Ma már busszal mentem és pont időre érkeztem meg (először a szemetet felejtettem el kivinni magammal, majd a maszkomat hagytam otthon), Adriana viszont bennragadt a forgalomban, aztán meg a palota rossz oldalán kötött ki:D Végül azért megtaláltuk egymást, és a kiállításra is bejutottunk. A fél órás késésünk senkit nem zavart mivel olyan kevés látogató volt, hogy azt hiszem mindenkinek örültek. A poén az egészben az volt, hogy eredetileg a palotát néztük volna meg belülről, de a jegy, amit vettem, a királyi istállók megtekintésére szólt. Hát, van ilyen, ha az ember külföldön barangol - és most már legalább az összes királyi hintó történetével tisztába kerültünk:) Legközelebb talán a palota is összejön. (Hahhahaha - a szerk.:D)

A körséta befejeztével még andalogtunk egy kicsit a St James parkban, aztán haza mentünk. A hétfői nagy reggeli hajtás amúgy nem pont a korábban megbeszéltek szerint alakult, de persze a gyerekek kiszámíthatatlanok, szóval nem lepődtem meg. A kislány aznap nem engedte, hogy megcsináljam a haját, szóval a kisfiú mellé lettem beosztva. Az etetés most is teljes kudarc, az öltöztetés és a lefektetés már jobban ment. Délutánra viszont nem volt a legfényesebb a kedve, így történt, hogy a sétáltatást is végigbömbölte, pedig alapból olyankor mindig nagyon nyugodt. Nekem se volt kellemesebb az élmény (emberek közt tologatni a visító gyereket nem a legszívderítőbb), de már ehhez is hozzáedződtem. Estére pedig, hogy teljes legyen a nap, a kislány vetette be magát teljes erőbedobással és a szülőknek 1 órájába telt ágyba vonszolniuk. A dolog persze ott kezdődött, hogy nem engedte meg nekem, hogy megszárítsam a haját. Először az anyját akarta, amikor ő is odajött, akkor meg a nagyanyját. Esküszöm, jó dolgában már azt se tudja mi miatt hisztizzen. A poén az egészben, hogy ezek után Skype-on felhívták a nagymamát, aki vagy fél óráig gügyögött neki a telefonba, de szerintem végül a kimerültség végzett a kiscsajjal aznapra. Szerencsére engem már az eleje fele elengedtek az aznapi szolgálatból, így csak fentről követtem a történéséket, de tényleg hihetetlen, hogy milyen hepajokat tud csapni. Csoda, hogy a kissrác az egészet végig aludta…

A kisfiúról jut eszembe, az apukája időről időre előjön azzal a témával, hogy játsszak a kölyökkel készségfejlesztő játékokat, mert vannak bizonyos dolgok, amiket egyszerűen már tudnia kell, mire betölti az egyet. Például a csillag alakú formát tudja berakni a csillag alakú lyukba, satöbbi. Ezeknél az kiselőadásoknál én mindig komolyan bólogatok, de őszintén úgy gondolom, hogy egy ilyen pici gyerek még nem fogja megérteni, hogy mit akarok tőle, és a formákat is inkább eldobálja, vagy megcsócsálja, mintsem megpróbálja beletenni egy akármilyen lyukba. Szóval ezen a téren nem értem el vele fejlődést, viszont a hiszti-kezelésem napról napra javul. A szülők ehhez való hozzáállása is nagyon érdekes. Az apuka minden egyes hisztinél igyekszik szép szóval, kitartóan és türelmesen bánni a gyerekekkel - tényleg, vagy fél óráig képes győzködni a kislányt, hogy viselkedjen rendesen, mielőtt kijönne a béketűrésből. Az anyuka ezzel szemben pár perc után kiakad és vagy az apukára sózza őket, vagy a kislány esetében bezárja egy szobába, amíg le nem higgad.

A kislány kedd este is alakított. Én már kész voltam a pici fürdetésével és felöltöztetésével – ami köztünk szólva most nagyon jól ment, sikerült kimódolnom, hogy még a kádból való kivétel és a pelenkázás közben se sírjon(!) – amikor jött fel és kijelentette az apjának, hogy most engem akar a fürdetéshez. A kisfiúval ellentétben utál fürdeni, a kissrác akkor sír, amikor kiveszem, ő meg akkor, ha be kell menni. Legalább szépen váltják egymást:)

Szóval nagy bánatomra át kellett adnom az addigi könnyű esetemet és kezdetét vehette a küzdelem.
A bal sarokban az eddig veretlen három éves, hisztire görbülő szájjal és vöröslő arccal, míg a jobb sarokban a már sok vesztes csatát megélt au pair tusfürdővel és gumikacsával felszerelkezve. Hát, az esélyek adottak - annyit mégis sikerült elérnünk az apukával közös erőfeszítéssel, hogy nagyjából önként bemásszon a kádba, viszont alig egy percet töltött bent. Először szomjas volt, aztán vécére kellett mennie, de persze ezek a kifogások mind csak arra szolgáltak, hogy kiengedjük, mert utána a vécé helyett kiszaladt a folyosóra és úgy ahogy volt csurom vizesen meghempergőzött a földön…

Ezek után már nem lehetett szép szóval visszaimádkozni a kádba, dobálta magát és visított, így én megint alulmaradva elsomfordáltam rendet rakni a konyhába. Miután kész lettem mindennel, fogtam az aznap megérkezett csomagomat és elvonultam az emeletre. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy jók lettek-e a rendeléseim, de előtte még Anyáék is bekapcsolódtak egy videóhívásra, hogy egyenesben csekkolhassák a szerzeményeimet. Nos, a cipőméretet sikeresen eltaláltam és a csizma hosszra, valamint anyagra is jónak tűnik, bár persze nem a legkényelmesebb viselet. A két blúz kellemes anyagú és szintén jó a méret, a nadrág meg tök hosszú, még nekem is, szóval nagyon elégedett voltam:)
(Ügyes! - a szerk.)