróbbá alakítani. A szobát, ami kb. akkora mint a nappalink, és akkor talán el fog férni. Valamelyik nap a ruháit pakoltam el és 3(!) Elzás jelmezt találtam, nem említve a többi más tematikájú ruhát. Annyi tüll és flitter sok is volt aznapra, de azért csekkoltam, hogy az egyik Elzás ruhának még uszálya is volt. Persze elismerem, kell az a három éveseknek, hiszen ők már egész magabiztosan futkároznak, így kell a kihívás, hogy ez uszállyal együtt is menjen. A csatjaitól amúgy ihletet kaptam, hogy a copf és a fonás mellett valami bonyolultabbat is alkossak neki reggelente, hiszen ennyi alapanyag láttán az ember óhatatlanul elcsábul. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan tartsam addig egy helyben, amíg megalkotom a kreációimat. Amúgy néhány hajgumiját még én is szívesen hordanám, volt is kísértés, hogy kölcsönvegyem:)

A péntek maradék része is aztán eltelt (a sábát az új kedvenc ünnepem:), fél 4 körül hazaértek, de átjött az anyuka egyik fivére is, szóval még segítségem is volt. Az etetés után kicsit még ültünk a TV előtt – a gyerekműsorok az új kedvenceim, a neveket is megjegyzem lassan, és tök jó, mert érthetően beszélnek benne – de a kislányban nagyon benne volt a bugi, és a szokásos kis bökdösései mellett most rugdosódni is kezdett. Mondtam neki, hogy ez már nem pálya, de valószínűleg nem voltam elég határozott vele, mert csak folyatta. Végül az anyuka jött a segítségemre, és mikor meghallotta, hogy mit csinált, azonnal ki lett toloncolva szegény, majd az apukája beszélgetett el a fejével, végül pedig visszasompolygott bocsánatot kérni. Ezt nagyon komolyan veszik nála, szóval azt kell mondjam, hiába a túlzásba vitt ruha-és játékmennyiség, azért fegyelem is van.

Nem sokkal 6 előtt távoztak és enyém volt a vár, megkezdődött a hétvége! Nem voltak eget rengető terveim, de tudtam, hogy eső ide vagy oda, nem fogok unatkozni. A takarítás meg a főzés az alap, aztán be volt tervezve az angol Tamiékkal, meg egy film Tonival, szóval már csak a köztes órákat kell kitöltenem, de magamat ismerve nem lesz probléma.