Mint azt korábban írtam, szombat estére elkezdett igazán fájni a torkom. Már megint… Tami mondta is, hogy csoda, hogy egy hét alatt kilábaltam a megfázásból, hát, mint kiderült nem csoda volt, csak a teljes kitörés váratott magára.

Szombat este 10 körül lefeküdtem, hogy aztán fél 2-kor arra ébredjek, hogy rohadtul kapar a torkom. Megint bevettem egy szem Cataflamot, és nagyon erősen próbáltam visszaaludni, de az istennek sem akart sikerülni. Ekkor a sötétben, az üres házban elkezdtek kavarogni a fejemben az egyre ijesztőbb elképzelések, míg már odáig jutottam, hogy azt gondoltam, ott fogok elpatkolni. Ez is életem egyik toplistás éjszakája volt; az álmatlanság és a betegség hatására rémképekkel ijesztgettem magam, addig a pontig, hogy az alvás már szóba sem jöhetett, és a totális egyedüllét - amit sokszor úgy élvezek - teljesen kiakasztott.

A következőkre igazán nem vagyok büszke.
Másfél óra kínlódás után felhívtam Anyát. Racionálisan persze tudtam, hogy otthonról semmit sem tud tenni értem, és elég csúnya dolog éjnek évadján felverni álmából, de ez akkor és ott nem tudott visszatartani. Mindezt tetéztem egy olyan hangszínnel, ami egy horrorfilmből szalasztott kísértet és egy haldokló halálhörgésének keveréke volt... Szóval... mondják, hogy a pasik mennyire elhagyják magukat egy egyszerű megfázástól... Nos, azt hiszem, én ezt a megállapítást ezek után megpróbálom nem hangoztatni:D

Anya persze nem sokat tehetett értem, de megtárgyaltuk, miket vegyek be másnap, és nem mondom, hogy egyből jobban lettem, de legalább a pánikolásom enyhült. A telefonálás után ittam valami meleget, hátha segít elaludni, meg ha már hajnali 3-kor éberen üldögéltem a nappaliban, akkor már elolvastam egy részt a képregényemből is - végül is mi mást is csináljon az ember ez időtájt, ha épp van egy kis ideje, nem igaz?:)  

Végül az éjszakai röpke 3 órás intermezzóm után visszafeküdtem, és egészen reggel 7-ig tudtam aludni. Továbbra sem éreztem magam fényesen, ezért még pizsamában lebattyogtam teát csinálni, aztán így ahogy voltam, begubóztam a kedvenc fotelomba olvasni. Pár óra múlva valamivel jobban éreztem magam, így a javulás örömére felöltöztem:)

Reggelire csináltam magamnak zabpalacsintát (az ízeket is éreztem és az étvágyam se ment el, szóval egyre bizakodóbb lettem) és folytattam a tea-dömpinget. A torokfájás mellé jöttek a kellemes kis köhögőrohamok és krahácsolások is, emellett a zsebkendő felhasználásom is eléggé megnövekedett.  

A héten egyébként megint előjött az igényem a szociális tevékenységeim növelésére, így ráírtam egy pár lányra , hátha szerveznének ők is valamilyen programot. Még augusztusban beszéltünk egy magyar lánnyal, aki nem messze lakik, de aztán valahogy nem lett semmi a dologból, így most gondoltam végre találkozhatnánk. Vasárnapra meg is beszéltük, hogy együtt ebédelünk, de ezt végül az állapotomra való tekintettel lemondtam. Vasárnap egy spanyol lány is rám írt, hogy a közelben lakik, és szívesen összejönne egy kávéra. Vele is beszélgettem egy kicsit, de egyelőre nem beszéltünk meg semmi konkrétat. Remélem jövő hétvégére már teljesen rendbe jövök és legalább egy kis beülős beszélgetést be tudok vállalni. A szombati boltlátogatásomat leszámítva ki se tettem a lábam a házból, otthon betekertem a nyakam egy sálba és vártam csodás felépülésemet:)

Az előző napi lángos és a palacsinta után már egyáltalán nem volt kedvem főzöcskézni, így az ebédem egy pár szelet lekváros kalácsból állt (teljesen átálltam az angol módira, már nem is hiányzik a meleg ebéd). Az olvasáson és sorozatozáson kívül még mostam - magamra és a családra is -, próbáltam magam teába fojtani, így lassan eltelt a nap.

Este megjöttek, az apuka feljött lecsekkolni (megkérdezte főztem-e még valamit…) (hahahaha - a szerk.), és szerencsére a nyakamban lévő sálra nem kérdezett rá, így nem közöltem az állapotomban bekövetkező változást. Amúgy délutánra már nagyjából helyrejöttem, már nem fájt a nyelés, és még a hangom se ment el. Bár ezt nem akartam elkiabálni, lehet, hogy ez a holnap ajándéka lesz.

A filmezés közben bevágtam egy fürt szőlőt és egy fél tábla csokit, így nem volt étvágyam egy rendes vacsorához, ezért aztán a két csésze tea mellett felcsempésztem magammal egy almát és egy banánt is, hátha később még megéhezek. (Ez csak cukor... ráadásul éjjel... c-c...- a szerk.)

Mostanában a blogírást is elhanyagoltam, így vasárnap este gondoltam, pótlok kicsit, és végül elkapott a gépszíj, így egész jól behoztam magam. A teák elfogytak, a gyümölcsök viszont túlélték a napot. (Yess! - a szerk.)