Hétfő este már nagyjából átaludtam az éjszakát, ami nagy megkönnyebbüléssel töltött el. Aznap már rámhagyták a kisfiút és már csak az etetést és a fürdetést nem csináltam  a megszokott módon, szóval elég gyorsan lecsengett a kezdeti ijedtségük és az én gyerekektől való eltiltásom (pedig azt nem mondhatnám, hogy látható javulás következett be az állapotomban).

Azért a hét elején még elég lazák voltak velem, a délutáni műszakot is egy órás pihenéssel indítottam. Az anyukával azt beszéltük, hogy aznap ne menjünk sétálni a kisfiúval, mert esőt mondanak, így rákészültem, hogy szép nyugisan elleszünk otthon, amíg az anyuka hazaér a kislánnyal. Épp békésen etettem a konyhában, amikor lejött az apukája és megkérdezte, hogy elvinném-e sétálni. Vázoltam az anyukával megbeszélteket, de ő kinézett az ablakon és úgy döntött, menjünk. Hát, mondanom sem kell, hogy egy kis megázás lett a dologból, amit én egyáltalán nem fújtam fel, de az apuka többször is bocsánatot kért, mikor hazaértünk, és még azt is hagyta, hogy átöltözzek:) Náluk, ugyebár nincs külön otthoni, meg kimenős ruha, egész nap menetkészen vannak öltözve (bármennyire is kényelmetlen legyen), én viszont otthon kényelmesen vagyok öltözve, a sétákhoz pedig általában átöltözök. Na és ezt nem sikerül az esetek többségében visszacserélnem, mert amikor hazaérünk, kezdődik a vacsora-hajtás, én meg aztán farmerban csúszok-mászok a gyerekek után.

Az apuka megint betett (nekem) egy mosást (Én a mosást zárójelbe tenném..:DD - a szerk.), amiről sose tudom eldönteni, hogy mindig elfelejti kiteregetni, vagy úgy gondolja, én majd észreveszem, aztán kiteregetem valamikor (ha máskor nem, hát az esti műszakom végeztével…).

A kislánnyal megint piknikeznem kellett, a mostani mániája az volt, hogy felhalmozott egy csomó zsebkendőt, ami kelleni fog a képzeletbeli rumli eltakarításához... Ez, meg a kézmosáskori vízpazarlás aznap betette a kaput, és végül elvettem tőle a zsebkendős dobozt, mire rögtön visítozni kezdett, és rohant a szüleihez. A jó része a dolognak, hogy a szülei nem adnak kapásból igazat neki, és mindig azzal kezdik, hogy hagyja abba a sikítozást és beszéljen szépen, rendesen. Ez persze remek (én sem támogatom a visítást), csakhogy a gyerekben ettől az a tévképzet született, hogyha odabiggyeszti a mondat végére a kérem szót, akkor arra automatikusan mindig igen lesz a válasz. Szóval ez nehéz ügy, és egyedül eddig még nem sikerült elfogadtatnom vele egy „nem”-et se, max ha cselesen eltereltem a figyelmét  a kérdésről.  

Vacsorára egy tányér húsleves(?) volt a menü, ami azért nem volt elég, szóval ezt később kiegészítettem némi kaláccsal. ("De az jó kiadós volt!" - a szerk. ommája)
Este hamar elengedtek, de az apukával a következő beszélgetés zajlott le, amikor indultam felfelé:

Apuka: „Tisztábban kellene tartani a házat; ha meglátsz olyan dolgokat, amik nem oda tartoznak, azokat mindig pakold el, kérlek.”

Én: Persze, hogyne. *bájos mosoly (Magamban: „Hát, a fenébe is, én igyekszem, folyamatosan pakolok utánatok és a gyerekeitek után is, mert lassan már egy szalmaszálat se tennétek keresztbe. Pont te mondod nekem, hogy nagyobb rend kellene, és ráadásul olyan hangsúllyal, mintha miattam úszna sokszor a lakás?! Na, ne szórakozzunk már!!”)

Apuka: Ha valamit meglátsz a lépcsőn, azt fel kell vinni az emeletre.

Én: Oké, majd akkor mindig megkérdezem, ha látok valamit… (…mert az emelet rengeteg szobából áll, és ha már szerteszét hagyjátok a cuccaitokat, legalább elmondhatnátok, hogy mit hova szeretnétek, hogy rakjak, mert aztán meg rajtam fogjátok keresni!)

Apuka: És délután, amikor a pici még alszik és van egy fél óra üres járatod, akkor azt is töltsd ki pakolással, ha más nincs, akkor rendezd át a gyerekszoba polcait, ja és még a kabátokat is ki kellene szortírozni a lenti akasztóról, hogy ne legyen ott olyan sok.

Én: Persze, rendben. (Aha, minden oké, hát tényleg szörnyű lenne, ha nem lenne minden percem kihasználva, hiszen híresek vagytok arról, hogy mindig időben elengedtek este. A kabátok pakolása is remek ötlet, hiszen én biztosan tudni fogom, hogy melyiket hordjátok és melyiket kell elpakolni, így ezt a feladatot is gond nélkül megoldom. Ja, és ha már így belemelegedtünk, akkor szeretnék egy szerződésmódosítást kérni au pair-ről házvezetőnőre. Nagyon köszönöm!)

Na, most, hogy kifejezésre juttathattam a valós véleményemet máris jobban érzem magam:)

Ez így nem jó...mármint túl jó ahhoz, hogy csak a fejedben hangozzon el...ha érted mire célzok (már hogy ne értenéd).
Na jó, komolyra fordítva: komolyan visszakérdezhetnél, mert így tényleg egy gondolkodás nélküli bólogatógép leszel, és megszívod. (Anya is egyetért.) - a szerk.