A reggelt a hajnali hatos gyereksírás indította, ami aztán kisebb szünetekkel folyt, amíg fel nem keltem. Szegény szülei nem aludhattak sokat:( Mára tervezzük az állatkerti látogatást és az előrejelzés szerint most is dög meleg lesz, de már inkább felhős. Hát majd meglátjuk, hogy a kisfiúnak milyen kedve lesz, de tartok tőle, hogy az odautat is végig fogja bömbölni

Mikor lefelé menet benéztem a gyerekszobákba ablakot nyitni, meglepetésemre a kislány még húzta a lóbőrt, pedig amilyen hangos volt a kölyök reggel, ezt nem kis teljesítmény átaludni. Leérve azt tapasztaltam, hogy apuka kinyúlva fekszik a kanapén, és még a 'jó reggelt'-emet se hallja meg, szóval a kissrác korai ébresztője nagyon betehetett neki. A reggelim közben befutott az anyuka is, és elmesélte, hogy a baba szinte egész éjjel nem hagyta őket aludni, valószínűleg a meleg miatt hisztizett egyfolytában. Szóval nekik nehezen indult a reggel, én meg szokásomhoz híven átaludtam az egészet és csak a felkelés környékén hallottam meg a ricsajt. Toni erről tudna mesélni, hogy anno mikor a Balatonon rosszul volt éjszaka (hányt meg minden baja volt), én a mellette lévő ágyon sem zavartattam magam, végig aludtam az egész jövés-menést:) Tegnap is már szívesen bedobtam volna a szunyát korábban, de mivel egyedül voltam a picikkel, erről szó sem lehetett, hiszen utána már csak baltával lehetett volna felkelteni.

Nos, visszatérve a mai kirándulásra, az eleje még egész jól indult. Én beékeltem magamat a két gyerekülés közé hátra, ahová inkább csak a bejutás volt macerás, amúgy elfértem. A kislány nagyon jól viseli az utazást, akárcsak én az ő korában, a kisfiú azonban 5 perc elteltével elkezdett visítozni és persze se a cumi, se semmi más nem segített a dolgon. Ma azt is elmesélték, hogy bár a babakocsis tologatást imádja, az autóban 20 percet sem bír ki. Refluxa van szegénynek, és a szülők szerint ez is közrejátszik az autózás iránti ellenszenvében, bár itt nem teljesen értem az összefüggést.

Végül a gyerek már annyira fülsértően üvöltött (tényleg éreztem, ahogy dugul a fülem), hogy az apuka fogta magát és egy piros lámpánál kiszállt (az anyuka vezetett, mielőtt bárki megijedne), kikapta a gyereket és sétálva jött mellettünk, hátha megnyugszik. Nagyon nagy volt a forgalom, így még csak le se előztük őket, és végre volt egy pillanatnyi csend. Nem mondom, fellélegeztem.

Egy idő után persze felszedtük őket, de akkor már közel jártunk, így mindenki összeszorított állkapoccsal tűrte a hangzavart. Mikor végre leparkoltunk, akkor sem ment egyből a megnyugtatás, kellett pár percnyi erőfeszítés az apuka részéről, amíg őkelme abbahagyta a ribilliót. Mindkét gyereknek vittünk babakocsit, és a kislány is már az elejétől tolatta magát általam, ami végül is nem volt gond, legalább hasznosnak érezhettem magam, ha már a kisfiú megnyugtatásában olyan csúfos kudarcot vallottam…

Az állatkert elég nagy volt, bár csak a szegedi vadaspark állt rendelkezésemre összehasonlítási alapként. Voltak majmok, vízilovak, zebrák, zsiráfok, egy tigris (ami nem mutatta meg magát), hüllőház (ahova nem mentünk be, de nem is baj - ebből a témából nekem a Harry Potter első része bőven elég volt), flamingók (ők különösen tetszettek, még nem láttam flamingót élőben és sokkal kisebb, mint képzeltem), oroszlánok (szintén nem jöttek elő) és pingvinek. Na, őket irigyeltem nagyon az úszómedencéjükért, mert addigra már mindannyiunkról folyt a víz. A körtúra során kaptam egy citromos süteményt, mert anyuka pont ma reggel kérdezte meg, hogy mi a kedvenc sütim, és a citromosat mondtam, gondolván, hogy az mindenhol ugyanolyan. Hát kiderült, hogy nem, itt inkább valami buktaszerűséget értenek alatta, ami kicsit túró állagú és persze citromos ízű. Tisztáztuk, hogy én inkább a krémesebb dolgokat szeretem. Emellett a kislánnyal együtt kaptam fagyit is (3,25 font volt egy gombóc, ami kb 1200 Ft!!!) és persze a belépőjegyemet is ők állták, szóval nagyon rendesek voltak.

A túra során igyekeztem ott segíteni, ahol tudtam, általában az egyik babakocsit tolva, néha a kislánnyal sétálva. Amikor csak lehetőségem volt, nyakaltam a vizet, és nem is értettem, ők hogyhogy nem isznak legalább ennyit. Se ők, se a gyerekek, szóval itt sincs meg az a napi 2 liter (már ami a felnőtteket illeti:).

Nagyjából másfél-két órát töltöttünk az állatkertben, közben az anyukával is beszélgettem, aki nagyon kíváncsian hallgatja a életmódbeli különbségeket az országaink között. Tegnap a születésnapom időpontját is megkérdezte, ma meg arra terelődött a szó, hogy mivel már ilyen közel van, tervezhetnénk egy vacsorát, vagy valamit. Hát teljesen meg vagyok hatva, mennyire odafigyel rám. Emellett még azt is megkérdezte, hogy jól érzem-e itt magam, és mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha valami nem tetszik (nekem!), mert tiszta, nyitott kommunikációt szeretne. Annyira meglepett hirtelen az egész szituáció, hogy nem tudtam rendesen reagálni, se gondolatban, se nyelvileg nem voltam felkészülve egy tisztességes válasszal. Azt hiszem valami olyasmit nyököghettem, hogy semmi sem hiányzik, és hogy nagyon kedvesek velem. Most utólag jutott eszembe, hogy arra lettem volna kíváncsi, hogy ők elégedettek-e velem, rosszul csinálok-e valamit, és hasonlók. Lehet, hogy majd este összeszedem a gondolataimat és írok nekik egy szép levelet, megköszönve a mai napot, meg minden eddigit, hiszen írásban mindig is jobb voltam:)

Haza felé úton az óriási zenebonát elkerülendő az apuka préselte be magát hátra (az anyukának súlyos rosszulléte van a hátul utazástól), ami tekintve a méreteit nem kis teljesítmény volt, de azt mondta, nem is olyan vészes ott. Korábban persze én is igyekeztem megnyugtatni őket, mert nagyon furdalta őket a lelkiismeret, hogy oda „passzíroztak” be. Azután újfent az ételekre fordult a szó, és most összegyűjtöttem a bátorságomat, hogy szót emeljek a felvágottak ügyében. Nos, persze nagyon szívesen beszereznek nekem bármit, amit szeretnék, de egy tányérra nem tehetek tejterméket hússal, így a szalámis kenyeret nem lehet megvajazni és persze sajt sem kerülhet rá. A szabály szerint, amikor húst esznek, utána három óráig nem ehetnek tejterméket, hogy addig a húst megemésszék. Hát jó, valahogy majd megoldom ezt is:)

Mikor hazaértünk, már itt volt a takarítónő. Nem is számítottam rá, mivel a múlt héten csütörtökön volt, tehát most vagy többször jön a héten, vagy mindig más napon. A nagy hőség miatt nem nagyon volt étvágyam, így csak egy kis szőlőt ettem, de azóta is eltelt már egy óra, szóval ma nagyon bízok egy finom vacsiban:)

Végre összegyűlt egy rendes mosásra való ruhám is, szóval a mosógépet is elindítottam gyorsan. Egy körül értünk haza és fél háromig elvileg szabad vagyok, szóval elvonultam a kis tetőtéri raktárszobámba, de a kislány egy ízben felkószált a mamáját keresve. Rossz vagy sem, most nem volt kedvem lemászni vele szülőkeresőbe, szóval miután mindent átkutatott és megállapította, hogy nem én rejtegetem, hagytam, hogy elfoglalja magát, és a fonásból szálldosó haját is copfba kötöttem. Ekkor ért fel az apuka, hogy összeszedje, így azóta nyugalomban vagyok.