Hétfő - Nulladik nap

Egy szép hosszú és eseménydús napot zártam. Természetesen semmi nem ment teljesen zökkenőmentesen, hiszen mégiscsak rólam volt szó, de összességében sikeresnek könyvelhetjük el.

Lényeg a lényeg, végre tényleg kijutottam Londonba és egy egész itt töltendő évnek nézek elébe. Pestre Toni kivételével mindenki felbumlizott, hogy végső búcsút vegyenek tőlem (vagy csak biztosra akartak menni, hogy tényleg felszállok;), amit végül könnyek nélkül sikerült levezényelnünk, ami anno a "csak" Pestre költözésemnél még nem sikerült. 

Reggel 6 körül indultunk Szegedről és nagyon jó időt futottunk még úgyis, hogy Apa nem nyomta tövig a gázpedált. Megpróbáltunk volna egy búcsú kajálást a Tökmagban, de mint kiderült de. 11 előtt nem csinálnak burgereket, szóval hiába mentünk oda nyitásra nem jártunk szerencsével:( Másrészről, az idegességtől amúgy is össze volt szorulva a gyomrom, szóval lehet jobb is volt így. Ezután a reptérre nagyon hamar odaértünk (2,5 órával a gép indulása előtt) és sokadszori próbálkozásra a parkolót is sikerült megtalálni. Szerencsénkre nem volt nagy tömeg, így arra is jutott idő, hogy mint először repülőnek jó sok útmutatást nyújtsanak a poggyász feladás procedúrájában. Erről jut eszembe, a bőröndöm füle már otthon is erősen a szomorú elmúlás jeleit mutatta, így Anya nagyon félt, hogy a repülőre való dobálás következtében leszakad (spoiler: ez akkor még nem történt meg). Szóval a feladott poggyászom dolga meglepően gyorsan és könnyedén megoldódott, ezután viszont már csak egyedül mehettem tovább az úton. Így hát elköszöntünk és mentem a biztonsági ellenőrzésre. Ott természetesen elfelejtettem levenni az övemet, ami persze bejelzett, így egy füst alatt az első motozásomon is túl voltam. Ezután elvesztem a duty free shopok forgatagában. Esküszöm, az egész repülőtér olyan, mint egy hatalmas pláza alapú videojáték, ahol a checkpointok kihívásainak teljesítésével juthatsz a következő szintre közben meg mindenféle tárgyakat is beszerezhetsz, ha nem sajnálod rá a csillagászati összegeket. Én egy fél literes vízzel gazdagodva távoztam, de ezzel együtt is elmondhatom, hogy a mai folyadék bevitelem siralmas volt. A gépen később azon filóztam, hogy a folyadék tilalom egy dolog, de kaját vajon vihettem volna magammal? Ennek legközelebbre feltétlenül utána kell néznem :D

Miután átvágtam a duty free shopok dzsungelén, következett az útlevél ellenőrzés, természetesen ezúttal maszk nélkül. Szinte teljesen megszoktam az egész napos maszkban létet, már akkor se jutott eszembe levenni, amikor kiértem a reptérről:D Na, de visszatérve az ellenőrzések sorára (amúgy azt meg kell jegyeznem, hogy sokkal komolyabbnak képzeltem az egészet, a kézipoggyászaimnak például se a súlyát se a méretét nem ellenőrizték...), az útlevél check után már csak a beszállás maradt, ahol újra megnézték a beszállókártyámat és az útlevelem és egy kb. 20 perces sorban állás után már a gépen is voltam. Ahol egy unott pilóta ült a szép kis ablak melletti ülésemen... Gondolom mondanom sem kell mi történt ezután. Természetesen egy szó nélkül letelepedtem kettővel mellé. Így a legjobb kilátás esélyét elvesztettem, de azért szorgosan lestem kifele ebből a kevésbé előnyös helyzetemből is:) A felszállás laza és gyors volt és a föld eltűnte után már csak váltakozva hol fehéret, hol kéket láttam, így hamar elvesztettem az érdeklődésemet a kinti világ iránt. Ezáltal maradtak a beltéri látnivalók. A stewardessek vészhelyzeti bemutatója nagyon tetszett, egyikük mondta a tudnivalólat, míg másik három a gép különböző pontjain pantomimezett rá :D Olyan kecsesen mutogattak, mintha táncolnának. Egészen kedvet kaptam hozzá, hogy a stewardess-séget is kipróbáljam valamikor. Az egyenruhájuk és az egyenkontyuk is nagyon bejött:))

Ha a helyfoglalós pilótától el is tekintünk, a következő szerencsém a mögöttem ülő kétgyermekes család volt. A pici lány rögtön a beszállás után elkezdett hisztizni (szerencsére úgy 10 perc után elfáradt és feladta), szóval már az odautam a munkára való ráhangolódással telt. Mellesleg ezt követően a hisztizés felfüggesztésével már nagyon cuki volt a kislány, folyton mászott, néha kicsit meghúzta a hajamat és állandóan mosolygott. Mikor elértük a repülési magasságot a stewardessek elkezdték a fedélzeti kiszolgálást. Kíváncsi voltam mit kínálnak, de úgy döntöttem akkor jött el az ideje, hogy bepróbálkozzak azzal a fogyókúrával. Na, ez a későbbiek tudatában most  már viccesen hangzik:) Mindenesetre tényleg nem vettem semmit (még az édességekre sem csábulta el!), hiszen az étvágyamnál már csak a sóherségem nagyobb:)

Belegondolva az utasok összetételébe meglepő, hogy milyen sok kisgyerekes család volt. Azt hinné az ember, hogy ebben a mostani kusza helyzetben a legtöbben messze elkerülik az utazásokat és főleg a reptereket, nem hogy ilyen picikkel utazzanak. A repülőút egyébként sokkal kényelmesebb volt, mint vártam, az ülések is teljesen rendben voltak és még a lábaim is elfértek. Csak az fránya ablak melletti ülés!! Tanulság: foglalhatsz akármilyen flancos helyet ablak mellett, vagy nagyobb lábterű ülésnél, ez a végén semmire sem jelent garanciát (csak garantáltan többet perkálsz érte), szóval inkább spórolj és bízd rá magad a sorsra:)

A repülőút rövidebb volt, mint az előre jelzett 2 óra 40 perc, legalább fél órával, viszont a gép kisebb volt, mint vártam. Gondolom a filmes élményeim vezettek félre, ahol persze mindig böhöm nagy gépeken mutatnak:) Most, hogy ezt végiggondolom már a helyfoglalásnál feltűnhetett volna, ahol az egész gépen mutattak a foglalható helyeket, de ezt akkor még nem realizáltam. A felszállás teljesen zökkenőmentes volt, csak a leszállásnál éreztem magam kicsit egy hullámvasúton, de csak egy percre. A leszállás után nem volt más dolgom, mint követni a tömeget és az igen szembetűnő kiírásokat. Még átestünk egy útlevél ellenőrzésen, de a kötelezően kitöltendő location form-unkat (egy három oldalas nyomtatvány, amit a vírus miatt vezettek be, hogy ellenőrizhessék a kiutazókat) már senki sem csekkolta. Ezután jött a feladott poggyász összeszedése. Na, itt kezdtem izgulni. Vajon egy darabban ideér? Megvan még a fogója? Végül a két futószalag közé álltam be, hogy mindkettő felhozatalára rá lássak és néhány perc múlva meg is jelent a bőröndöm egyben, sértetlenül.  Így már nem volt más dolgom, mint megtalálni  az elém kiküldött taxist, hogy végre megérkezzek végső úticélomhoz:)